MK 7.

7.fejezet: " Like me... "

Jinxx:

-Azt ne mond, hogy beleszerettél egy ilyen kislányba, mint Renée! - mondta Ashley egyhangúan, mikor elmeséltem neki meg Jake-nek, miért mentem ki próbáról.

-Szerintem sem lenne valami jó döntés! Szép, de még csak 18!

-Nem is ezt mondtam, csak... Csak ő olyan mint én, értitek?

-Őőő... - nézett rám Ashley összeszűkült szemekkel - Hermafrodita?

-Mindent csak erre tudsz visszavezetni? - néztem rá szúrósan.

-Realista vagyok!

-Nem, egy perverz majom vagy!

-Én majom? Te vagy egy idióta pedofil!

-Én pedofil? Csak annyit mondtam, totál átérzem a helyzetét!

-Az már majdnem az!

-JAKE! - kiáltottuk egyszerre. Ilyenkor mindig ő tett igazságot, de most inkább nem szólt semmit, csak kortyolt egyet a poharából és Andry-e nézett, aki éppen akkor jött be.

-Andy, Jinxx szerelmes a húgodba! - kelt fel Ashley, majd kiment.

-Mi? - mondta Andy, miközben rám nézett és elkomolyodott.

-Nem igaz! - ráztam meg a fejem, majd hangoltam tovább a gitáromat. - Egyszerűen, csak egész jóban lettem vele.

-Nem túl nehéz közel kerülni hozzá! - ült le mellém. - Egész barátkozó, de vigyázz vele, mert belerángat bármi hülyeségbe!

-Hát azt azért csak nem! - nevettem el magam. - Nem lesz ma itt?

-Nem, azt mondta, otthon... - mondta, mire az arca egyre csak eltorzult. 

-Biersack? - nézett rá Jake.

-Picsába! - kelt fel, majd elkezdett járkálni.

-Mi az?

-Otthon maradt, mert "lebetegedett". Lemerem fogadni, hogy Cole ott van nála és

-Hagyd már rá kicsim! - ölelte át Juliet, aki egyszer csak betoppant. - Vissza kellene mennünk a kórházba!

-De már 4 napja csak bent fekszek és még nincs vége a próbának!

-De, már vége van! - fogta meg a kezét. - Ha tudni akarod, Renée éppen Cole-nál van.

-Hogy mi? - nézett Jul-ra Andy döbbenten.

-Igen, ÉN engedtem el!

-Mégis hogy te

-Andy? Elég! Azt hiszem, ezt már megbeszéltük! Hagyd őket békén oké?!

Renée:

-Ennyire jóba lettetek?

-Igen.

-Akkor miért nem jössz vele össze? - kérdezte Cole röhögve.

-Mert egy idióta barmot szeretek! - néztem rá, felhúzott szemöldökkel.

-Igen és mégis ki az?

-Nem tudom ismered-e. Ügyetlen, hülye és ráadásul egy barom, de viszont helyes! - mondtam, mire elnevettük magunkat.

-Ennyi? Csak ezért szeretsz?? 

-Ugyan már! - pusziltam meg. - Csak hülyülök! - mosolyogtam rá, majd adtam neki még egy puszit, ami lassan átment csókolózásba.

-A film amúgy sem valami érdekes! - jegyezte meg, majd fölém hajolt és kikapcsolta a melltartómat.

-Szeretlek! - néztem rá, mire még jobban elmosolyodott és hosszasan megcsókolt. Pár perc múlva megcsörrent a telefonja. - Ki az? - néztem rá gyanítóan.
-Őőő... Ezt most fel kell vennem! - ment ki. Negyed óra múlva visszajött és elkezdett öltözni.
-Hova mész?
-Az egyik haverom bajban van! Sajnálom kicsim! - puszilt meg és elviharzott, engem fél pucéran, az ágyában hagyva...
Felöltöztem és elindultam utána... Még az volt a szerencsém, hogy gyalog ment! Kilestem és egy nővel találkozott. A csajszi sírt és egyfolytában Cale-hoz bújt. Lassan odasétáltam és akkor láttam meg, hogy Katarine-az.
-Kate? - néztem rájuk. - Ti meg mit csináltok? - kérdeztem kiakadva és hirtelen elengedték egymást. - Ez mi a halál akar lenni? - mutattam rájuk.
-Renée! - ölelt át a barátnőm. - A barátom szakított velem! - sírt tovább.
-Hogy mi?
-Igen és... És nem tudtam mást, ezért Cole-t hívtam fel!
-És miért nem mondtad el?
-Nem akartalak felzaklatni! - vonta meg a vállát a barátom, majd átkarolt.
-Ki az? - néztem Kate-re, akinek éppen rezgett a telefonja.
-Ő az... Todd... Srácok én most leléptem oké?
-Oké! - mondtuk egyszerre.
Egy szó nélkül, kézen fogva visszavonultunk Cale-hoz. Gyanús volt nekem az a gyerek...

~

Másnap reggel Andy 9-kor hívott.
-Igen? – vettem fel totál álmosan a telefon.
-Nemsokára ott vagyok érted drága húgom!
-Mi? Hol? – néztem körbe zavartan
-Az egyetlen, édes sógoromnál, aki nem sokáig mondhatja magát férfinek!
-Ki az? – nézett rám kicsi szemekkel Cole.
-Andy… - forgattam meg a szemeimet. – Hol vagy most?
-5 perc és a ház előtt állok!
-Oké… - mondtam, majd kinyomtam. – Akkor majd lenne – mondtam volna, de Cole kikapta a kezemből a telefon és eldobta a szoba másik felébe. Még szerencse, hogy a kanapéjára eset… - Cole mi a francot csinálsz?
-Magamnál tartalak! – csókolt meg, és már vette volna le a pólómat.
-Most nem lehet, 5 perc és itt van!
-Bír várni egy kicsit!
-Nem hiszem! – mondtam nevetve.
-De-de. – mosolyodott el, majd elkezdte lágyan puszilgatni a nyakam.
-Ne csináld, tudod, hogy ez a – a mondatomat nem bírtam befejezni, mivel egy hatalmas sóhaj jött.
-Tudom, hogy ez a gyenge pontod! – simította végig a hajam.
-Nem lehet! – toltam el magamtól.
-Ne kötődj már ennyire hozzá! Felnőttél!
-Attól még a testvérem! – vontam meg a vállam, majd gyors felkeltem és elkezdtem öltözni.
-Nem szeretem, mikor ilyen vagy!
-Elhiszem, de mennem kell! – húztam fel a nadrágomat, majd összekaptam a cuccaim. Lassan felkelt és kikísért.
-Mikor találkozunk? – álltunk meg az ajtóban.
-Fogalmam sincs! – mondtam, majd megfogta a derekam és közelebb húzott magához. Már csókolt volna meg, de Andy elkezdett idegesen dudálni. – Majd hívlak!
-Hát remélem is! – csókolt meg hosszasan. – Szia!
-Szia! – mosolyogtam rá, majd gyors a kocsihoz siettem.
-Mi tartott eddig? – kérdezte a bátyám ingerülten.
-Nyugi már, csak még fel is kellett kelnem! – törölgettem meg a szemeimet.
-Gyorsabban is megy neked!
-Andy! – szóltam rá. – Semmit nem csináltunk oké?
-És este?
-Ne csináld már!
-RENÉE! – emelte fel a hangját.
-Dugtunk oké? – mondtam hangosan, majd hirtelen lefékezett. Kikerekedett szemekkel néztünk egymásra, mire hirtelen rátaposott a gázra. Egész hazáig nem szóltunk egymáshoz.

-De miért? – kérdezte idegesen, mikor kiszálltunk.
-Mert ez a normális? – mentem be.
-De ez NEM normális!
-Andy miért fújod fel ennyire a dolgot? – kezdtem el vele kiabálni a nappali közepén.
-Mert meg akarlak védeni?
-Ezzel nem védesz meg, csak jobban eltaszítasz magadtól hát nem érted?
-Nem, nem értem és nem is akarom! Nem találkozhatsz többet azzal a gyerekkel! – ordibált, majd lesokkolva néztem rá.
-Már miért ne? Ő a barátom! - folytattam...
-Megtiltom! Nem engedem meg, hogy a húgom, ilyen mocskokkal legyen, mint az a gyerek! Mégis mit vársz tőle? Hogy majd veled marad?
-Elég már!Nem vagy jobb mint anyáék tudod? – folytattam a kiabálást, amitől csak még idegesebbek lettünk.

-Mert nem vagyok olyan suhanc mint te? Mert nem basztam el az életem?
-Igen, pontosan! Ne szólj bele az életembe, 18 vagyok már, azt hiszem nagylány!
-Még mindig egy kis taknyos vagy! Ne kiabálj velem!
-Te sem vagy érettebb mint én!
-Ó igen? Megnézném, hogy élsz meg saját magadtól!
-Csak mert egy banda énekese vagy, nem biztos, hogy talpraesettebb! ÉS ne mondd azt, hogy ne kiabáljak! Akkor csinálom, amikor akarom!
-Az én házamban ne!
-Örülnél ha nem laknák itt?
-Lehet!
-Talán jobb is lenne! - vágtam rá torkom szakadtából.
-Akkor pakolhatsz is össze!
-Ó igen? Csak ne sírj a kis hugicád után oké??
-Érted senki nem sírna! – kiabálta, mire lesokkolódtam. Akkor esett le neki is, mit mondott. Nem akartam ránézni és inkább elfordítottam a fejem. Az egész BVB ott volt és még Juliet is.
-Gratulálok! – mondtam, még mindig ordibálva, miközben kitártam a karjaimat. Elindultam felfelé ő pedig jött utánam.
-Maradj itt!
-Nem! – mondtam, már a szobámból és tiszta erőmből rábasztam az ajtót, majd bezártam.
-Nyisd ki! – rángatta a kilincset. – Renée! Azonnal nyisd ki!
-Nem! – mondtam, majd megfogtam egy bőröndöt és beledobáltam pár ruhát.
-Ne merd ezt tenni! Gyere ki! Még nem fejeztük be!
-De! – rántottam ki az ajtót, a kezembe a táskával. Egyből elhallgattunk mind a ketten. Kikerekedett szemekkel nézett rám, majd a kezemben lévő, kis bőröndre.
-Mi ez? – kérdezte halkan, kb 5 perc full csönd után.
-Mi lenne? – kérdeztem, miközben próbáltam visszafojtani a könnyeimet. – Az életem! - vágtam oda bunkón és elindultam lefelé.
-Állj meg! - fogta meg a karom.
-Mégis mit akarsz még tőlem? Még jobban felszakítani a sebeimet? Inkább engedj el!