2013. június 20., csütörtök

9.fejezet: " Home "

Mirabella:

Reggel kisunnyogtam a konyhába, és összeütöttem valami reggelit. Megterítettem, és visszamentem hozzá.
-Roooob! - ugrottam rá, mire csak felnyögött. - Naaaaa! - ültem a csípőjére, majd elkezdtem tapsikolni a hasán. - Robrobrobrobrob!
-Mi az? - kérdezte nyűgösen.
-Kész a kaja, kelj fel!
-Még korán van!
-Nincs! - kezdtem el nyúzni a bőrét.
-Látom a rossz szokásaidat azért megtartottad! - mosolygott rám.
-Hát persze! - keltem fel. Lerántott, majd elkezdett csikizni. Sikítoztam össze-vissza, mire Ace úgy döntött megvéd. Felugrott az ágyra, és elkezdte letúrni rólam.
-Ace, nyugi! - mondta, de nem bírta leállítani a kutyát.
-Gyerünk Ace! - ültem fel. Rob nem bírta tovább, és lecsúszott az ágyról. - Az én kiskutyám! - szorongattam magamhoz, majd körbenyalt.
-Azt hiszem nem fogom szeretni ezt a jószágot! - kelt fel.
-Pedig meg kell szoknod! - mosolyogtam rá. Kimentünk, megmosakodtam, és elkezdtünk enni. - Amúgy most hol laksz?
-Kb. 4 hónapja vettem egy házat Hollywoodban.
-Na, az nincs is messze.
-Ja, és atom nagy, inkább villának mondanám. El kell jönnöd megnézni.
-Mindenképpen! - mosolyogtam rá.
Miután kajáltunk cseréltünk számot, és ment is. Ismét valami interjúra kellett sietnie... Megint egyedül éreztem magam.
Befeküdtem a kanapéra, és elszundítottam.
-Belli! Belli!
-Mi? - nyitottam ki a szemeimet. - Rob? - néztem körbe, de Ben arcát láttam magam előtt.
-Majdnem. - mosolygott aranyosan. - Itt maradt este?
-Ja. - ültem fel. - Te hogy jutottál be?
-Van kulcsom emlékszel? - mutatta fel az említett tárgyat, miközben leült mellém.
-Ja, kajak. - ásítottam egy hatalmasat. - Na mi van husi? - dőltem neki, majd ránéztem.
-Danny tegnap elég furcsa volt.
-Mert? - kérdeztem olyan semmilyen hangon, mintha nem tudnák semmit.
-Elment este 8 körül és valami hajnali 1-kor keveredett haza.
-Mint egy aggódó feleség. - röhögtem ki.
-Na! - nézett rám. - Olyan mint te... Órákig képes rágódni egy kibaszott dolgon. - mondta, majd elnevettem magam. - De komolyan. - karolt át, majd mélyen a szemeimbe nézett. Láttam rajta, hogy valamit nagyon akar mondani csak nem meri. Kérdően néztem rá, mire sóhajtott egyet és ismét a szemeimbe nézett. - Szeretlek. - szólalt meg kb 2 perc full kuss után. - Nem akarlak elveszíteni. - vágott fájdalmas fejet, miközben végigsimított az arcomon. Kikerekedett szemekkel néztem rá. - Most mi van?
-Hát... Ilyet... Még. Nem mondtál nekem.
-Mert mondanom kell hogy tudd? - mosolyodott el.
-Nem, csak ez. Fú. - néztem magam elé. - Egyáltalán miért hagynálak el?
-Danny miatt.
-Danny miatt?
-Igen. Látom rajtad hogy még mindig szereted. Hiába vagyok én, még mindig érte vagy oda. Azt akarom, hogy én legyek az első!
-Ben! - fogtam meg az arcát. - Dundee más téma. Veled vagyok nem? - néztem rá kérdően. - Nem?
-De, de van egy ilyen érzésem.
-Ne legyen. - csókoltam meg.
Már pont "elmerültünk egymásban", mikor elkezdett csörögni Ben telefonja. Elégedetlenül dőltem hátra a kanapén, majd a telefonját szúrtam.
-Megint? - kérdeztem kiakadva.
-Igen? - vette fel. - Persze, ja. Oké. Nem fogok, nyugodj meg! Jó. Jó. Oké. Igen nála vagyok. Jó sietek! Csá. - dobta le a telefonját.
-Menj! - ráztam meg a fejem.
-Bell
-Baby, menj! - néztem rá. - Várnak, gondolom próba lesz! - mosolyogtam rá. - Így is elegük lehet hogy folyamat velem vagy! - nevettem el magam.
-Biztos?
-Biztos! - kacsintottam rá.
-Oké. - csókolt meg. - Szia. - rohant is ki.
-Szia. - intettem neki mosolyogva. Ahogy kilépett visszadobtam magam a kanapéra. Totál fel vagyok töltődve. Végre kezdem megtalálni a boldogságot ( még ha néha bele is avatkoznak ) és a bátyám is megvan.
Ma van június 17... A születésnapom, de senki nem köszöntött fel. Talán jobb is így, már évek óta egyedül ünneplem ezt a napot. Most is ahogy szoktam lemegyek, és veszek magamnak meg Acenek egy hatalmas szelet Csoki-Citrom tortát, és benyomjuk.
-Ace! Megyünk Denishez! - kiáltottam, mire már hozta is a szájában a pórázt. Ráraktam a szájkosarat is, mivel a cukrászdához közel szoktak állni a rendőrök. Szépen elsétáltunk, és Denis már meg is ismert minket.
-Sziasztok! - köszöntem hangosan, az ajtóból. - Nem megyek be velem van Ace is. - néztem körbe.
-Nincs most senki, gyertek nyugodtan!
-Ace, ésszel, ne barmolj szét semmit! - mondtam kedvesen, majd besunnyogott mellettem.
-Na milyen torta lesz?
-Nekem egy csokis-citromos. Acenek pedig egy - guggoltam le hozzá. - Epres? - néztem a kutyára, majd nagy szemekkel nézett vissza. - Vanília? - semmi reakció. - Dobooos? - néztem rá  vigyorogva, majd ugatott egyet. Denis kiszedte, majd becsomagolta mind a kettőt. Imádtam a tortáikat. Olyan sok ízű, formájú, színű volt hogy az nem igaz. - Köszi. - léptem ki. Hazasiettünk, és egyből be a nappaliba. Kiszedtem neki is egy tányért, felültünk a kanapéra és betúrtuk az egészet. - Ééés most jössz velem fürdeni. - néztem rá. - Na? Jössz? - mondtam neki aranyosan, mint egy kisgyereknek. - Jössz velem? - így szoktam hergelni. Bementem a fürdőbe, és teleengedtem a kádat. - Ace! - kiabáltam ki, az pedig egyből berontott. - Gyerünk! - mutattam a vízre. Óvatosan belelépett, majd én is beültem mellé. Nem tudott nyugton maradni, olyan volt, mint egy kiskutya. Kilépett, majd megvárta ameddig megtörlöm. A kedvenc törölközőjével valamennyire szárazra tudtam dörzsölni a szőrét és egyből szaladt is ki. Kimostam a kádat, majd letusoltam. Kimentem, és csak akkor vettem észre hogy Rob, már vagy 8x hívott.
-Szia, bocsi csak tusoltam.
-Semmi baj. Csak meghívtak egy kaszinó-megnyitóra és gondoltam elkísérhetnél.
-Úúú, jól hangzik. Mikor kellene menni?
-9-re.
-Most 6 óra van. Oké, fél 9-re gyere! Szia.
-Oké, szia. - nyomta ki. Választottam ruhát, megcsináltam a hajam, kisminkeltem és pont félre készen is lettem. Felvettem a cuccaimat, és Rob már az ajtóban állt.
-Hugi, mi ez a ruha? Még mindig ilyeneket hordasz?
-Nem tudok róla leszokni.
-Már értem miért tetszettél meg annyira Bennek. - mért végig. Mosolyogva meglöktem, majd bezártam az ajtót.
-Felkészültél rá? - ültünk be a kocsiba.
-Amennyire lehet a sznob seggnyalókra.
-Hidd el, jobb lesz. - mosolygott rám. Elindultunk, majd az egyik kocsmánál leállította a kocsit.
-Te meg mit
-Ha már szülinapod van, az a minimum hogy iszunk rá egyet nem? - fogta meg a kezem.
-De. - mosolyodtam el.
-Itt kurva finom pezsgők vannak! - mosolygott rám.
-Hmmm... Megkóstolnám.
-Akkor? - kérdezte, majd kiszálltunk. Bent alig volt pár ember, ami itt megszokott volt. A pultnál kikértünk 1-1 pohár pezsgőt, és leültünk az egyik asztalhoz. - Neked nem para a kocsi miatt?
-Kilóra megveszem őket! - kacsintott rám, majd koccintottunk.
-Az én bátyám.
-Amúgy a barátaid nem tudják hogy ma van a napod?
-Nem hiszem. - vontam meg a vállam. - De hát ez így van rendjén. Évek óta egyedül ünnepeltem. Te voltál egyedül aki mindig hozott vagy sütött nekem valamit.
-Igen, emlékszem a 8. születésnapodra.
-Úúú. - fogtam a fejem.
-Milyen is, epres torta volt?
-Azóta nem ettem olyat. Rosszul leszek még ha csak ránézek!
-Igen... Amikor véletlen beleborítottam a sót meg az nyúlós valamit nem gondoltam volna, hogy rosszak az alapanyagok...
-Te állat! - mondtam nevetve. Miután megittuk mind a ketten, már indulni készültem.
-Hova sietsz? - fogta meg a kezem.
-Mi? - néztem rá, majd a villany lekapcsolódott.
-Boldog szülinapot! Boldog szüli napot! - énekelték egyszerre a srácok. Kikerekedett szemekkel bambultam a tortát, amin pontosan 24 gyertya volt... Robra néztem, aki csak biztatóan mosolygott. Vigyorogva néztem körbe, és boldogan vettem észre hogy mindenki ott van. Mikor véget ért a szám, elém hozták a tortát.
-Kívánj! - mondta Ben aranyosan. Lehunytam a szemem, és igazából már csak 1 dolog hiányzott az életembe. Az pedig nem más, mint az hogy most már maradjunk együtt. Végre kezdem megtalálni a helyem, az otthonom... Ők azok, akik megteremthetik nekem az otthont? Nem tudom... Mikor elfújtam a gyertyát ez volt az utolsó gondolatom "Örökké velük akarok maradni".


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése