11.fejezet:"Hannah ott ült egy kerekesszékbe"


Rev:

Már több mint 1 hónapja hogy Hannah nincs itt.Mindenki nagyon ki van, beleértve engem is.Nem bírom muszáj valami cuccot szereznem.De ez így nem lesz jó.Le kell állnom mert megint rá fogok szokni.Felpattantam az ágyból, magamhoz kaptam a fontosabb dolgaimat, és elindultam kifelé.Siettem, ahogy csak tudtam.Egyenesen a repülőtérre mentem.A legközelebbi géppel Olaszországba repültem.Még szerencse hogy megszereztem Mattől a címet.Ahogy leszállt gép, azonnal fogtam egy taxi, és mentem is.Kicsit ideges álltam a bejárati kapunál.Lehet hogy nem is akar majd látni?Emlékszik majd rám egyáltalán?
Gyors megkerestem a dokit.
-Jó napot.Ön Hannah barátja? - egy fiatal, férfi állt előttem.
-Igen.
-Kérem jöjjön velem. - mondta, majd bevezetett az irodájába. - Kérem üljön le!Egy tipikus kérdéssel kezdeném.Jó vagy rossz hír?
-Rossz. - vágtam rá.
-Hannah balesete elég súlyos volt.2 bordája megrepedt, a kezén és az arcán zúzódások.Elég sok kábítószert találtunk a vérében, és feltételezzük hogy megerőszakolták nem is egyszer.De ami a legrosszabb, hogy egy ütés vagy egy esés miatt a gerince megsérült.Deréktól lefelé ideiglenesen lebénult. - kellett egy kis idő, egyszerre nem bírtam felfogni mindent.
-Hogy mi? - kérdeztem kiakadva.
-De viszont a jó hír az, hogy csak ideiglenesen.Hannah most gyógytornára jár, aminek köszönhetően az állapota nagyon sokat javult.Feltételezzük, hogy nem kell egy hónap, és újra képes lesz járni.A másik jó hír az, hogy a lelki állapota teljesen rendbe van.Ez elég nagy dolog, mivel az esetek szinte 80 százalékában az ilyen dolgokat átélő emberek lelki terrorban élnek tovább, de Hannah nem. - ez jó hír, de akkor is. - Szeretné látni?
-Persze!
-Kérem jöjjön. - mondta, majd lementünk egy udvar szerűségre.Hannah ott ült egy kerekesszékbe, és éppen egy másik lánnyal beszélgetett. - Nos, akkor viszlát!
-Viszlát. - mondtam, majd elindultam Hannah felé.Nem vett észre, ezért a háta mögé mentem és letakartam a szemeit.
-Ki ez?Damla ki ez?! - Damla ez biztos az a csaj akivel beszélt.Jeleztem neki, hogy ne mondja meg ki vagyok.Végigtapogatta a kezeimet.
-Jimmy?! - mondta.Szembe fordult velem, lehajoltam, majd megcsókoltam.
-Szia! - mondtam vigyorogva.
-Szia! - mondta Hannah, halkan, majd visszacsókolt. - Te hogy-hogy itt?
-Muszáj volt már eljönnöm.Kész káosz ami otthon van.Mindenki aggódik érted.Senki nem tud semmit még a média sem.Nem tudsz úgy elmenni az utcán, hogy ne faggatnának.Hiányzol!
-Sajnálom. - mondta szomorúan - Basszus de bunkó vagyok.Be sem mutattalak titeket egymásnak.Jimmy, ő itt Damla.Damla, ő Jimmy.
-Szia, köszi hogy eddig vigyáztál rá. - mondtam, majd kezet fogtam vele.
-Hali, ugyan semmiség. - mondta kedvesen.
-Hannah, Damla! - jött oda egy nővér - Nektek nem kezelésen kellene lennetek?Damla azonnal menj át a másik épületbe!
-De - mondta volna, de a nővér félbeszakította.
-Csak semmi de!Azonnal gyere! - mondta, majd megfogta és szó szerint elrángatta.
-Majd jelentkezek! - mondta Damla, majd elkezdett németül káromkodni.Elnevettük magunkat.
-Nekem is mennem kell gyógytornára.
-Várj, segítek. - mondtam, majd elindultunk.
-Tudod, én már nagyon haza akarok menni.Kicsit kezd elegem lenni ebből.A gyógytorna nagyon fáj, de a doki azt mondta hogyha még legalább egy kis ideig így csinálom, már tudok majd járni.De nem akarok addig várni!Hiányoztok, énekelni akarok, boldog akarok lenni! - mondta kicsit nyűgösen.
-Tudom, te is nagyon hiányzol mindenkinek, de tudod ezt muszáj végigcsinálnod! - mondtam.
-Sajnos tudom . - mondta halkan - Itt vagyunk. - egy ajtó előtt álltunk, amin volt egy kis ablakszerűség.Hannah bekopogott, majd benyitottunk.
-Á, jó napot Hannah.Felkészült?
-Amennyire lehet. - mondta mosolyogva. - Jimmy, megvárnál kint, nem szeretném ha látnád hogy szenvedek.
-Persze. - nyomtam egy puszit az arcára majd mentem is ki.Fél óráig tartott, de egy örökkévalóságnak tűnt.Szörnyű volt hallani ahogy Hannah szenved.Szinte már nekem fájt.Hallottam hogy sírt, ahogy erőlködött.Mikor kijött eléggé durcás arca volt.Odamentem, majd átöleltem.
-Fáradt vagyok. - mondta, majd rám nézett. - Nagyon fájt. - mondta majd könnyes szemekkel és rám nézett.
-Semmi baj!Most szépen felmegyünk a szobádba és pihensz egy kicsit oké? - egyetértően bólogatott.Szerencsére a szobája pont a lifttel szembe volt.Bementünk, majd megpróbáltam feltenni az ágyára, de nem engedte.
-Nem Jimmy! Nem! És ne csikizz, mert tudod hogy nem bírom! - mondta két nevetés közt. - Ne! - mondta.Gyors megfogtam, és felraktam az ágyra.Szúrós szemekkel rám nézett.
-Na belehaltál? - hajoltam fölé.
-Igen! - mondta, majd magára húzta a takarót.
-Na! - lehúztam róla a takarót. - Ja, amúgy cuki a pizsid! - egy fehér rövid nadrág meg egy rózsaszín hosszított póló volt rajta.Gyűlöli a rózsaszínt.
-Elég! - mondta nevetve, majd visszahúzta a takarót.
-Mindjárt jövök veszek valamit, mert kiszáradok.
-Oké. - siettem, de mire visszaértem, Hannah már elaludt.Úgy döntöttem itt maradok majd reggel megyek vissza.Leültem az ággyal szemben lévő fotelbe, és végül én is bealudtam.
Olyan hajnali 2 körül arra ébredtem, hogy valaki előttem motoszkál.
-Jimmy!Jimmy. - halk hangon szólt valaki.Felkeltem, és Hannah állt előttem remegő lábakkal.A mosolya tele volt fájdalommal. - Nézd Jimmy, feltudtam kelni!Tudok járni! - mondta, majd majdnem összeesett, de pont megfogtam.
-Te hülye mit csinálsz? - kiabáltam le.
-De Jimmy!Fel tudtam kelni! - mondta, majd boci szemekkel.Magamhoz szorítottam, majd visszatettem az ágyába, és azonnal hívtam a dokit.Megvizsgálta, majd vett egy mély levegőt.
-Ha azt nézzük, ez nagyon jó hír.De viszont nem szabad ennyire megerőltetnie magát Hannah! - Hannah durcásan ránézett. - Nos, lenne egy megoldás, ha ennyire haza akar menni!Esetleg haza engedhetjük, de csak úgy hogyha ott is jár rendszeresen gyógytornára, és vigyáz magára!
-Ez most komoly? - kérdezte tátott szájjal Hannah.
-Igen. - mondta az orvos mosolyogva.
-Ha gondolja elintézem a papírokat, és holnap pontosabban ma mehet haza.
-Jézusom doki, ha most tudnák járni esküszöm odarohannák és a nyakába ugranék. - mondta Hannah, majd elnevették magukat.
-Nos, akkor ma találkozunk! Viszlát!
-Viszlát. - mondtam, majd Hannahra néztem.Fülig érő szájjal nézett rám.Odamentem, majd hosszasan megcsókoltam.
-El sem hiszem.Komolyan! - mondta remegő hangon.
-Hát én sem!
-Látod, azért néha jó az önfejűségem! - itt kicsit hátulról megpofoztam, nem is inkább meglegyintettem a fejét.- Na ezt miért? - kérdezte.
-Mert hülye vagy! - mondtam röhögve. - De pont ezt szeretem benned! - mondtam, majd átöleltem.