2012. október 7., vasárnap

6.fejezet: "Kitalálni, kik voltak azok."

Hannah:

Szinte egész este csak forgolódtam.Nem tudtam másra gondolni csak a hívásokra meg az SMS-ekre ...Felkeltem,  kimentem az erkélyre, és rágyújtottam egy cigire.Már úgy kb. az ötödik ciginél járhattam, amikor egyszer csak Rev jelent meg mellettem, majd leült hozzám.
-Nem tudsz aludni?
-Ne is mondd.Lemerem fogadni olyan karikásak lesznek a szemeim. - mondtam, miközben elnyomtam a cigimet és rá gyújtottam egy másikra.
-Hanyadik?
-6.
-Te nem vagy normális! - mondta, majd elvette a cigit a kezemből. - Gyere, bemegyünk.
-Nem akarok!Figyelj, aranyos vagy, hogy így megakarsz védeni, de tudod megtudom védeni ma. - mondtam volna tovább, de ahogy beléptem megbotlottam és majdnem magammal vittem az egyik gitáromat. Rev elkapta a derekamat, meg a drágaságomat így "megmentve" mind a kettőnket.
-Aha, látom megtudod védeni magad. - mondta röhögve.
-Jimmy, mi ez?
-Mi?
-Ez, ami kettőnk között van.Nem tudom hova tenni. - gondterhelten ránéztem, ő elmosolyodott majd lehajolt és megcsókolt. Rám nézett, én pedig ledöbbentem.Visszacsókoltam.Ezután egész jól ráhangolódtunk a témára.Reggel, úgy 11 körül ébredtem.Rev már nem volt ott.Hirtelen Brian lépett be a szobámba.
-Mi van? - néztem rá kicsit álmosan.
-Csak bejöttem, mert Rev üzente hogy el kellett mennie. - mondta, és közben pedig gyors átöltöztem.
-Okés. - mondtam.Egész jól keltem, úgyhogy gondoltam nem ártan egy kicsit kötekedni valakivel.Szerencsére itt van Brian.Hirtelen nekidobtam egy párnát.
-Ezt most miért? - kérdezte nyűgösen, mint egy kisgyerek.
-Mert jól esett. - röhögtem, majd válaszul Brian is nekem dobott egy párnát.Így még elvoltunk fent egy ideig, majd lefutottam a lépcsőn, természetesen egy párnával a kezemben.Ő jött le a lépcsőn, én pedig gyors neki dobtam, szinte minden erőmből.Szegény majdnem leesett.Fenyegető szemekkel rám nézett.
-Na most ér véget az életed! - mondta nevetve.
-Mi van? - kérdeztem röhögve és csak akkor kapcsoltam.Megpróbáltam elmenekülni, de nem bírtam.Elkapott, és beleugrott a medencébe, és ott "harcoltunk".
-Mi van, nem bírsz magaddal Brian?. - mondtam röhögve, miközben jöttem ki a vízből.
-Mi? Én? Te kezdtél el párnával dobálni.
-Igen, mert mérges voltam! - mondtam nevetve.Majd elindultunk be.
-Miért talán Jimmy tegnap nem volt jó formában? - röhögött.
-Nekem legalább van van valakim.Te meg csak ilyen egy éjszakás ribancokkal vagy körülvéve! - vágtam vissza.
-Nem tudom ki volt belém zúgva olyan 5-6 éve.
-Drágaságom, tudod ezt te mindig is csak beképzelted magadnak!Tudod ez talán fordítva volt!
-Miért is?
-Mindig is vigyáztál rám.Féltettél hogy ne menjek máshoz! - mondtam gúnyosan.
-Te sok mindent nem tudsz, sosem tudnék beléd szeretni. - hirtelen megfordultam.Csak batla arccal néztem rá.Tudom hogy idegesítő, épp ezért csináltam. - Mi az? Miért nézel ennyire?
-Hannah, nem ugranál le a boltba?Kellene még 1-2 dolog a kajához.
-De, elmegyek. - mondtam, majd elvettem Nitti kezéből a listát.Húztam cipőt, elvettem a táskámat és elindultam.





Rev:

Megszereztem a biztonsági felvételeket arról a napról amikor megverték Anitát.Most már csak meg kell néznünk, és kitalálni kik voltak azok.
-Hol van Hannah? - kérdeztem, mikor szinte berontottam az ajtón.
-Hannah? Elküldtem boltba.Miért? - mondta Anita
-Mit csináltál? - kérdeztem kiakadva.
-Miért akadsz ki ennyire?Nyugi, max 10 perc és itt van.Nem kell ennyire aggódnod.
.Egyedül?
-Igen. - mondta, majd kirohantam az ajtón.Nem tudják hogy most mi a helyzet, ezért csak én mehetek után.

Anita:

-Ez mi volt? - kérdezte Matt a hátam mögül.
-Nem tudom.De szerintem ezek ketten nagyon titkolnak valamit.Utánuk mennék de annak semmi értelme nem lenne. -  mondtam, majd visszamentünk a konyhába.Ezek a fiúk igazából nagyon aranyosak.Mivel az egyik kezem lesérült, nem engedték hogy én főzzek.Szegények nem is tudnak még egy uborkát se meghámozni, nem hogy főzni.Na jó, azért Brian és Zacky valamennyire tud.
-Áúúú - mondta nem is inkább kiabálta Matt.Azonnal felpattantam, és odamentem.
-Jajj, te!Mit csinálsz? - véletlen eltörte az egyik üvegpoharat, és az egyik szilánk belement az ujjába.Gyors csap alá tettem a kezét, és egy laza mozdulattal kiszedtem belőle a szilánkot.
-Ááá, ez fáj! - mondta majd elakarta rántani a kezét, de nem engedtem.
-Hány éves is vagy? 5? Brian légyszi keress kötszert az egyik fiókba.Zacky fent a szobámba a fehér asztalon van egy kis rózsaszín doboz azt hozd le de gyorsan!
-Oké - mondtak szinte egyszerre.
-Tessék a doboz. - elállítottam a vizet.Letöröltem a vért és lefertőtlenítettem.Közben Brian megtalálta a kötszert. Gyors letapasztottam a sebet.
-Na meghaltál? - kérdeztem mosolyogva Mattől.
-Nem, köszi.
-Ugyan nincs mit.Nálunk ez mindennapos.Hannah folyamatosan összetör valamit, vagy megvágja magát véletlen, vagy elesik. De hát ez gondolom tudjátok ti is.Ismeritek már annyira. - elnevettük magunkat.Gyors felvittem a dobozt, de visszafelé arra lettem figyelmes, hogy Hannah szobájából valami zene hallatszik nagyon halkan.Benyitottam és szétnéztem.A telefonja volt egy SMS-t kapott.
"Nem mernék egyedül sétálgatni drága, tudod sok veszély lehet oda kint ;)"
Kicsit elbizonytalanodtam.Valami ismeretlentől jött , lehet hogy téves.Mindegy.Eltettem a telefonját zsebre és lementem.Remélem nem haragszik meg, de muszáj kiderítenem mit titkol.


Hannah:


Útközben találkoztam 1-2 rajongóval.Fénykép, aláírás stb...
Otthon hagytam a telefonomat.Mekkora hülye vagyok, komolyan.Na mindegy megleszek nélküle is.
-Mit is írt fel Nitti? - mondtam magamba a boltba.Szirup, nutella, méz.Csupa édes dolog.Mikor már megvolt minden, kicsit körbe néztem pia téren.Hirtelen egy vinnyogó hangra lettem figyelmes.Csak ne ő, istenem könyörgöm...De sajnos ő volt az, Lara.
-Szia Hannah, hogy vagy? - kérdezte, majd átölelt.
-Szia, köszönöm jól. És te? - próbáltam egy mosolyt magara erőltetni.
-Én nagyon jól.Most jöttünk a lovaglásról, és annyira szuper volt.Meséltem már hogy megyek, versenyre?
-Nem tényleg? - próbáltam minél kedvesebb lenni.És csak beszél és beszél.Komolyan ennek a csajnak szófosása van... - Most ha nem haragszol. - mondtam volna tovább, de hirtelen megláttam valamit. Ledöbbentem. Egy szó sem jött ki a számon.A fülében az egyik fülbevaló teljesen ugyan olyan mint az amit találtam.Hirtelen elkapott az ideg, de megpróbáltam gondolkodni. - Tényleg Lara.Tetszenek a fülbevalóid! - mondtam kedvesen.
-Igen?Aputól kaptam, születésnapomra.Nagyon szeretem őket.
-Aha, és ez egyedi?
-Persze! - szedte le a fejem. - Én egyedi vagyok, nem hordok olyat, amilyet más is.
-Ez csak természetes! - mondtam.
-És te hova mész?
-Á, csak elugrottam Nittinek kellett 1-2 dolog, és megkért rá hogy vegyem meg.
-Tényleg és ő hogy van?
-Hát most per pillanat az egyik keze lesérült.Gipszbe van.
-Ó szegény. - mondta sajnálattal. - Üdvözlöm és jobbulást neki! - mondta.
- Remélem még találkozunk!Na szia. - gyors fizettem vettem egy doboz cigit és leléptem.Na ez az amit nem hiszek el.De miért csinálna ilyet ?Na jó elég sokszor lerázom, de ez még nem ok arra hogy megveresse Nittit.Visszapillantottam, Lara éppen egy lánnyal jött ki.Kb annyi lehet mint én.Magas vékony, és hosszú barna haja volt.A kezén mintha egy hatalmas heg lett volna.Ismerős, de nagyon.De hát ő Elena. Elena Black, régen nagyon jóban voltunk, még amikor mind a ketten ott voltunk azon a képzésen.Emlékszem, imádta a színpadot.Egyszer volt egy balesete, és többet nem tudott fellépni.Azóta nem is beszéltünk.Hirtelen egy ütést éreztem a fejemen, és elsötétült minden. Mikor felébredtem egy kórházi ágyon voltam, Jimmy pedig  a mellettem lévő fotelben aludt. Egyem meg de aranyos!
-Jimmy! - mondtam halkan. - Jimmy! - kezdtem egyre hangosabban mondani. - Jimmy! - mondtam már kicsit felemelt hangon, de nem kelt fel.Odahajoltam, és adtam neki egy csókot.Erre már felkelt.
-Hannah.Mióta vagy fent? - kérdezte.
-Most keltem fel.Amúgy miért vagyok itt? - kérdeztem.
-Elmentél otthonról, én pedig utánad mentem.Egy tag éppen leütött amikor megtaláltalak.Elfutott, téged pedig gyors behoztalak.Már 3 napja itt fekszel! - mondta.
-3 napja?És ki volt az?Vagy miért?
- Nem tudom.Az orvosok azt mondták hogy elfognak végezni még egy vizsgálatot hogy lett-e komolyabb bajod.
-Amúgy.Rájöttem valamire. - Rev kérdően nézett rám. - Lara, tudod az elkényeztetett kiscsaj. Találkoztam vele, és kiderült, hogy övé az a kék fülbevaló amit találtam abba a kis szobába.Egyedi gyártású, vagyis ez már biztos.És ott volt még egy lány vele, Elena.Régi ismerősöm egyszer nagyon összekaptunk, és még most is gyűlöl szerintem.
-Miért? - kérdezte gyanúval.
-Nem mondom el.
-Hannah!
-Na jó.Régen volt egy közös fellépésünk.Kötéltánc volt.Elég szépen ment, de úgy felénél Elena elvesztette az egyensúlyát, és leesett.Ezzel nem is lett volna gond, ha fent van a védőháló.De nem volt, mert úgy döntöttünk vagyis pontosabban döntöttem hogy ne legyen, mert úgy még látványosabb.Megpróbáltam utána kapni, de már késő volt.Leesett, és a keze szilánkosra tört.Megműtötték, de többet nem léphetett színpadra.Engem okolt, és jogosan.Azóta eltelt már majdnem 10 év, de bűnösnek érzem magam, és tudom hogy az is vagyok.
-És szerinted most bosszút akar állni? - kérdezte, majd szorosan átölelt.
-Biztos vagyok benne!Jimmy, félek.
-Nem kell! - mondta biztatóan.Kicsit később az orvos jött be, 2 nővérrel.Elvégezték a vizsgálatot.Nincs semmi bajom, de pihennem kellene.Félek.Komolyan félek, tudom hogy Elena nagyon elszánt és ezért még fizetni fogok.

9 megjegyzés:

  1. Szia!
    Először is gratulálok a fejezethez, iszonyat jó lett. :)
    Örülök, hogy Hannah és Jimmy, így egymásra talált. :D A reggeli, vagyis déli párna csatán nagyon nevettem. Brian és Hannah igazi jóbarátok. :)
    Kíváncsi leszek Anita mikor és hogyan jön rá, hogy fenyegetik Hannah-t. És mi lesz a reakciója?
    Remélem, hamar kiderül, hogy az a kiscsaj fenyegeti és zaklatja Hannah-t. Megérdemelne egy alapos verést. :)
    Még egyszer gratulálok. Várom a frisset. :)
    THE REV vigyázzon RÁD. :)

    Shadow

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali :D
      Köszönöm én is elég jónak látom/érzem.
      Igen, gyerekkori barátok, és nagyon jool ismerik egymást.
      A kiscsaj igazából egy eszköz, de ezt majd még részletesebben is megtudod ;)
      :D Köszönööm.
      ~foREVer♥

      Törlés
  2. Hey!!

    Hú, nagyon - nagyon tetszik ez a történet! De komolyan! Mert, REV - központú, és, a lányok is nagyon szimpatikusak, mármint Nitti, meg Hannah -Hannah a kedvencem, bár őt nagyon sajnálom az anyja miatt.
    Elenát, meg agyhelyen kéne verni. Jó, ő is érthető, de miért ennyire akarja megbosszulni a múltat??

    Én is csak gratulálni tudok a fejezethez, meg magához a történethez is.

    A helyesírásba nem tudok belekötni, mert nincsen mibe :)

    A képek is nagyon jók :)

    Grat, és, várom a frisset :)

    >foREVer<



    Beth

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D köszönöm szépen a kommenteket. Sajnos csak hétvégén tudok majd frisset hozni, mivel koleszos vagyok :/ :D De valszeg hétvégenként 2 fejezet lesz. :D

      Törlés
  3. Hey!!
    Írtam a blogodról :D

    Mikor lesz chat? :)

    http://www.avengedsevenfoldrorever.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/forever---3.html

    >foREVer<



    Beth

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. úúúú ._. basszus nagyon szépen köszönöm :"""")
      őő nem tudom hogy kell beilleszteni a chat-et, még eléggé kezdő vagyok ebbe ._.

      ~foREVer ♥

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hey!
      A Chat viszonylag könnyű, de elmagyarázom. :) Nyugi először nekem sem ment. :)
      1. Ide beregisztrálsz: http://cbox.ws/
      2. Beállítgatsz mindent olyanra amilyenre szeretnél.
      3. Rámész a Publish fülre, és ott a Copy to clipboard szöveget bemásolod a blogra egy HTML/JavaScript-be.
      Már kész is. :)
      Ha esetleg valami nem sikerülne, nyugodtan keress fel. :) De akkor is írj, ha bármi másban tudok segíteni.
      Aszem ennyi. Nyugodtan keress fel. :) Hamarosan lesz egy Facebook író profilom, ott is elérhető leszek. :)
      Ja, és leírom még egyszer, hogy várom a folytatást. :)
      THE REV vigyázzon RÁD. :)

      Shadow

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöööm ^^
      :D már kész is. :D

      Törlés