Hazug ígéret

1942. november 10.

Magyaroszág

Budapest

Cigarettafüst és alkoholszag.
Felnőttek mulatnak és hangosan nevetnek, olcsó bor és pálinka áztatta kedvükben.
A katonák bagóval a kezükben figyelik a magukat kéjesen illegető-billegető lányokat, közben vigyorogva beszélgetnek. Az egyik őrmester sapkája és zubbonya, már dús kebleken és selymes hajon mutatkozik.
A lámpa fénye gyönyörűen teríti be a sárgára mázolt, kis termet. Asztalok középen, amelyen a vacsora nyomai már meg sem látszódnak, körülöttük pedig telis-tele székekkel és emberekkel a négy fal között.
Ahogy szemem végigkúszik a poharakból álló terítéken, tekintetem egy kedves mosolyra terelődik.
Azonnal elfordítom fejem, de az érzés, hogy még egyszer megnézhessem, eluralkodik felettem.
Magas, kemény arcú. Szemei mélybarnák, haja feketés. Határozott férfi, egy katona.
- Andi! - zökkent ki barátnőm. - Miért nem jössz táncolni? - rázogat meg nevetve.
- Évi, te többet ne igyál!
- Miket beszélsz? Még nem is ittam semmit! - igaza volt. Egy csepp alkohol nélkül képes volt arra, hogy tökéletesen úgy fessen, mint aki leitta magát a sárga földig. - Gyerünk, nézz már ki magadnak valakit! - nézett végig a férfiakon. - Milyet szeretnél? Most válogathatsz! - mondta, mire nekem is nevetnem kellett. - Magas, dagi, csókos szájú, bolond, gazdag! Na?
- Nem kell nekem senki. - mosolyogtam barátnőmre. - Egyáltalán azt sem tudom, miért jöttem el ide.
- Már 16 vagy! Ideje lenne férjet találni neked! - rángat ismételten Évi. Szemeim csak egy pillanatra visszaszöktek az elvarázsló arc felé, ami éppen engem figyel és nevet. - Ó, szóval ő lenne az?
- Éva, állj le kérlek!
Soha életemben nem voltam olyan mulatságon, mint ez. Ugyan, még csak 16 vagyok, de ha pár éven belül nem találok magamnak férjet, vénlány leszek. Sosem szerettem azt, amikor valakire ráerőszakolnak valamit, így inkább halok meg egyedül, mint élek kényszerben.
Katonát, meg egyáltalán nem akarok, hiszen mindenki tudja milyenek.
Bájos beszéddel és ellenállhatatlan ajánlatokkal az ágyukba csalogatnak, másnap pedig már Prágában sikítozik felettük egy olyan céda, akivel még közös nyelvet sem beszélnek.
- Andi! Azt a fiút, pont ismerem!
- Az előző hatra is ezt mondtad, akikkel táncoltál.
- Na, de ez most komoly! A neve Gábor és már hat éve a katonaságnál van. Magas rangú, nincs asszonya és ahogy hallottam-
- Most hagyd abba! - emeletem fel kezemet. - Megmondtam, hogy-
- Zavarhatom a hölgyeket egy pillanatra? - állt meg előttünk egy ember.
- Gábor! Szia! - pattant fel Évi azonnal. - Rég láttalak!
- Hát, nemrég jöttem haza. Kicsit sok a dolgom mostanság. - mosoly.
Basszus Andi, ne nézz oda! Ne pirulj!
Piros ruhám szélét gyűrögetve érzem, hogy arcomat lassan elönti a vér. Összeszorított szemekkel lehajtom fejem.
Nenenenenenenene! Ne ülj le, kérlek, ne!
- Ő itt a barátnőm, Andrea!
A fenébe, Évi!
- Örvendek, kedves Andrea! - csókol nekem kezet. Rá sem merek nézni, csak hagyom.
- Szintúgy! - pillantok rá egy pillanatra, majd mikor helyet foglal mellettem, a cigarettás dobozom után nyúlok.
- Egy ilyen szép hölgy dohányzik?
- Egy ilyen fess fiatalember dohányzik? - kérdezek vissza, mire csak halk kuncogás hallatszódik mellőlem.
- Még nem nagyon láttalak. Ebben a városban élsz?
- Igen, csak nem szokásom csavargászni és férfiak társaságában italozni.
- Hány éves vagy?
- 16. - válaszoltam szűkszavúan. - Éva szerint vénlány vagyok. - nevettem fel.
- Még nincs férjed? - csodálkozott el.
- Fiatal vagyok hozzá. Mikor odaakartak adni valakinek, egyszerűen elszöktem. Nem akarom, hogy rám erőszakoljanak valami elkényeztetett gazdag ficsúrt. - feleltem. Gábor ismételten csak nevetett. - Ezért is jöttem Pestre.
- Miért vagy itt?
- Egyetemen tanulok.
Pillanatok alatt elvarázsolt.
- Lenne kedved táncolni?
- Nem tudok.
- Majd most megtanulsz! Nincs olyan lány, aki ne tudna táncolni! - mosolygott, majd magával húzott.
Zavarba ejtően közvetlen ember volt. Szemrebbenés nélkül karolt át és táncoltatott meg.
Éva csak nevetgélt és iszogatott a társaság másik felével, miközben én életem legkínos pillanatait éltem át.
- Ennyire nem szereted? - kérdezte Gábor.
- Inkább az embereket nem szeretem, ahogy bámulnak.
- És miért kell velük foglalkoznod?
- Nem úgy neveltek, hogy ilyen dolgokat műveljek. - néztem rá. Ismételten csak megjelent arcán a vigyor, majd közelebb lépett és egyszerűen megcsókolt.
A többiek meg sem lepődtek rajta, hiszen egy csók, szinte semminek sem számított a szemükben.
Elpirulva álltam meg Gábor előtt, aki lágyan megfogta kezem és egy félreeső asztalhoz vezetett.
Megszólalni nem tudtam.
- Utálhatsz, de nem tudtam volna elviselni, ha egy elkényeztetett gazdag ficsúré lett volna az első csókod. - mondta, mire újra megtette. - És azt sem, ha a második is.
- Mit akarsz ezzel? - hülye kérdés. Itt mindenki csak egyetlen egy dolgot akar.
- Velem maradnál az utolsó éjszakán? - kérdezte halkan.
A hideg rázott minden egyes szava hallatán.
Csak félve bólintottam egyet.

~ ~ ~

- Visszafogok jönni érted. - suttogta halkan, miközben hajammal játszadozott.
- És mit teszel, ha visszajössz?
- Elveszlek feleségül. - mosolygott rám.
- Ne mondj olyat, amit nem tartasz be. Ez csak egy hazug ígéret.
- Nem hiszel nekem.
- Katona vagy! - néztem rá, mire felnevetett. - Ne hangoskodj, ez egy kollégium!
- Fél órával ezelőtt meg nekem kellett téged elhallgattatnom, olyan hangosan - mondta volna tovább, de tenyeremet szájához tettem.
Kezemet elnyomva magától felém hajolt és hosszasan megcsókolt.
- Már olyan régóta figyellek! Tudom, még alig pár órája ismerjük egymást, de hazudtam. Láttalak. Sokszor. - meglepődve pillantok rá. - Évát gyerekkorom óta ismerem és mindig vele láttalak, mikor az utcán kellett járőröznünk. Mindig egy könyvvel a kezedben ültél, ugyan azon a padon. Sosem mertem odamenni hozzád, pedig... már volt dolgom más lányokkal. - kuncogott fel zavarában.
Hosszas csend következett.
- Ha most azzal akarsz hitegetni, hogy "de, te más vagy" hagyd is abba.
- Pedig ez így van. - nevetett ismételten.
- Ha ez így van, akkor ezt ne hagyd el. - veszem le nyakláncomat, majd óvatosan kezébe adom. A medálja egy egyszerű aranyból készült négylevelű lóhere. - Ha ezt visszahozod, a tiéd vagyok!
- Visszajövök érted!

~ ~ ~

Lassan véget ér az 1942-es év.
A 2. magyar hadsereget, még ebben az évben, novemberben elküldték a Szovjetúnióba, Sztálingrádhoz harcolni.
A villamoson állva, megpillantok egy katonát.
Vajon ő is éppen hazaigyekszik? Vagy éppen a frontra?
A vonat állomás közelében lévő megállónál a villamos ajtajai kinyílnak. Szinte egyedül maradok a járművön.
Rengeteg csomag, nevekkel ellátva. Fegyverek a falnak támasztva. Még egy utolsó szerelmes csók, gondos, szülői ölelés. Képek, ékszerek, apró tárgyak, amik az otthonra emlékeztetnek. Szívük szerint ordítva ellenkeznének, de olyan kis emberek, mint a katonák, munkások, parasztok, polgárok, az életükbe sem szólhatnak bele.
Mindenki tudja, szeretteik nem fognak hazatérni.
A háborút, már réges-régen elvesztettük. Erőltetett feszengés az egész.
Megigazítom a kabátomat és az ablakon át nézve a vonatok lassú tempóját, Gábor jut eszembe.
Egyetlen egy levelet, képet sem kaptam tőle azóta, mióta elment.
A híreket hallva, a magyarok alig-alig tartanak ki. Bele sem merek gondolni, hogy Gábor min mehet keresztül, ha.... ha még... még egyáltalán életben van....

Mivel az egyetemre orvoslást tanulok, értelemszerűen a központi kórházban kell besegítenem, mint nővér.
- Andrea, remélem felkészült arra, hogy katonákat lásson el. - néz rám komoran Hegedűs, a tanító orvosom. Látszik rajta, hogy már jó pár napja csak dolgozik. Nagyon sok sebesült érkezik az utóbbi időkben. - Jöjjön velem!
Fájdalmas kiáltások hallatszódnak, végig a folyosón. "Segítsenek! Valaki segítsen! Könyörgöm". "Adjanak morfiumot, vagy akasszanak fel, most!"
Égett hús szaga és a vér látványa lesokkol.
Megmozdulni nem tudok a látványtól.
Éva öklendezve kirohan a szobából, becsapva maga mögött az ajtót.
Csak nyelek egy hatalmasat és megyek az doktor után. Meglepően hatalmas a csend.
Már mindenki megkapta a nyugtatót és fájdalom csillapítót. Alszanak.
- Nem meglepő. Ha nem bírja a látványt, csak hagyja el a kórházat. Még tapasztalatlanok, nem lesz belőle baj.
- Kibírom. Ez a legkevesebb amit tehetek a hazafiakért. - meglepődve néz rám egy másik, öregebb nővér.
- Ez az ember a Szovjet Don-kanyarból érkezett.
Don-kanyar... Gábor is ott van!
Egyik lába vérben ázva, másik... már nincs is neki. Taposóaknak.
Miközben bekötözöm fejét, az orvos morfiumot ad be neki. Nyögdécselve nyitja ki szemeit.
- Te vagy az! - nyúl felém vértől és sártól mocskos ujjaival. Cseppet sem érdekel a kosz, csak az, hogy él. - Andrea!
- Maga meg...
- Gábor mutatta a medált. - mosolyodik el. A orvos és a nővér elhagyják a szobát. - Tényleg olyan szép vagy, mint amilyennek mindig mondott. - hallgattunk el mind a ketten.
- Mondott?
- Fogalmam sincs, mi történt vele. Az oroszok lerohantak minket és a csapatunk-
- Ne beszéljen!
- Semmi bajom! - köhög fel. - Mikor utoljára láttam, a fényképedet szorongatta. - nevet fel fájdalmasan. - Hülye nyálas barom. - vigyorog rám.

~ ~ ~

Szilveszter napján is, bent vagyunk Évával a kórházban.
Amennyi italt csak tudtunk, becsempésztünk a betegeknek. A orvosok és ügyeletesek nincsenek bent, legalább a katonáknak is legyen egy kis örömük az újévben.
A beszédes katona neve Tamás. Mint kiderült, Gábor egy társa volt.
- Kedves tőled, hogy még ilyenkor is egy ilyen szerencsétlennel vagy. - vigyorog rám Tamás. - Már értem Gábort.
- Nem is ismerem őt. Egy éjszakát voltam vele.
- Pedig ő elkötelezte magát amellett, hogy te négy gyereket fogsz szülni neki. - röhög fel.
- Mennyit? - kérdezek vissza kiakadva.
- Te figyelj már. Ennek az Éva barátnődnek... van valakije? - néz rám kíváncsian, mire csak felhúzod szemöldökkel nézek rá.
- Miért nem kérdezed meg tőle?
- Na!
- Tudtommal nincs.
- Jó tudni. - fekszik vissza az ágyába. - Andi? Boldog újévet! - koccintja hozzá poharát az enyémhez.
- Boldog új-
- Boldogságos, Hitlerkutyás, Szovjetparasztos újévet, minden szerencsétlen hazafinak! - ront be egy sérült tiszt, egy nővérkével az oldalán. - Igyunk a magasztos Istenkére, aki lehetővé tette, hogy az férfiak háborúzhassanak, - vitte fel a hangsúlyt, miközben felemelte kezét. - és nőket csókolhassanak!
A kórteremben mindenki nevetve figyeli a becsiccsentett katona előadását.
Hát véget ért ez az év is...

~ ~ ~

1943 február.

Budapest

- Andi, gyere! Mennünk kell. - húz fel az ágyamról Éva.

Már február van.

A 2. magyar hadsereg katonáit, akik túlélték a Don-kanyart, még január végén hazahozták. 

A nyilvántartásból hiányzott egy név.

Gábor neve.

- Andi, nagyon sajnálom... - szólal meg Tamás, miközben cserélem kötését. Rám sem mer nézni. - Gábor...

- Rendben, készen vagyunk! - állok fel könnyes szemekkel. - Pihenésre van szükséged. A frontra többet nem tudnak visszaküldeni. Itthon maradhatsz. - mosolygok rá. - Évi nemsokára itt lesz. - hagytam el a szobát.

- Jó napot Andrea!

- Jobbat Zoltán!

A folyosón végigmenve, még több sérült embert látok meg.

Hideg tavasz elé nézünk.

~ ~ ~

- Andi! - ront be a kórház ebédlőjébe Éva. - A doki azonnal hívat minket! Még több sérült jön!
- Tessék?
- Rengeteg a beteg. Most nem állhatunk le.
- De nem is érkezett semmi jelentés!
- Az orvosok is a hajukat tépik. Nagyon sok embert haza kell küldenünk, nincs hely. Már a folyosók is tele vannak.
Felrohanva a sebészetre, már meg sem lepődünk.
A tömegben alig tudunk közlekedni és egyetlen egy doktort, vagy tapasztaltabb nővért sem találunk. Nekünk kell intézkedni...

Külön-külön a maga osztályára küldeni a katonákat, a súlyosakat helyben ellátni és befektetni, aki nincs életveszélyben, a lépcsőkön vagy éppen a folyosón vár. A padlón alvadt vér és mocsok. Felesleges pont most feltakarítani, hiszen a nap folyamán úgyis ugyan ilyen lenne. Ráér estig, meg annyi fertőtlenítőnk nincs, hogy minden nap felmossunk. Hatalmas az esélye annak, hogy egy fertőség végigfut mindenkin, de nem tudunk mit tenni. Senki sem segít, nem tudunk honnan szerezni kötszert, gyógyszereket. Évivel, már otthonról hozunk fájdalomcsillapítókat és rongyokat, amikkel kötözhetünk.
- Hegedűs úr! - kiáltok fel, mikor végre meglátom a folyosón.
- Az alsóbb szinteken, már nincs akkora káosz, viszont kevés az ember. Éva, azonnal rohanjon az egyetemre és az orvostanhallgatók egy részét küldje ide! Nem érdekel, hogy láttak már ilyet, vagy mióta tanulják, azonnal jöjjenek ide! Ezt így nem lehet bírni. - a doki szeme alatt hatalmas karikák. Három napja nem látta a saját családját.
- Rendben! - mondta barátnőm és már el is tűnt.
- Doktor r. És a papok? Annyira nagyra vannak magukkal, miért nincsenek itt?
- Már úton vannak. Andrea, segítsen az amputálásban!
- Igenis! - bólintok, majd követem őt.

~ ~ ~ 

Az újoncok fele falfehéren lép ki az épületből. Kétszer is meggondolják, mire is adják a fejüket.
Szörnyűlködve beszélik meg az aznap történteket. Másnapra is be lettek utasítva, bár jó hogyha fele megjelenik.
Hiába... ha az ember nem tapasztalja saját bőrén és saját szemével, milyen is egy háború, sosem fogja megérteni. Édesanya és édesapa pénzeli őket, hogy híres tudósok és feltalálók, vegyészek, orvosok legyenek, de mit sem érnek a gyönyörű álmok, a kitűnő jegyek, ha életből megbuksz.
- Te tudod, honnan jöttek ezek a katonák? - áll mellém Éva.
- Nem.
- Don-kanyar. - mondta. - Ott ragadtak, és csak nemrég vették észre őket.
- És?
- Mi és?
- Ne reméld, hogy ugrálni kezdek örömömben.
- Vizet! Valaki hozzon vizet! Kérem! - hallom meg a jajgatást a tőlem legtávolabb lévő szobából.
- Inkább a munkádra koncentrálj! - válaszolok ridegen.
Belépve a szobába elveszem a beteg mellett lévő nagy poharat és teletöltöm csapvízzel.
- Tessék. - nyújtom felé a vizet. A hatalmas adag morfiumtól, még felülni sem tud.
Hegedűs doktor, néha túlzásba viszi, de ilyen rohanásban az ember meg sem lepődik, ha valaki éppen kevesebbet vagy többet kap valamiből. A fejetlenség határtalan.
Felém nyújtva csonka kezét segítséget kér a katona. Az egyik tenyere hiányzik...
Leülök ágyának szélére és felültetem. Óvatosan kezébe adom a poharat, de megfogni sem tudja.
- Várjon! - állítom meg, majd itatni kezdem. Mohón issza ki az edény tartalmát.
Szinte semmit sem látok a sötétben, így elég nehézkes ügyelni arra, hogy ne öntsem le az előttem ülő férfit.
Mikor végeztünk, felálltam és menni készültem, de a katona elkapta kezemet.
Felé fordulok, de ekkor ő már a markában tart valamit. Felém nyújtja kezét.
- Ugyan a lánc elszakadt, de megmondtam, hogy visszajövök érted! - ejt bele tenyerembe egy vékony láncot, rajta egy medállal.
Kikerekedett szemekkel állok. Lábaim és kezeim remegni kezdenek.
Lehajtom fejem és csak halkan sírok.
A földre zuhanva az ágy szélének támaszkodok.
Nem akartam elhinni.
Az illető kiült az ágy szélére és végigsimít hajamon.
- Azt mondtad, ha visszahozom, az enyém vagy.
- Mindig is a tiéd voltam. - válaszolom sírva, még mindig a földet bámulva, mire halkan felkuncog.

~ ~ ~

Szeretném megjegyezni irományommal kapcsolatban, hogy eltávolodok minden vallási és politikai nézettől.

Nem áll szándékomban megbántani vagy megsérteni egyetlen egy embert sem.

A rövid történet a képzelet szüleménye, ha megegyezne a valósággal, az a véletlen műve. 

Megértéseteket köszönöm! 

When I'm Gone 5.

5.fejezet

"  Vicc "

Caroline:

-Várj itt valahol! - suttogta Valary.
A helyet átjárta a sör és a mértéktelenül pusztított felesek tipikus illata. Párizsban ilyet nem talál az ember, hiszen az egy "kifinomult hely" és csak sznobok járnak még a kocsmákba is. Kedvem lett volna belebújni ebbe a nosztalgikus hangulatba és felidézni minden egyes pillanatát boldog tinédzserkoromnak. Édesen keserű íze volt a helynek, talán még nem éltem át addig ilyesmit. Ezt jelentené felnőni? Ezt jelentené az-az öregektől hallott tipikus monológok, mikor felidézik saját múltjukat és örömtelien mesélnek tizenéves élményeikről?
Nem voltam idős, sőt még bőven a huszas évim elején jártam, de hirtelen tényleg egy vénlánynak éreztem magam. Az egyik boxban fiatal lányok és fiúk társasága telepedett meg. Rá kellett jönnöm én már nem tehetem meg azt, hogy felelőtlenül beülök egy ilyen helyre, ami még ismeretlen. Kipróbálni az összes italt ami megtalálható a pultosok mögött és ha éppen kedvem tarja, becsalogatni egy nálam jóval fiatalabb pasit a büdös, régi, grafitikkel teli mosdóba, hogy önző módon kielégítessem saját vágyaim, aztán mitsem tördőve múlttal jövővel, átmenjek egy másik lebujba.
- Na cső. - ült le Matt a többiek közé én pedig a pultnál foglaltam helyet.
- Mit adhatok? - kérdezte kedvesen a pultos lány.
- Egy Bourbont légyszi!
- Máris hozom! - mondta, majd ameddig készült az italom, rálestem a többiekre. Még mindig semmi.
Valary csak mosolyogva figyelte a többieket, várva a reakciót.
- A Bourbon!
- Köszi! - nyújtottam felé a pénzt, majd kezembe vettem a poharat és szembe fordultam velük.
Ahogy megláttam Jimmyt, elkezdtem halkan énekelni a dalocskámat. Sosem volt jó hangom, de imádtam ezt kis verset.
Rev egyből felkapta a fejét és felém fordult.
Sóhajtva nézem végig, ahogy testvérem és barátnője a már új, saját törzshelyükön vigyorogva beszélgetnek a többiekkel. Kívülállónak éreztem magam. Nagyon is.
Már nem tartoztam a többiek közé úgy, mint régen.
Lemaradtam az eseményekről, a titkokról és megcsalásokról, békülésekről, közös röhögős pillanatokról. Ahogy elnéztem őket, eltudtam volna sírni magam. Komolyan. Hirtelen megbántam a párizsi kiruccanásomat és úgy voltam vele, bár ne is mentem volna el, de akkor...
A dobos lábaira állva szemeimbe nézett, s szobor módjára bámult, de én csak tovább énekeltem. A többiek csak furcsán bámultak körbe. Szemük rajtam is átfutott, de mindegyik annyira bamba volt, hogy még véletlenül sem szúrtak ki. Fogalmam sincs mi mehetett végig a fejükben... ennyire nem tűntem ki a tömegből?
Jim nyelt egyet és mikor elindult volna hozzám, egy göndör hajú lány elkapta a kezét.
- Jimbo drágám, mi az? - kérdezte a lány, mire mindenki felém fordult.
- Caroline?! - pattant fel Johnny.
Lehúztam poharam tartalmát és tárt karokkal vártam az alacsony srácot.
- Ez nem ő! - rázta fejét hitetlenül Brian.
- De. Ez márpedig ő! - vágta rá Matt.
- Atyám de rég láttalak! - szorított magához a basszeros. - A hajad, az arcod! De nem nőttél semmit.
- Már te is? - nevettem fel.
- Cal! - lépett oda Zacky, majd elkapta karomat és magához rántott. - Végre itt vagy.
- Miért nem szóltál, hogy jössz? - kérdezte Syn, mire már az ő karjai között voltam.
- Kellett volna? - bújtam mellkasához. Mikor kikerültem öleléséből, Jimmyt pillantottam meg. Körülöttünk síri csend. Csak a kocsma tipikus zaja és a zenegépből áradó harminc éves számok itt-ott akadozó hangja zavarta a tökéletes összképet.
- Hiányoztam? - kérdeztem tőle szerényen.
- Carry? - nézett rám egy ismerős arc.
- Leana. - mértem végig fanyar vigyorral.
- Cal! - szólt rám Matt.
- Vagyis... - köszörültem meg torkomat. - Leana! - néztem rá "vidáman".

- Ti... ismeritek egymást?
- Igen. - bólintottam.
- Együtt dolgoztunk pár éve nyáron, a parton. - válaszolt helyettem a göndör hajú csajszi.
- És jártunk egy kevés ideig. - jelentettem ki, mire mindenki csak ledermedve nézett ránk.
- Rég láttalak, merre voltál?
- Párizsban. Egyetemen. Nos, nagyon-nagyon örültem srácok a találkozásnak, de kicsit elfáradtam az utazás miatt. - ééééééés BUMM. A tökéletes meglepi egyszerre romokban hevert lábaim elől.
Szívem szerint ott maradtam volna velük egész éjszaka és hallgattam volna a hülyeséget, viszont a kínos érzés és a menekülés elkapott.
- Ugye most nem akarsz lelépni!
- Csak egy italra maradj!
- Srácok, holnap úgyis nálam lakásavató! - mentett kis Matt. - És nézzetek rá szerencsétlenre. Totál sét van csúszva. - lökött meg röhögve, mire csak egy köszönöm pillantást vetettem felé.
- Maradj még!
- Nem, tényleg. Köszi, rendesek vagytok, de majd holnap bepótoljuk oké?
- Kérlek! - fogta meg csuklómat Rev, amin nagyon meglepődtem. - Hiányoztál! - mondta halkan.
Egy bomba robbant bennem.
Tudtam. ANNYIRA TUDTAM, HOGY EL FOG JÖNNI EZ A PILLANAT.
Fejemben győzelmi táncot járva néztem mélyen szemeibe.
- Mennem kell! - mosolyogtam rá még mindig, majd kicsit félve Mattre néztem.
- Valary maradsz?
- Szerintem igen! - bólintott a szőkeség. - Hazaviszed?
- Aha. - válaszolt, de én már az ajtón kívül voltam.
Egy szó nélkül beültünk a kocsiba és Matt elvitt a házukhoz.
- Cal...
- Jól vagyok! - vigyorogtam rá. - Tényleg!
- Biztos? Tudod Leana és Jim...
- Áhh.... ne is mondd....
- Láttam a fejedet! - nevetett fel.
- Hát mikor megláttam ezt a kettőt együtt... én... - mondtam, majd vágtam egy hülye pofát.

- Te olyan hülye vagy!
- Az exem és a szerelmem együtt? Mi a braha? - mondtam tagoltan. - Matt... - váltottam át komolyra.
- Tudom. Tudok mindent. Vágom, mi történt köztetek! - ültetett le.
- És... mi volt a reakciód?
- Hagy ne mondjam el! - sóhajtott egyet. - Miért pont ő?
- Tőlem kérded? Csak játszik velem. Tudja, hogy mit érzek, de úgyis vissza fogja kapni.
- Már visszakapta.
- Ezt hogy érted? - kezdtem egyre kíváncsibb lenni.
- Mikor nem voltál itt, sírt is miattad. Szégyen, de ez így van és az előbb is hallottad. "Hiányoztál!". Nem ez volt a célod?- kérdezte, mire csak ismét énekelni kezdtem.
- Ha elmegyek... Hiányozni fogok, ha elmegyek... - ütögettem lábaimon egy ritmus, Matt pedig velem együtt folytatta.
- Te! - nézett rám csillogó szemekkel, mikor végeztünk. - Nem csinálunk ebből egy dalt?
- Dehogyisnem! - bólintottam rá.
Végül is... nem csináltunk belőle dalt.
Bevertünk egy üveg vodkát és kidőltünk. Nem is volt az érdekeks, hanem az álmom....

Egy hosszú, kórházi folyosón szaladtam. Pulzusom az egekben, testem izzadt de valahogy nem érdekelt. Befordultam egy sarkon, és azonnal felmentem a lépcsőn.
"Sürgősségi" - állt a felirat egy kis táblán.
Mikor felérek, jobbra fordulok és ismét egy hosszú folyosó. A falaktól és a csempéktől az emberek szinte zöld színűnek tűntek. Lépteim lelassulnak, majd ismét gyorsgyaloglásba kezdek.
Az alakok kezdtek formálódni.
Matt. Valary. Johnny. Zacky. Brian. Michelle.
Jimmy?
Lihegve siettem a többiekhez, értetlen arcképpel.
- Mi történt? - léptem Matt elé. - Matt a kurva életbe is, mi történt? - ordibáltam vele könnyes szemekkel, majd a falnak löktem. - Mi ez az egész? Csak szopattok! - kaptam el fölsőjét.
- Cal, nyugodj le. - tette karomra tenyerét Valary óvatosan, de én csak hevesen felemeltem kezem. Matt arcát nem láttam, csak a könnyeit, ahogy lassan, óvatosan folynak végig arcán.
- Ha időben... ha időben... ha időben odaérek. - mondta elcsukló hangon testvérem.
Elengedtem és hátrébb léptem. Pontosan vele szembe nekidőltem a fal csempéinek és a többiekre néztem. Senki sem mert rám nézni, sőt még egymásra sem.
A földre csúszva kitártam karjaimat és élettelenül leültem.
- Ez nem lehet. Ez, biztos csak valami vicc. - pillantottam fel fájdalmas mosollyal. - Ugye ez nem igaz? - sírtam el magam. - Matt! Könyörgöm mondd azt, hogy... - tettem tenyeremet szám elé.
A mellettem lévő fehér ajtó lassan kinyílt és egy orvos jelent meg mellettem. Megvető pillantásokat küldve felé néztem arcát.
Lassan megrázva fejét elsietett.
- Hát vége... - álltam fel, majd a kilincsre tettem kezem.
- Cal, mit csinálsz? - kérdezte Brian rekedt hangon.
- Mit csinálnék? - léptem be a szobába.

- Cal! - hallottam meg valaki hangját. - CAROLINE! - kiáltott rám valaki, mire egyből felkeltem.
- Mi az? - ültem fel szédülve.
- Sírtál és ordibáltál álmodban.... velem. - nézett rám értetlen képpel a bátyám.
- Bocsánat, egy elég furcsa álmom volt. - töröltem meg szemeimet, amit tényleg tiszta könnyesek voltak. - Azt hiszem, kezdek megőrülni.
- Mit álmodtál? - komolyodott el Matt.
- Nem tudom. - hazudtam. - Nem akarok róla beszélni.
- Biztos?
- Biztos! - vágtam rá. - Sajnálom, ha megijesztettelek!

When I'm Gone 4.2

4.fejezet
2/2
" Francia? "


2006. július

Caroline:

Suli: pipa

Diploma: pipa

Nemzetközi Művészeti Nagydíj: pipa

Szerelem: vastagon áthúzva

Ajándékok: pipa

Repjegyek Kaliforniába: pipa

Csomaggal Matt háza előtt: pipa

Remegő kezekkel és lábakkal csöngettem be Matt saját házába. Hatalmas bőröndömmel mellettem, vigyorogva várom a reakciót.

- Igen? - nyitott ajtót Matt nyúzott, másnapos arccal. - Kit keres?

- Eee... - néztem rá értetlenül. - Fel sem ismersz? Én vagyok az, Caroline! - tártam szét karjaimat.

- Anyáddal szórakozz! - vágta rám az ajtót. Kikerekedett szemekkel néztem magam elé. Még hajam is összeborzolódott az ajtó csapódásától.

- Matt, braha! - vertem bele egyet a bejáratba. - Letépem a tökeidet! - kiáltottam el magam, mire megint megjelent eőttem. Elképedve mért végig. - Visszajövök és így rám nyomod az ajtót?

- Caroline... - suttogta, majd azonnal magához húzott. - Tényleg te vagy az? - tapogatta hátamat.

- Ki lennék? - röhögtem fel. - Itt vagyok, ahogy ígértem. - bújtam bele nyakába.
- Nem akarok elhinni! Komolyan! - fogta vállaimat, közben pedig végig engem nézett. - A hajad! Az arcod! Még alacsonyabb is vagy mint voltál.
- Köszi! - nevettem fel.

- El sem hiszem! - kapott fel, majd bevitt a nappaliba és ledobott a kanapéra, fülig érő szájjal.

- Caroline! - kiáltott fel Valary, majd a nyakamba zuhant. - Mikor? Hogy? - tapogatott körbe ő is.

- Le sem tagadhatnátok, hogy együtt vagytok. - nevettem fel.

Ahogy észrevettem, csak ketten voltak otthon. Talán nem is baj, hogy csak ők voltak ott.
Nagyobb volt a meglepetés, mindenkinek!

- Mióta vagy itthon?
- Nagyjából... - néztem órámra. - Egy órája. Ja, azt hiszem igen. - bólintottam.
- És... mikor? Miért em mondtad? Honnan tudtad, hogy itt lakom? Mesélj már!
- Oké, óvatosabban egy picit! - emeltem fel kezeimet. - Lediplomáztam. Megnyertem egy Európai díjat és ahogy megkaptam a kis papír tekercsemet, már vettem is meg a legközelebbi járatra a jegyeket. Nincs más cuccom, csak az a bőrönd ami... szerintem még mindig ott van kint! - álltam fel, majd behúztam magam után a táskát. - Nem akartam szólni, gondoltam okozok egy kis felfordulást az életetekben! - vigyorogtam rájuk.
- Te sosem okoztál! - ölelt át ismételten Valary. - Mesélj, milyen volt Párizs?
- Fú, hát... - kezdtem el a kis mondókámat.
Mindent elmondtam nekik az alkalmi pasikat, a részeg estéket, a vizsgákat, a hisztiket és a sírással teli éjszakákat, mikor honvágyam volt.

- Nem tudom miért, de a francia pasik egyszerűen.... mmmmmm.... - forgattam szemeimet széles mosollyal. - Tudnak valamit.
- Úgy véled?
- Val... egyszer próbálnád ki! Szerintem sokkal jobba  nyelvtechnikájuk, mint ezeknek az amcsi fasziknak! - mutattam hátam mögé Mattre.
- Igen Caroline, én is itt vagyok. Köszi!
- Na te?! - néztem rá, majd megsimogattam fejét. - Tetszik hogy megint rövid a hajad! Hagyd így!
- Na mi van? Divatszakértő is lettél ez a két év alatt?
- Majd meg pusztultam nélkületek! - fogtam meg mindkettőnek a nyakát, majd magamhoz szorítottam őket. - Imádlak titeket!
- Ne tudd meg, Matt milyen kis depis volt, mikor elmentél. - kelt fel Valary. - Nekem most mennem kell, Mich és Brian tegnap este megint összekaptak.
- Ragasztó vagy még mindig?
- Igen. Valami olyasmi. - nevette el magát, majd elköszönt és el is ment.
- Depis? - húztam fel szemöldökömet.
- Tudod milyen rossz volt? Azt hittem sosem jössz vissza! - ölelt szorosan magához. - Többet nem engedlek el, sehova!
- Nem is terveztem elmenni innen. - mosolyodtam el. - Soha többé.
- Helyes!
- Hé' Matt! Egy pofátlan kérés!
- Maradhatsz ameddig akarsz. - kelt fel, majd a konyhába ment.
- Honnan tudtad?
- Hiszen a testvérem vagy! - nyújtott felém egy üveg sört, amit csak fülig érő szájjal vettem el tőle.
- Köszönöm. - adtam neki egy hatalmas puszit, majd leültem az egyik bár székre. - Többiek?
- Azt hiszem Zackyéknél vannak. Tegnap este kicsit kirúgtunk a hámból és hát...
- Ne, ne is folytasd! Tudom! - ráztam meg fejem. - Mi van velük? Mesélj egy kicsit!
- Brian és Michelle még mindig együtt, Johnnynak most alakul valami nő, Zacky csak alkalmi csajokat keres, Jimmy meg felszedett valami pornós macát.
- Pornós macát? - kortyoltam bele italomba. - Mit is vártam? - röhögtem fel. - Mich és Brian még mindig? Szépen bírják, pedig... egyik sem az a hosszútávon tűrhető személyiség.
- Ne is mondd. Látod, most is Valary ment hozzájuk békíteni.
- Furcsa. És ti ketten hogy vagytok?
- Már az összeköltözést tervezgetjük. - mosolygott. - Remélem lesz is belőle valami.
- Matt, te megcsaltad! - vágtam rá.
- Mi? Nem! Én szere-
- Matt! - nevettem fel. - Kuss!

- Jobban ismerlek mint magamat! Látom rajtad!
- Cal, tudod, én...
- Nem kell magyarázkodnod. Hány nővel?
- Egy!
- Maaatt!
- Na jó, talán kettő.
- MATT! - emeltem fel hangom.
- Jó, basszus négy! Négyszer! - mondta ki, mire én csak tátott szájjal néztem rá.
- Hogy voltál képes?
- Rajongók voltak én meg be voltam... - mondta, majd szégyen teljes szemekkel nézett rám.
- Bármit mondj, csak ne azt hogy tépve vagy spurizva.
- Eee.... - nézett oldalra. - Almázva? - pillantott rám zavart mosollyal.
- Jézusom, de hülyék vagytok. Ez Jimmy meg Brian volt, ugye?
- Igen! - ült le elém. - De te is toltad!
- Ja, nagyjából háromszor. És azt is az exem miatt és azoknak is tudod, hogy ilyen tragikus végük lett.
- Azt ne mondd nekem, hogy az egyetemen nem csináltál semmi ilyesmit. - nézett rám komoly arccal, mire csak elkaptam tekintetem.
- Jó, oké, volt hogy páran összeültünk a koleszba és tekertünk egyet. - csaptam combjaimra. - De én nem csaltam meg senkit! - suttogtam.
- Oké, neki erről nem kell tudnia. Már milliószor megbántam.
- Hát azt ajánlom is és nyugi, tőlem nem fogja megtudni.

- Na, akkor este meglepjük a srácokat?
- Még szép! - emeltem fel kezeimet. - Szerinted ők sem fognak felismerni?
- Ezzel a hajjal meg arccal? Biztos nem! Furcsa vagy!
- Miért?
- Sminkelsz, hosszú a hajad!
- Ja, hát gondoltam időszerű lenne kicsit nőiesebben is kinézni. - mosolyodtam el. - És ebben meg van egy kevés pótlás. - simítottam végig hajamon. - Ingyen megcsinálta egy fodrász barátom, aki amúgy szintén HB-n lakik!
- Ismerhetem?
- Nem hiszem, kb. 10 éves volt mikor elkerült otthonról és nagyszüleinél élt. De vett itt egy házat és együtt jöttünk vissza.
- Neve?
- Jamie Hanser. De amúgy meleg a srác. De nem az a díszbuzi, hanem stílusos meleg.
- Egy meleg hogy lehet stílusos?
- Nem nézed ki belőle, hogy az. Sem a beszéde, a stílusa, a mozdulata, semmi sem olyan mint egy homokosé.
- Na erre kíváncsi vagyok! Nagyon is! - rázta meg fejét Matt.
- Amúgy még mindig ugyanaz a törzshelyetek?
- Nem, bezárt az a kocsma, így váltanunk kellett. De a mostani hasonló mint az, de úgyis meglátod.
- Bírjátok még így a piálást? Egyik napról a másikra?
- Persze, mi vagyunk a Sevenfold! - húzta ki magát büszkén.
- Nagyon más ott a levegő?
- Mi? Hol?
- Ott azon a magas lovon Mr. Shadows! - néztem rá fintorogva, mire ő csak felröhögött.

When I'm Gone 4.1

4.fejezet

1/2

" Titkok "

Zacky:

Sosem fogják megérteni igazán Caroline-t. 

Én voltam az egyetlen, aki tudta róla az igazságot. Az egyetlen...

Mindig is távolról figyeltem a lányt és akárhogy próbáltam közelebb kerülni hozzá, inkább úgy jött le neki, mintha ráhajtanék, mintsem barát akarok lenni.

Távolról figyeltem minden egyes lépését. Én szerettem volna az lenni, aki neki Matt, de elkéstem vele. Nagyon is...

Mielőtt elmondtam volna neki az igazságot a családjáról, már Párizsba ment.

Bosszantott a dolog.

Nem azt mondom, nagyon jóba lettünk. Sok mindent tudtunk egymásról de mégsem volt meg az a bizalmi kapcsolat köztünk, mint ami Shadows-szal is.

Azért tudtam egyedül ÉN az igazat, mert anyám elmondott mindent.

Akárhonnan is nézem, már kár lenne elmondani neki bármit is.

Ismerem az anyját és az apját is. Aki képes arra, hogy ilyet tegyen a saját lányával, vesszen el a pokolban. 

Jobb neki nélkülük és anélkül is, hogy tudná a múltját.

Néha, mikor ránézek elkapja a szívemet egyfajta görcs. Elakarom mondani neki. Azt akarom tudja, és vesse meg azokat az embereket, akik szülőknek merik nevezni magukat.

Nem merek senki szemébe nézni, hiszen azonnal kikogyoknék mindent. Kicsit pletykás vagyok, nem tehetek róla.

Sosem fogom elmondani senkinek Caroline egyetlen titkát, amiről még ő sem tud.

Matt:

Az igazat megvallva, anyám sosem szerette Calt. Vagy elment itthonról mikor nálunk volt, vagy bezárkózott a szobájába. 

Sosem értettem, hiszen ő Caroline!

Mikor először elmeséltem neki, hogy megismerkedtem vele, annyira meglepődött, hogy eltörte a poharát ami a kezében volt.

- Megtiltom, hogy ilyen lányokkal ismerkedj! Méghogy árvaház! Meg mégis milyen zenéket hallgat? Matt, csak mégjobban elfogja csavarni a fejed!

- De anya! Én Valaryvel vagyok!

- Nem érdekel! Biztos ő sem nézi jó szemmel ezt az egészet.

- Pont, hogy nagyon is bírja Carolinet!

- Ne ejtsd ki még egyszer ezt a nevet a szádon, megértetted?! És most a szobádba.

- Ma átjön Carry, szóval nem szeretném ezt hallani! - álltam fel magabiztosan, majd meghalottam a csengőt.

- Hogy mit mondtál? - kérdezte anya, de ekkor Carry már a nappalink közepén állt.

- Szép napot, elnézést a zavarásért! - köszönt illedelmesen Cal.

- Anya, ő itt Caroline. Mi most felmegyünk a szobámba. - néztem rá totál nyugodtan.

- Eee... bocsi, de anyud... haragszik rám? - kérdezte félve barátnőm, miközben becsuktam szobám ajtaját.

- Nem, csak valami baja van. Majd megbékél. - mosolyogtam kedvesen Carryre.

- Oké. Kicsit izgultam, milyen lesz vele találkozni, de remélem azért jó benyomást tettem.

- Már be is akarod nyalni magad a családomba? - kérdeztem, mire röhögve megrázta fejét. 

Mikor Caroline ment volna el, pont megérkezett apám.

- Apa, ő itt cAroline, de pont megy haza.

- Caroline?

- Caroline Walt! - nyújtotta kezét Cal illedelmesen. Apám szemében nyugtalanságot láttam, de egy kedves hízelgő mosoly kíséretével megrázta a lány kezét.

- Örülök a találkozásnak, kedves Walt kisasszony! - Carry elpirult és szóhoz sem jutott.

- Oké-oké, most ideje menned! - lökdöstem ki Calt.

Aztán, ahogy telt-múlt az idő, anyám még mindig nem tudott megbékélni a lánnyal. Még akkor sem, mikor megemlítettem neki, hogy van barátja.

- Álltasd csak magad, de ez a lány tönkre fog tenni!

- Anya, hallgass már el! - emeltem fel a hangom. - Csak te nem tudod elfogadni. Mindenki szereti és egy csodálatos nő lesz belőle! Ha engem kérdezel, ő fog felemelni!

- Álmodozz csak! - mondta szemrehányóan.

Az elköltözésem sem volt túlzottan boldog.

- Takarodj innen! - ordibált velem anyám. - Nem érdekel, hogy nincs itt az a csitri! A saját házadba akkor viszed amikor akarod! Megszabadultál tőle és most sírva várod vissza?

- Hogy mondhatsz rá ilyet? - kérdeztem dühösen, mire felpofozott.

- Menj innen! Meg se lássalak, ameddig annak a lánynak a pártját fogod!

- Matt... tényleg jobb lenne, ha elfelejtenéd Carolinet. - mondta apám totál higgadtan, majd mellém rakta a bőröndnyi cuccomat és rácsukta az ajtót. A nővérem persze csak fapofával végignézte ezt az egészet.

- Mái napig nem értem.

- Nyugodj meg kicsim. Most már van saját házad, saját életed.

- De Valary! Miért?

- Ha engem kérdezel, akkor csak annyit tudok mondani, hogy anyád mindig is ilyen volt. Nem emlékszel? Engem még be sem engedett a házatokba. - nevetett fel, miközben kibontott egy dobozt. - A végére azért egész jól kijöttünk egymással. - sóhajtott.

- De Carry nem olyan lány. Sosem volt olyan!

- Persze, hogy nem, de azért szülőként más a felfogása az embernek. Szerintem csak jót akart neked.

- Ezzel?

- Nem úgy sült el a dolog, mint ahogy azt akarta, de szerintem csak a te érdekeidet nézte. Engem most jobban aggaszt egy dolog.

- Mi az?

- Zacky. Amióta elment Caroline, valami nem stimmel vele.

- Ezt hogy érted?

- Mintha bujkálni akarna. - nézett rám gyanítóan. - Ez a srác tud valamit!

Mikor ezt Valary említette, azt hittem hogy Jimmyre gondol. 

De mint később kiderült, egyáltalán nem... még véletlenül sem...

When I'm Gone 3.

3.rész

" Testvérek "

Jimmy:

A koncert alatt próbáltam nem elrontani semmit. Nem azt mondom, volt pár hiba de lelki állapotomhoz képest egészen szépen teljesítettem.
- Oppá, bocsi! - jött nekem egy lány, kezén egy csomó söröspohárral.
- Semmi baj. - álltam meg egy pillanatra. Hosszú, göndör, szőkés haja teljesen betakarta arcát. Megrázva fejét felpillantott rám.
Aranyos mosoly, csillogó szemek. Az a tekintet... akárcsak Carry.
- James ugye? - kérdezte fogait villantva.
- Igen, de te
- Leana! Pornós! - jelentette be büszkén, mire csak meglepődve néztem rá.
- Na, az tök király! - röhögtem fel. - Később egy italt?
- Pultos vagyok, szóval ezt inkább én kérdezhetném.
- Vendégem vagy egyre! - kacsintottam rá, majd az öltözőbe húztam.
Tudtam, most jön a kivégzésem. Senki sem volt már bent, csak Shadows. Belépve leültem egy székre és próbáltam kerülni tekintetét.
- Csak egyetlen egy kérdést teszek fel. - nézett rám szúrós szemekkel. - Mégis miért? - kérdezte, de nem tudtam válaszolni. - Azt kérdeztem, miért? - állt fel lassan.
- Őszinte leszek. Tudtam, hogy belém van esve és kihasználtam a helyzetemet.
- Hogy merted? - kapta el pólómat. - A húgom!
- Tudtam, hogy így reagálnál, ezért is nem mondtam el ezt az egészet!
- Miattad éjszakákon át bőgött a testvérem és azt mondta azért, mert a suliban kikészítik. Csak egyszer lennék rá képes, hogy megüsselek!
- Mi?
- Azért nem verlek össze, mert Carry még mindig szeret téged! Ez az egyetlen egy oka, hogy most nem fekszel a földön! - engedett el.





Matt:

- Maradsz? - nézett rám Michelle. - Valary szeretne.
- Persze! - vágtam rá azonnal.
Kíváncsi voltam, Rev hogy viselkedik ezek után.

Ülünk az azstalnál, mindenki előtt már pár pohár, de Jimmy sehol.
- Srácok! - jelent meg a dobos. - Ő itt Leana, a barátnőm. - mondta vigyorogva, mire mindenki csak meglepődve nézte őket.
- Aha. - szólalt meg először Zacky. - Szia Leana!
- Sziasztok! - intett körbe a lány mosolyogva.
- Mi most mennénk is. Cső! - húztak el azonnal.
- Gyors váltás. - mondta Brian, majd beleivott sörébe.
- Eléggé. Ha jól láttam, csak koncert után ismerték meg egymást.
- Baszdmeg, remélem nem hozzám viszi! - fogta fejét Johnny.
- Srácok, még nem is mutattam meg nektek, de nézzétek tegnap mit kaptam Caltól! - emeltem fel telefonom, a képernyőn Caroline festményével.
- Ezt ő csinálta?
- Igen, valami díjat nyert vele. - húzta ki magát Val büszkén. - Valami olyasmi volt a téma, hogy az emberek legértékesebb dolga és a kép címe pedig
- Szerettem legszélesebb mosolya. - mondtam halkan, vigyorogva.
- Hát rólam is csinálhatott volna egyet. - emelte fel fejét Zacky pökhendi módon. - Egy ilyen arcot? - mutatott magára.
- Te rajzolsz éppen eleget magadról. - szólt közbe Michelle, mire mindenki felröhögött.
- Kössz-kössz. - mondta Zack.
Meglepő volt, hogy Jimmy az elvileg egy órája sem ismert lányt barátnőjeként mutatta be nekünk. Sántított a dolog, de belőle bármit kinéztem.



Jimmy:


- Ez... most komoly? - nézett rám Leana furcsállva.
- Igen. Mindennél komolyabb. - csókoltam meg a lányt.
Magam sem tudom, miért mondtam azt amit és miért hoztam ilyen döntést, de... valahogy úgy voltam vele, miért ne? Carry egy ideig úgysem jön vissza és így valahogy el tudom majd felejteni.
Önző lennék? Kit érdekel?
Azért volt bennem annyit, hogy nem vittem el Johnnyhoz a lányt hanem Leanahoz mentünk.
Hogy úgy mondjam, meglátszik hogy pornós. Amit az a nő művelt velem este... hagy ne írjam le!

Másnap reggel kávéval és reggelivel fogadott.
- Amúgy hogy-hogy pornó?
- Hát, a pincérkedésből annyira nem élek meg és elvállaltam pár ilyen munkát. Jó fizetnek, nem szégyellem a testem sőt semmi mást, a lányokat sem vetem meg így hát miért ne?
- Durva vagy. Ez tetszik. - vigyorogtam rá, majd megcsókoltam. - Ezek szerint biszex vagy?
- Aha. Volt is barátnőm, de asszem csak két hónapig jártunk. Ha jobban belegondolok, inkább szexpartnerek voltunk mintsem egy pár.
- Ahahaaaa, azt ezért megnéztem volna! - röhögtem fel.
- Á, eszméletlen volt a lány, de fiatal és mivel ő másfele ment, másba volt szerelmes így szakítottunk. Benne lett volna, de az érzései elhúzták.
- Mondjuk érthető lehet, de.... nem, nem értem! - ráztam meg fejem vigyorogva.

~  ~  ~

Mikor megláttam a képet, amit Cal csinált Shadowsról elkapott a féltékenység.
Miért pont róla?

Fogalmam sem volt miért is akadtam fenn ezen, hiszen testvérek.
Piszkált az ügy...

When I'm Gone. 2.

2.fejezet
"Képek"

Matt:


Gyorsan szalad az idő.
Már egy éve semmi hírünk nincsen a lány felől. Már kezdtem elfogadni, hogy távol van, mikor meghallottam Brian és Zacky beszélgetését.
- Mi? Felhívott?
- Ja. Azt mondta jól megy minden, nem bukott meg semmiből.
- És miért pont téged?
- Azért nem akarta Mattet hívni, mert - mondta volna tovább, de meglátott engem. A szokásos, semmitmondó, unott arccal bámult rám.
- Azért nem akarta Mattet hívni mert? - kérdeztem, miközben közelebb mentem hozzájuk.
- Mert ha veled beszél, csak még nagyobb honvágya lesz és biztosan hazajön.
- Attól még beszélhetett volna velem is. - kezdtem egyre dühösebb lenni. - Nem tudom megérteni Caroline-t...
- Neki is idő kell.
- Mit mondott még?
- Még nem tudja, mikor jön vissza. - válaszolt halkan Syn. - A nyárra biztosan nem, mivel kapott munkát. Hiába van koleszba, attól még fizetnie kell mindent.
Csak ökölbe szorítva kezemet vonultam ki a próbateremből. Nem voltam rászokva a cigarettára, de akkor úgy éreztem szükségem van egy szálra. Hébe-hóba nekem is jár egy, nemde?!
- Mi történt? - éreztem derekamon Valary kezeit.
- Carry felhívta Briant, de csak őt. - nem szólt semmit. - Bánt, hogy velem nem beszélt.
- Matt... azért jöttem, hogy ezt odaadjam. - mondta, majd egy kis dobozt felém nyújtott. - Ma reggel jött, pont miután elmentél otthonról.
"Caroline Walt"
Azonnal kibontottam a vékony dobozt.
Mikor megláttuk, azt hittem elájulok. Egy kép volt az, ismételten rólam.
- Felolvasom hozzá a levelet, oké?
- Persze! - bólintottam szájtátva.
"Kedveském!
A kép, amit magad előtt tartasz, gondolom megint csak tátott szájjal, egy nemzetközi verseny első helyezettje. 
A verseny témája "A legértékesebb dolog az emberiség számára" volt.
A képem címe "Szerettem legszélesebb mosolya" lett.

A zsűri azonnal a birtokába akarta venni és kiállítani, de nem engedtem. Az eredetit mindenképpen neked akartam adni, így a múzeumban csak a másolata van kirakva.
Hiányoztok és az űrt, ami bennem van semmi sem tudja kitölteni. 
Nagyon szorítok, hogy egyre jobban befussatok!
Csók!

 U.i.: A kereteztetés nem volt olcsó, úgyhogy mindennél jobban vigyázz rá, mert különben beverem az arcod!




Jimmy:


Caroline egyetlen egy dalát sosem fogom elfelejteni.
Csak egy tényező volt, ami összekötött minket. Én vettem el a szüzességét.
Egy bulin leitattam és becsalogattam az egyik szobába. Nem ellenezte.
Mérhetetlenül belém esett még úgy négy éve és szerintem még mindig vonzódik hozzám.
Mikor megmondtam neki, hogy én nem akarok tőle semmit, csak ennyit mondott:

"Ha elmegyek

Hiányozni fogok neked

Hiányozni fog a hajam

Hiányozni fogok mindenhol

Hiányozni fogok neked, ha elmegyek"

Ebből már-már egy dalocskát alkotott és mikor megláttuk egymást, vagy éppen összefutottunk, együtt buliztunk ezt "énekelte". Eközben mindig mosolygott.
Senki sem értette, csak én. Kiröhögtem.
És most, ennyi idő után... kezd beigazolódni az örökkön-örökké édesen csengő dalocska.
Nem beszélek vele, nem látom, nem érzem őt.
Hiányzik.
Bele sem merek gondolni, hogy talán valaki mással van.
- Mi a tököm bajod van neked! - fogta meg fejemet Johnny, majd elkezdte rázni.
- Semmi. - ütöttem meg hasát a dobverőimmel.
- Menj haza! - javasolta. - Elég szarul nézel ki. Csak nem az a baj, hogy Cal nem beszélgetett veled? - nézett rám idióta vigyorral, mire elképedve pillantottam vissza. - Jézusom. Ez a bajod. - suttogta. - Tényleg menj haza! - engedte el fejem búbját komoly képpel.
- Senkinek! Oké? - keltem fel.
- Hova-hova? Holnap koncert! - állított meg Matt.
- Szarul vagyok! - vettem egy mély levegőt, majd kisiettem.
- Nem kéne annyi dudvát szívni! - kiáltott utánam Johnny. Magamban elküldtem az jó édes anyukájának hátsó felébe, de most tényleg hálás voltam neki, hogy így kimentett.
Hazaérve kihajoltam ablakomon és rágyújtottam. Haza.... pontosabban Johnnyhoz.
A negyedik szál után, úgy gondoltam elég lesz arra a napra a hülyeségből és inkább csak heverészni kezdtem. Lehunytam szemeimet és egyből Caroline képe ugrott be.
- Hülye vagy! - mondtam magamnak, azzal elaludtam.


- Mit csinálsz? - dobta arcomba táskáját Christ. - Ne aludj a jó életbe is!
- Nekem te nem parancsolgatsz! - vigyorogtam rá.
- Nehéz eset vagy, tudsz róla? - ült le az ágy végébe. - Mi ez a Caroline-os dolog? Mi történt veled?
- Johnny van egy dolog, amit még te sem tudsz. És nem szeretném, ha kiderülne. - komolyodtam el.
- Mi az?
- Tudod... Cal és én... úgy négy éve tudod, mikor Zacknél volt egy házibuli.
- Igen.
- Leitattam és lefeküdtem vele.
- És? - vonta meg vállát.
- Szűz volt. És belém volt esve, csak nagyon jól takarta. Rá egy hétre jött össze azzal a nyálgéppel. - böktem ki végre, mire csak kikerekedett szemekkel találtam szemben magam. - Aztán, mikor szépen mondva elküldtem a jó büdös francba, egy szinte verset mondott nekem.
- Verset? Egyáltalán miért küldted el?
- Mert azt hitte lesz közöttünk valami "komolyabb". Tudod, ez a női hülyeség. A vers pedig már inkább dal lett. Tudod, néha énekelte! - kezdtem el dúdolni, mire mind a ketten egyszerre énekeltük.
- Akkor ezért énekelte! Azt hittem valami hülye műsorból szedte.
- Hát nem. - ültem fel.
- Te mekkora fasz vagy! - rázta meg fejét. - De most komolyan!
- Szerinted én nem tudom? Most már kezdem érteni. Mindig mosolyogva énekelte nekem. Tudta, hogy fájni fog. - nevettem fel. - Mekkora boszorkány! - tettem tenyeremet arcomra. - Visszatérve! Ezt senkinek! Shadows tényleg meg fog folytatni, ha ez kitudódik.
- Nyugodjál meg, nem lesz balhé belőle.

~ ~ ~

- Rev! - rontott be Shadows az öltözőbe.
- Mi van?
- Koncert után alaposan elbeszélgetünk! - mutatott rám ujjával. Csak Johnnyra néztem, aki értetlen képpel pillantott vissza.
- Matt, mi történt? - kérdezte Brian.
- Mindent tudok! - lépett felém az énekes. - Minden egyes kis részletet és ha azt hiszed, hogy ezt megúszod, akkor elég nagy tévedésben vagy! Öt perc múlva kezdünk, inkább told fel a segged a színpadra!
- Christ! - emeltem fel hangomat.
- Én nem mondtam semmit! - ellenkezett. - Egy szót nem beszéltem vele tegnap óta. - vette fel gitárját, majd egy ismerős arcot láttam meg az ajtóban.
Mike...
- Te meg mit keresel itt? - nézett rá Syn.
- Carry miattad ment el! - válaszolt Cal exbarátja, miközben végig rám nézett. - Egyedül. Csakis. Miattad.
- Hogy mered...
- Jobban jársz, ha csöndbe maradsz. Sosem gondoltál bele, neki mennyire fájhat és hogy nekem mennyire szar, hogy miközben dugom a nőmet, más nevét suttogja alattam.
- Hé-hé! Srác! Hogy mersz így beszélni róla? - állt elé Zacky. - Tisztában vagy vele, hogy milyen szavakat ejtesz ki a szádon?
- Ó, én? Én teljesen tisztában vagyok a dolgokkal. Az egyetlen egy, aki tönkrebaszott mindent, az ott áll mögöttetek. - bökött felém orrával és elsietett.
- Jim, mit csináltál, már megint? - fordult felém Brian.
- Semmit. - vettem fel bőrkabátomat és kiviharzottam.

When I'm Gone 1.

1.fejezet

"When I'm Gone"

2004. augusztus

Caroline:

Először is bemutatkozom. A nevem Caroline Walt. Nincsenek szüleim, árvaházban nevelkedtem és senki sem fogadott örökbe. Unalmas napjaim a középiskolában végetértek, 20 éves fejjel fejeztem be. Családomat egyetlen egy ember alkotja. A neve Matthew Sanders. Legtöbb időmet nála, vagy vele töltöm. Imádom a csávót, egyszerűen kibírhatatlan nélküle az élet. De ennek sajnos nemsokára végeszakad...
Alsós koromban ismertem meg, aztán valahogy hozzácsapótam a haveri társaságához. A párkapcsolatom két napja ért véget. Nem mintha annyira hiányozna.
Sosem kellettem igazán senkinek, ennek ellenére pozitív maradtam és próbáltam minél többet mosolyogni.
Nem mondanám magamat túlzottan rossz vagy eleven gyereknek, de nem tagadom, volt hogy megcsináltam olyan dolgokat is, ami a tanulmányaimra és a "hírnevemre" mentek rá. Most itt ülök, drága "testvéremnél" és éppen próbálom neki elmondani életem legnagyobb döntését, vagyis inkább lehetőségnek nevezném.

- Hé' Matt! - szóltam a mellettem ülő srácnak, akinek szemei az előtte lévő TV-re fókuszáltak, kizárva a külvilágot.- Matt baraha figyelsz rám egyáltalán? - löktem meg.
Volt egy furcsa szokásom. Nem szerettem csúnyán beszélni, így a trágár szavak helyett azt használtam, hogy "Braha". Furi...

- Aha! - bólintott.

- Matt! - kiáltottam rá, mire végre tényleg rám figyelt.

- Bocs! - nevetett fel zavartan. - Igen?

- Elutazom. - néztem rá balta arccal.

- Oké, menj csak! - forudlt vissza.

- Matt, több évre utazom el és lehet, hogy vissza sem jövök! - érintettem meg vállát, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Micsoda? - nevetett fel ismételten. - Te hülye vagy! - mondta, mire én is elkezdtem kuncogni.

- Nem. Tényleg elmegyek. - bólintottam mosolyogva. Hitetlenkedve kikapcsolta a TV-t és végre tényleg rám figyelt.

- Miért? - fordult felém. - Most fejezted be a sulit és a melód is megvan! A menedzserünk leszel! - rázta fejét értetlenül.
Igen... buktam... kétszer is...

- Matthew, nem. - néztem rá még mindig mosolyogva, majd rövid, fekete hajamba túrtam. - Nem.

- De mégis miért?

- Az árvaház által felvételt nyertem egy francia egyetemre.

- Mégis milyen egyetemi képzés? 

- Képzőművészeti. 

- Helló srácok! - rontottak be a többiek, név szerint Zacky, Syn, Jimmy és Johnny. Még mindig Matt hitetlenkedő szemeit bámulva felkeltem a kanapéről.

- Na mizuu? - karolta át nyakamat Rev hatalmas vigyorral a képén.

- Caroline elmegy. - válaszolt Shadows halkan.

- Mi? - nézett rám Zacky. - Hova? Mikor?

- Holnap indul a gépem Párizsba. - léptem hátrébb. - Fogalmam sincs mikor jövök haza. - néztem végig a társaságon. - Sajnálom, hogy nem mondtam előbb, de nem tudtam hogy lenne a legmegfelelőb. Nem akartam hogy bulit vagy valami hatalmas felhajtást csapjunk és inkább nem szóltam.

- Mióta tudod?

- Három hete! - sütöttem le szemeimet, majd sóhajtottam egy hatalmasat. - Nyugi, egyetemre megyek! - vigyorogtam. Síri csend...

- Rendben, akkor segítünk összepakolni! - vigyorodott el Johnny. Mindenki meglepődötten pillantott az alacsony srácra. - Ha már elmész és nem is tartunk bulit, legalább az utolsó pillanatokat töltsük együtt!

- Köszi, de-

- Igaza van! Menjünk! - emelte fel kezeit Rev aranyos mosollyal kísérve.

Erre az egy estére kiengedtek az intézményből és egy kicsit a többiekkel lehettem. Összesen három bőröndnyi cucc jött össze. Meglepődtem, mivel sokkal kevesebbre számítottam.
A parton ülve a többiekkel sörözgettünk. Próbáltam jókedvű aradni, de Matt arcát nézve... elkapott a lelkiismeretfurdalás.

- Azért várható volt, hogy elmész. - mosolygott rám Valary. -Tudod, valahogy éreztem.

- Legalább azt tanulod amit szeretnél! - ült mellénk a homokba Michelle. - Meg amúgy is... sokkal többre mész egy párizsi egyetemmel, mint ezekkel itt Amerikában. - bólintott, majd felém nyújtott egy teli üveget.

- Kösz, hogy ilyen megértőek vagytok, de attól még egy utolsó szipirtyó vagyok, hogy nem szóltam előbb. - nevettem el magam.

- Ez igaz! - röhögött fel Zacky. - Te és most így mi lesz Mike-val? 

- Szétmentünk. - vigyorogtam. - Megmondtam neki hogy távkapcsolatban nem fogok élni. Volt egy sor hiszti, de elfogadta. - vontam vállaimat lezserül.

- Ígérj meg nekem valamit! - guggolt elém Syn.

- Igen? - húztam fel egyik szemöldökömet.

- Ígérd meg, hogy visszajössz! - mondta, mire csak meglepődötten dőltem hátrébb. Testvéremre néztem, aki éppen Johnnyval beszélgetett és mutogatott, elég intenzíven. 

- Syn, én nem tudom, hogy-

- Csak ígérd meg! Matt szét lesz esve nélküled.

- Köszi. - húzta száját Valary.

- Tudod, hogy hogyan értem. - nézett még mindig rám Brian. - A szülei utálják, a testvére meg nem foglalkozik vele. Ti ketten vagytok Valaryvel a családja per pillanat. Nem könnyű neki ez a helyzet.

- Rendben, megígérem! - sóhajtottam.

- Köszönöm! - ölelt át. - És ne felejts el azért keresni minket!
- Igyekszik az ember. - körtyöltam bele italomba.

~ ~ ~ 

A repülőn ülve tekintek vissza a váróra. Alig látni valamit, te tökéletesen kiszúrtam Matt aggódó arcát. Fájt, hogy el kellett válnunk. Sosem volt senkim, szerintem már az árvaházban is születtem. Shadows volt az egyetlen mentsváram.
Azt kell mondanom, igen rossz gyerek volt. Tényleg rossz volt. Minden hülyeséget megcsinált. Csupán csak négy évvel idősebb mint év. Tizenkettő voltam, mikor megismertem. Megtetszett, hogy ennyire szabad és kimondja mit gondol. Olyan akartam lenni, mint ő. Viccesen hangzik, de tényleg így volt. Példaképként kezeltem mindig is.

Sosem mertem felé közeledni, mindig csak csillogó szemekkel bámultam őt. Aztán egyszer odajött hozzám.

- Hé' kislány! Tetszik a pólód! - mutatott a "Pantera" feliratú pólómra.

- Matt, hagyd már. Ez csak egy kölyök!

- Mi a neved?

- Caroline. - vigyorodtam el. - A tiéd pedig Matt Sanders. - mondtam, mire meglepődötten leült elém.

- Hát ezt meg honnan tudod? 

- Izé... én... - pirultam el. - te vagy a példaképem! - néztem rá félve, mire elvigyorodott.

- Én?

- Igen! - bólintottam.

- Te figyelsz engem?

- Bocsánat. - hajtottam le fejem, mire csak beleborzolt hajamba.

Onnantól kezdve, mikor találkoztunk mindig megállt velem beszélgetni. Egyre jobban megismertük egymást és a végére egy tökéletes barátság alakult ki. Ő vitt el életemben először bulizni, vele voltam életemben először vidámparkban, ő mentett ki a szorult helyzetekből. Mindent megtanított nekem amit kellett. Sajnos a kétszeri bukásom, az a hiányzások miatt volt. Nem voltam rossz tanuló, inkább csak lusta.... nagyon is lusta...

Lassan kezdtek elfogadni a többiek is és a szemük láttára nőttem fel. Családom helyett családom voltak, de Matthez sokkal jobban kötődtem mint bárki máshoz.

 "Ígérd meg, hogy visszajössz!"- vágtak belém Syn szavai.

~ ~ ~

Matt:

- Ne legyél ennyire kétségbeesve. - puszilta meg vállam Valary.
- Val, szerintem hagyd most egy kicsit egyedül.
- Nem fog visszajönni. - vakartam meg homlokom feszülten.
- Már miért ne jönne?
- Mert ez egy tökéletes lehetőség volt neki kitörni a nyomorból. Ti is tudjátok milyen élete volt. Most már végre szabad.
- Megígérte, hogy visszajön. - gyújtott rá Brian. - Pontosaban megígértettem vele. Szóval ne aggódj.
- Te is tudod, milyen ez a lány. - válaszolt halkan Zacky.
- Ha azt mondtam visszajön, akkor visszajön! - emelte fel hangját Syn. - Kész. Vége. Max három év és újra itt lesz. - nyitotta ki kocsija ajtaját. - Váltsuk valóra az álmainkat addig, ahogy ő is teszi! - ült be járgányába. - Ne legyetek farkak! - szólt oda, majd Michelle-vel az anyósülésen elhajtottak.
- Matt-
- Egyedül szeretnék lenni. - mondtam, majd elindultam gyalog hazafelé.
Egész végig csak lehajtott fejjel baktattam. Csak rá fókuszált az agyam.
Mikor hazaértem ledobtam a táskámat és a közös képeket kezdtem el nézni. A vigyori fejét nézve egy kicsit elmosolyodtam.

- Hé Matt!
- Igen?
- Baszd meg! - nyomott arcomba egy oklevelet. Életemben akkor hallottan őt először és utoljára káromkodni. - Azt mondtátok nem fog sikerülni, mégis megcsináltam! - húzta száját még szélesebbre. - Első hely! Vágod? Első braha hely!
- Gratuláok! - pusziltam meg homlokát. - És a rajz is biztosan gyönyörű.
- Kíváncsi vagy rá? - kérdzete csillogó szemekkel, majd kezembe adta. Az én, egyik gyerekkori képemet rajzolta le, de olyan gyönyörűen és életszerűen, hogy nem akartam elhinni, hogy azt ő csinálta. - Tetszik?
- Ja, nagyon! - bólogattam mosolyogva.
- A tiéd lehet. - ölelt át.

Fájt. A testvérem volt. Nagyon megszerettem azt a kis idiótát.
- Matt, kész a vacsora.
- Most nem megyek! - szóltam anyámnak és bezártam az ajtómat.
- Ennek meg mi baja? - kérdzete nővérem, de semmi választ nem kapott. - Hé' öcskös! Gyere zabálni!
- Mondtam, hogy nem megyek. - feküdtem hanyatt ágyamon.
- Ne legyél depis mert elment a kis barátnőd.
- Nem vagyok depis. - válaszoltam gúnyosan és végre elment szobám környékéről. Csak... egyedül akartam lenni. Nem foglalkozni semmivel, kiüríteni az agyam.

- Zack, meg ne lássam, hogy rámászol!
- De miért? - nézett rám értetlenkedve. - Nincs faszija, még nem is volt soha neki. 
- Nem kellesz te neki!
- És ezt ő mondja, vagy te?
- Maaaaaatt! - ugrott nyakamba az említett leányzó. Zacky arcára kiült egy tipikus kisfiús mosoly.
- Szia Cal!
- Csá! - intett neki jókedvűen, majd leszállt rólam. - Szóóóóóóval, mi lesz ma? - állt Zacky elé, pontosan velem szembe.
- Kocsma? - ölelte át hátulról gitárosunk húgomat, mire Caroline csak kikerekedett szemekkel nézett rám. Kezeit úvatosan Zacky karjaira rakta, majd kiszállt öleléséből.
- Bocsi, meleg vagyok! - mondta Cal, majd gyorsan elhúzott a többiekhez.
- Mi..... mi volt ez?
- Le vagy koptatva haver! - röhögtem fel. Gondoltam, hogy Caroline nem meleg, de ha leakart rázni valakit, mindig ezt a szöveget nyomta be.
De mint az este folyamán kiderült, Caroline biszex. 
Meglepődtem, ami azt illeti, de nem csak én. 

~ ~ ~

- A fenébe is, hiányzik! - néztem Johnnyra.
- Mindenkinek hiányzik. - figyelte továbbra is a tengert. - Már egy hónapja elment, de te még mindig tiszta melankólikus vagy!
- Bocs, de nem tudok magammal mit kezdeni. Inkább elveszek a zenében vagy a munkába. Próbálom pozitívan felfogni, hogy igen, egyszer biztos visszajön, de
- De mindig ott van a kis érzés, hogy nem. - bólintott. - Tudom milyen. De figyelj, úgyis tök váratlanul fog betoppanni.
- Az biztos!
- Szerinted miben fog változni?
- Ugyan az a hülye kisgyerek marad. - nevettem fel. - Talán... felszed valami francia ficsúrt magának.
- Lehet. Mindig is az ilyenekre bukott. - mondta Johnny hátradőlve. - De a "Braha" biztosan megmarad!
- Nem is ő lenne. - pöcköltem el cigim csikkét.
- Nyugodj meg, biztosan visszajön! - csapott rá hátamra a basszeros.