10.fejezet: " Az a karkötő... "

Jessie:

Végül is, egy általam választott kocsmánál álltunk meg. Bent még szerencse, hogy senki sem ismert fel minket. Beültünk egy boxba, és rendeltük is az első kör Jack Daniel's-t.
-Amúgy tényleg nagyon gratulálok.
-Még egyszer köszönöm. Amúgy mióta vagy benne ebben a bandában?
-Hát, kb 14 éves korom óta. Mindig is érdekelt a zene és azt hiszem rátaláltam az életemre. - ekkor pont meghozták a következő kört. - Nem, én nem kérném. Meg fog ütni. - mosolyogtam rá.
-Naaa, egy Sullivan száját ilyesmi nem hagyhatja el.
-Miért cukkol mindenki ezzel? - kérdeztem nevetve, majd koccintottunk.
-Hogy-hogy egy ilyen lány mellett nem áll senki?
-Tudod, nem mondanám magam valami elkötelezett típusnak. - mosolyogtam rá. - Sohasem voltam valami szerény lány. Engem az utca nevelt. Olyan voltam, mint egy fiú. Laza cuccokban jártam, sőt volt hogy fiú ruhákban jártam. És az iskolában sem volt valami jó magatartásom, csak az igazgató tudta milyenek a szüleim, ezért nem verte nagy dobra a csínytevéseimet. De mikor, ezek elkezdtek nőni, a hangom vékonyabb lett, hát, konkrétan nőcisebb lettem, valahogy mintha eltávolodtam volna a többiektől. Persze ezeket az "előnyöket" ki is használtam náluk. - itt már a negyediket ittuk.
-Most már legalább ismerem a múltad egy részét. - mosolygott rám.
-Tartsd tiszteletben, mert nem sok embernek beszélek ezekről a dolgokról. - hajoltam hozzá közel.
-Azt fogom tenni. - mondta, majd heves csókolózásba kezdtünk. Megfogta a kezem és kimentünk. Igaz ittasan vezetett, de legalább eljutottunk hozzá. Felmentünk a szobájába és egyből magamra rántottam. Vadul csókoltam, miközben egyre közelebb kerültünk az ágyhoz. Gyors levettük egymásról a ruhákat, majd hátradőltem, és magam főlé húztam.

~

Balfasz létemre elaludtam... Hajnali 5 körül felkeltem, felöltöztem és leléptem. Gyors fogtam egy taxit és hazavitettem magam. Otthon letusoltam, majd mentem egyből aludni.
-Kicsim! Jess! - rázott fel valaki.
-Mi? - néztem fel zavartan. - Apa?
-Szerintem fel kellene venned a telefonod! Lent hagytad este... - adta oda vigyorogva.
-Köszi! - mosolyogtam rá, majd felvettem a telefont. - Mondd!
-Neked próba nincs?
-Miért mennyi az idő?
-6 óra... Fél 5-től kellett volna próbálnunk elvileg!
-5 perc és ott vagyok! - keltem fel. - Apa! - kiabáltam le. - El tudsz vinni próbára? - vettem fel valami ruhát.
-Persze! - mondta, majd hallottam, hogy megy is ki. Gyors lementem, felhúztam valami cipőt és rohantam is ki. - Jó a fölsőd! - mondta Jimmy, majd elindította a kocsit. Akkor vettem csak észre, hogy Will Slayer-es pólója van rajtam...
Mikor végre odaértünk, egyből rohantam is be a garázsba, elkaptam a mikrofont, köszöntem mindenkinek, és kezdtünk is. Másfél óráig nyúztam a hangszálaimat, másnaposan...
Totál lefáradva ültem le az egyik fotelbe.
-Láttuk a cikket. - tett le elém Andrew egy üveg sört.
-Gratulálunk a faszidhoz. - ültek le mosolyogva.
-Mi? - néztem körbe, majd elém raktak egy újságot. - Még nem is láttad?
-Embeeer ti keltettetek, szerinted volt időm elolvasni bármit is?
-Csak nem nála voltál?
-De.
-És most együtt vagytok?
-Nem tudom. - fogtam meg a fejem. Akkor vettem csak észre, hogy kurvára nincs rajtam a karkötő... - A karkötőm! - fogdostam meg a csuklómat.
-Mi van vele?
-Elhagytam! - keltem fel kétségbeesetten. - Bocsi srácok, meg kell keresnem! - rohantam ki. - Majd még beszélünk, imádlak titeket! - küldtem nekik egy puszit.
-Mi is szeretünk! - mondták egyszerre.
-Apa?
-Mondjad! - vette fel végre a telefont.
-Nem hagytak a kocsidba a karkötőmet? - kérdeztem lihegve.
-Nem, reggel nem is volt rajtad.
-Bassza meg.
-Miért?
-Elhagytam. - mondta, de már a sírás határán voltam. - Mindegy, azért hazamegyek és megnézem a kocsiba.
-Oké. Addig én átnézem a szobád.
-Jó. Otthon beszélünk! - nyomtam ki, és rohantam is. Egyenesen be a garázsunkba, kirántottam a kocsi ajtaját és eszeveszettül keresni kezdtem. - A picsába! - mondtam könnyes szemekkel.
-Meglett? - jött ki apa.
-Nem. - ráztam meg a fejem.
-Én sem találtam meg.
-Nem tudom hol lehet. - néztem fel.
-Nyugi, csak egy karkötő! - fogta meg a kezem.
-Ez nem csak EGY karkötő volt... Ez A karkötő! Látod? - fogtam meg az övét. - Te is viseled és anya is. Én meg elvesztettem.
-Majd veszünk másikat.
-Az nem ugyan olyan. - néztem rá durcásan,majd kiszálltam.
-Hé', ne legyél szomorú! Majd meglesz! - mondta, de én csak elhúztam a számat.

-Talán. - néztem rá, majd elkezdett csörögni a telefonom.
-Ki az? - nézett rám összeszűkült szemekkel.
-Will. - mondta elégedetlenül.
-Szerintem vedd fel! - ment vissza a házba.
-Szia. - vettem fel szomorúan.
-Szia. Mi a baj?
-Nincs meg a karkötőm. - mentem be én is a házba.
-Én lehet hogy tudom!
-Mi?
-Te egyszer a fejedet fogod elhagyni! - mondta nevetve.
-Ott van nálad? - kérdeztem reménykedve.
-Igen. - hallottam, hogy elmosolyodik.
-Úristen, nem hiszed el mennyire megnyugtattál. - ültem le a konyhába.
-Mikor szeretnéd visszakapni?
-Ma! - vágtam rá egyből.
-Akkor mi lenne, ha találkoznánk a parton?
-Oké, hol?
-A mólónál?
-Okés. 8-kor?
-Rendbe.
-Akkor ott találkozunk. Szia. - nyomtam ki mosolyogva.
-Kivel találkozol? - állt meg előttem Jim.
-Jim, szia. - mosolyogtam rá. - Te?
-Csak gondoltam átjövök. Bocsánatot szeretnék kérni a múltkoriért.
-Hát az jól teszed!
-És, hogy lásd mennyire bánok mindent, szeretnélek meghívni valahova.
-És mégis hova? - vigyorogtam rá.
-Tudom, hogy nagyon szereted az acapella együtteseket.
-Igen?
-Az egyik ismerősöm benne van egy ilyen bandába és van 2 VIP belépőm egy előadásra. - ült le. - Szeretném ha velem jönnél. - mosolygott rám.

-Na? - nézett rám.
-Köszönöm, elfogadom. - keltem fel, majd odamentem hozzá és átöleltem.
-Akkor elfelejtve?
-Igen. Minden. - mosolyogtam rá.
-Ennek örülök. De nekem most mennem kell.
-Oké.
-Akkor jövőhéten.
-Igen. - álltam meg az ajtóban.
-Szia.
-Szia. - mentem vissza a konyhába. Ez a gyerek meg van őrülve...