13.fejezet: " Kulcsok "
Andrea:
-Vic, nem értelek és azt hiszem, most jobb, ha hazamegyek! - néztem rá gyilkos szemekkel és elindultam a másik irányba.
-De Andrea! - szólt utánam.
-Csak hagyj békén oké? - fordultam meg. - Majd beszélünk! - indultam el ismét. Végül is, a koliba kötöttem ki... Emili nem volt ott, ezért azt csináltam, amit ilyen állapotomban szoktam... Tanultam!
Körbe-körbe járkáltam és hangosan mondtam fel magamnak a 10 oldalnyi anyagot...
Olyan hajnali 2 körül, úgy döntöttem inkább lefekszem aludni. Már semmi másra nem vágytam, csak hogy ledőlhessek és elfelejthessek mindent!
Éppen tusoltam, mikor valaki berontott és elhúzta a függönyömet.
-Jézusom! - kiáltottam el magam. - Mi a... Harold?? - néztem a fiúra kiakadva.
-Na miért vagy ennyire kibukva kislány? - tette csípőre a kezét. - Túl nagy volt itt a szomorúság, úgyhogy gondoltam ihatnánk! - mutatott fel egy üveg bort. Furcsállóan néztem rá, majd még nagyobb vigyort ült ki az arcára.
-Ez most komoly? - néztem rá.
-Eléggé! - bólintott. - Na, a szobába várlak!
-Az enyémbe?
-Még szép! - mondta, majd kiment.
Gyors felöltöztem, visszamentem és leültem mellé a földre.
-Honnan tudod, hogy rossz kedvem van?
-Ugyan már! Láttalak bejönni a főbejáraton! Lefolyt smink, ideges arckifejezés! Ilyenkor a legjobb egy kis bor, meg ez! - vett elő egy dobozt, ami tele volt csokival.
-Na jó, tudod, hogy nem szeretem egyiket sem!
-Ó dehogyisnem! - töltött tele 1-1 poharat.
-Na jó, 1 pohár!
-1! - mondta, majd koccintottunk.
-És, mi a szituáció?
-Harold... - néztem rá - Neked.... Volt már olyan barátod, akivel azért kellett szakítanod, mert nem volt rá időd?
-Ó, persze! - legyintett egyet. - Még szép hogy volt!
-És mi van most vele?
-Visszakönyörögte magát és most találkozgatunk.
-Mikor szakítottatok?
-Hááát. - sóhajtott egy hatalmasat - úgy kb. 3-4 éve.
-3-4 év? - néztem rá kiakadva.
-Igen. - bólintott. - Tudod, van hogy 1-2 ember eltűnik és később újra belép az életedbe! Nálam ez volt... Odaadtam neki egy kulcsot... Az ÉN ajtóm kulcsát. Elvitte. Elment vele és azóta más nem tudott bemenni azon a bizonyos ajtón! De most visszajött! Nem vettem észre, hogy egész végig az ajtó másik felén ült és arra várt, hogy én nyissak rá!
-Szóval szeretitek egymást, de nem vallottátok be?
-Mindig olyan realista vagy! - mondta felháborodottan, mire csak elnevettem magam. - Próbálok prózai lenni, erre te csak így elrontod!
-Nyugalom drága, nem akartam! - mondtam még mindig nevetve.
Tony:
-Vic! - kiáltottam utána, mivel elég faszán bevágta maga mögött az ajtót. - Vic a kurva életbe! - mentem a szobájához, de bezárta az ajtót. - Nyisd már ki!
-Hagyj békén! - mondta bunkón.
-Na jó.... - mentem vissza a nappaliba.
-Te meg mit csinálsz? - kérdezte teli szájjal Tony.
-Kulcsot keresek! Meg is van! - pattantam fel, és Vic szobájához siettem. - Te hülye! - léptem be. - Mi van?
-Húzz már ki a szobámból! - dobott nekem egy párnát és visszafeküdt. Mint egy kislány....
-Szerintem rosszul sült el a bemutatkozás! - mondta Jaime.
-Megeshet! - mentem ki. - De hol van Andrea?
-Szerintem a koliba nem? - vonta meg a vállát.
-Lehet! - vettem elő a telefonom. - Jam, ha lehet, maradj itthon és vigyázz rá oké?
-De ma átjön
-Nem érdekel, ameddig nem érek haza, nem mozdulhatsz ki! Oké?
-És mit csinálhatok? Vagyis... Csinálhatunk?
-Amit akartok, csak halkak legyetek! - mentem ki és ültem is be a kocsimba. Még odafelé írtam egy SMS-t Andrea-nak, de semmi reakció.
Andrea:
-Most elmész? - néztem Harold-ra nagy szemekkel.
-Ne nézz így, nem muszáj lesz ideragasztanom magam!
-Menj csak! Végre találkoztok! - öleltem át, ekkor jött egy SMS.
-Szerintem nézd meg! Na szia!
-Szia! - pusziltam meg, majd gyors megnéztem a telefonom. - Tony?? - néztem ki az ablakon. A fiú lent állt az utcán és engem várt...
Gyors felvettem a cipőmet és lesiettem.
-Tony, te mit keresel itt?
-Ezt inkább én kérdezhetném! - nézett rám.
-Mi?
-Mi történt??
-Semmi, összekaptunk, ennyi!
-Ennyire nem szoktatok! Sőt! Nem is szoktatok!
-Tony, majd megoldjuk oké?
-Kérlek gyere el! - mondta, de én csak megráztam a fejem.
-Esélytelen!
-Ne csináld már ezt kérlek!
-Tony, ő van kiakadva, mert érdekel, hogy mi van Mike-al, aki éppen segítséget kárt tőlem vacsinál! Elkezdtünk veszekedni, hogy egyre kevesebbet leszünk együtt az egyetem miatt is!
-Nem gondolta komolyan! Csak... csak fél, hogy elveszít!
-TUDOM! És ez a legszörnyűbb... Tudom! Érted? Tony, ez... - könnyeztek be a szemeim - ez kurva nehéz!
-Elhiszem! - ölelt át. - De kérlek, gyere velem!
-Na jó! - vettem egy mély levegőt.
Éppen tusoltam, mikor valaki berontott és elhúzta a függönyömet.
-Jézusom! - kiáltottam el magam. - Mi a... Harold?? - néztem a fiúra kiakadva.
-Na miért vagy ennyire kibukva kislány? - tette csípőre a kezét. - Túl nagy volt itt a szomorúság, úgyhogy gondoltam ihatnánk! - mutatott fel egy üveg bort. Furcsállóan néztem rá, majd még nagyobb vigyort ült ki az arcára.
-Eléggé! - bólintott. - Na, a szobába várlak!
-Az enyémbe?
-Még szép! - mondta, majd kiment.
Gyors felöltöztem, visszamentem és leültem mellé a földre.
-Honnan tudod, hogy rossz kedvem van?
-Ugyan már! Láttalak bejönni a főbejáraton! Lefolyt smink, ideges arckifejezés! Ilyenkor a legjobb egy kis bor, meg ez! - vett elő egy dobozt, ami tele volt csokival.
-Na jó, tudod, hogy nem szeretem egyiket sem!
-Ó dehogyisnem! - töltött tele 1-1 poharat.
-Na jó, 1 pohár!
-1! - mondta, majd koccintottunk.
-És, mi a szituáció?
-Harold... - néztem rá - Neked.... Volt már olyan barátod, akivel azért kellett szakítanod, mert nem volt rá időd?
-Ó, persze! - legyintett egyet. - Még szép hogy volt!
-És mi van most vele?
-Visszakönyörögte magát és most találkozgatunk.
-Mikor szakítottatok?
-Hááát. - sóhajtott egy hatalmasat - úgy kb. 3-4 éve.
-3-4 év? - néztem rá kiakadva.
-Igen. - bólintott. - Tudod, van hogy 1-2 ember eltűnik és később újra belép az életedbe! Nálam ez volt... Odaadtam neki egy kulcsot... Az ÉN ajtóm kulcsát. Elvitte. Elment vele és azóta más nem tudott bemenni azon a bizonyos ajtón! De most visszajött! Nem vettem észre, hogy egész végig az ajtó másik felén ült és arra várt, hogy én nyissak rá!
-Szóval szeretitek egymást, de nem vallottátok be?
-Mindig olyan realista vagy! - mondta felháborodottan, mire csak elnevettem magam. - Próbálok prózai lenni, erre te csak így elrontod!
-Nyugalom drága, nem akartam! - mondtam még mindig nevetve.
Tony:
-Vic! - kiáltottam utána, mivel elég faszán bevágta maga mögött az ajtót. - Vic a kurva életbe! - mentem a szobájához, de bezárta az ajtót. - Nyisd már ki!
-Hagyj békén! - mondta bunkón.
-Na jó.... - mentem vissza a nappaliba.
-Te meg mit csinálsz? - kérdezte teli szájjal Tony.
-Kulcsot keresek! Meg is van! - pattantam fel, és Vic szobájához siettem. - Te hülye! - léptem be. - Mi van?
-Húzz már ki a szobámból! - dobott nekem egy párnát és visszafeküdt. Mint egy kislány....
-Szerintem rosszul sült el a bemutatkozás! - mondta Jaime.
-Megeshet! - mentem ki. - De hol van Andrea?
-Szerintem a koliba nem? - vonta meg a vállát.
-Lehet! - vettem elő a telefonom. - Jam, ha lehet, maradj itthon és vigyázz rá oké?
-De ma átjön
-Nem érdekel, ameddig nem érek haza, nem mozdulhatsz ki! Oké?
-És mit csinálhatok? Vagyis... Csinálhatunk?
-Amit akartok, csak halkak legyetek! - mentem ki és ültem is be a kocsimba. Még odafelé írtam egy SMS-t Andrea-nak, de semmi reakció.
Andrea:
-Most elmész? - néztem Harold-ra nagy szemekkel.
-Ne nézz így, nem muszáj lesz ideragasztanom magam!
-Menj csak! Végre találkoztok! - öleltem át, ekkor jött egy SMS.
-Szerintem nézd meg! Na szia!
-Szia! - pusziltam meg, majd gyors megnéztem a telefonom. - Tony?? - néztem ki az ablakon. A fiú lent állt az utcán és engem várt...
-Tony, te mit keresel itt?
-Ezt inkább én kérdezhetném! - nézett rám.
-Mi?
-Mi történt??
-Semmi, összekaptunk, ennyi!
-Ennyire nem szoktatok! Sőt! Nem is szoktatok!
-Tony, majd megoldjuk oké?
-Kérlek gyere el! - mondta, de én csak megráztam a fejem.
-Ne csináld már ezt kérlek!
-Tony, ő van kiakadva, mert érdekel, hogy mi van Mike-al, aki éppen segítséget kárt tőlem vacsinál! Elkezdtünk veszekedni, hogy egyre kevesebbet leszünk együtt az egyetem miatt is!
-Nem gondolta komolyan! Csak... csak fél, hogy elveszít!
-TUDOM! És ez a legszörnyűbb... Tudom! Érted? Tony, ez... - könnyeztek be a szemeim - ez kurva nehéz!
-Elhiszem! - ölelt át. - De kérlek, gyere velem!
-Na jó! - vettem egy mély levegőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése