NP 5.

5.fejezet: " Blood  "

Blandina:

-Betartod ugye? - nézett rám kiskutya szemekkel.
-Zacky, én nem ígérhetek semmit! - néztem rá kikerekedett szemekkel.
-De én szeretném! - csókolt meg. - Akkor hagy legyen én az első!
-Milyen első? - néztem rá kicsit értetlenül. Hevesebben kezdett el csókolni, majd hátradőltünk. Levette rólam a pólómat és ő is elkezdett vetkőzni. Akkor értettem meg, mire mondta hogy első akar lenni. - Akkor legyél te az! - mosolyodtam el.

Aznap este Zacky rögtön el is ment. A dadusnak persze mindent elmeséltem és nem tudta hogy sírjon, vagy nevessen. Örült nekünk, de féltett.

~

-Elég volt ebből! Nem akarom ezt! - mondtam, a tükörbe nézve. Totál bekattantam...
Beleütöttem egyet a tükörbe ököllel, annak az egyik fele pedig totál szétrepedt és ki is esett pár darab. - Ennyire fontos az arcom nektek? - vettem fel a egy darabot - Akkor talán így jobban tetszik! - néztem őrült vigyorral a tükörbe, majd az arcomhoz nyomtam az üvegdarabot és végighúztam az arcomon. A vér ömleni kezdett, de a tükörből, ugyan az a vigyor tekintett vissza. A szemeim könnybe lábadtak, és a üveggel végigkarcolgattam a kezem, a lábaim és a hasam. Mindeközben már a kádban feküdtem és folyattam magamra a vizet.
-Kisasszony! - rontott de a dadus. Élettelen szemekkel ránéztem, majd elfordultam. Persze azonnal hívtak orvos és a pszichológust. Rátettek egy valami hordozó vászonra és vittek a saját betegszobámba. Még amit láttam, az Matt sokkos arca.
Ellátták a sebeimet és feküdnöm kellett egy pár napig. A hegek nem múltak... A modell karrieremnek annyi...

~

Már 3 hete nem is láttam és nem is beszéltem egyikükkel sem. Ma van az eljegyzési parti... Iszonyatosan izgulok.
Végül eljött az a bizonyos nap...A dadus szépen felöltöztetett és kisminkelt, hogy ne látszódjon a totál beesett szemem...
-Nagyon maga alatt van! Sokat fogyott is!
-Dadus, tudod hogy ezt én már nem bírom!
-Az édesanyja nagyon szigorú.
-Tudom... Egyet nem értek.
-Mégpedig?
-Hogyha ennyire kínozni akar, miért nem rak ki a családból?
-Csak a saját lánya.
-Nem... Én nem a ő lánya vagyok.
-Maga meg ezt honnan tudja? - nézett rám kikerekedett szemekkel a dadus.
-Dadus! Ugyan kérlek! Elég sokat jártam a könyvtárba ahhoz 8 évesen, hogy találjak 1-2 papírt, amin nem ez a vezetéknevem, sem az anyám neve. De inkább ráhagytam...
-De kisasszony, magácska
-Nem érdekel... Majd egyszer csak történik valami! Ha kell megszökök, de már megakarom tudni! Ki akarom deríteni ezt az egészet!
Lent mindenkinek meg volt terítve. Én és Matt külön ültünk egy asztalnál anyámmal és apámmal. Mikor megláttam azt hittem menten elájulok. Annyira ideges lettem, hogy az nem igaz. Leültem mellé és csak akkor vettem észre, hogy a többiek egy külön asztalnál vannak. Mindenki megvető szemekkel nézett rám. Jimmy csak megrázta a fejét, Brian pedig felemelte az egyik szemöldökét mikor meglátott. Valary elkapta a tekintetét és Matt-re nézett.
Én csak kihúztam magam és úgy viselkedtem, akár egy nemes. Kegyetlen arckifejezést vettem fel és magason hordtam az orrom. Zacky fintorogva nézett engem, én pedig csak felemeltem az egyik szemöldökömet. Matt értetlenül figyelt minket, majd elkapott a bűntudat. Hirtelen mintha minden rám omlott volna. Kezdem émelyegni és ezt Matt észre is vette.
-Blandina! - fogott meg.
-Jól vagyok! - fogtam meg a hasam. Nyeltem egy nagyot, majd ránéztem. Kétségbeesve pillantott rám, majd Zacky-re.
-Biztos?
-Nem! - ráztam meg a fejem. - De már megszoktam! - támaszkodtam meg a térdeimen. - Matt? - néztem rá könnyes szemekkel, közben ahogy tudtam eltakartam a hajammal az arcom. - Hiányzik Zacky! - ahogy ezt kimondtam, már dőltem is volna el, de Matt szerencsémre megint megfogott.
-Elnézést, kicsit félrevonulnánk. - szólt oda anyámnak.
-Persze! - mosolygott ránk.
-Gyere! - fogott meg. Szinte már ő tartott a lábaimon. Ahogy kiértünk a folyosóról már szaladtam is be a WC-be. Egyből kijött a gyomrom tartalma... - Rapunzel! - jött be utánam Matt.
-Jól vagyok! Tényleg! - keltem fel, majd kicsit megmostam az arcom.
-Nem, neked kórházba kell menned!
-Nem kell! - kiáltotta rá. - Menjen már le ez az egész és hagyjuk rá! - fogtam meg a fejem. - Úgysem lehetek már többet Zacky-vel nem igaz? - néztem rá könnyes szemekkel.
-Rapunzel, ezek a hegek
-Ne beszéljünk róla oké? - léptem hátrébb. - Nem bírom ezt az egészet! Ki kell szöknöm innen!
-Ezt csak te tudod megtenni!
-Mond, Zacky mérges rám?
-Miután meséltem neki, mi történt veled, azonnal ideszaladt, de nem engedték be. Azt mondták, soha többé nem akarod látni és ne is keresd.
-Az nem én voltam! - fogtam meg a karjait kétségbeesetten.
-Tudom, de ő nem tudta ezt hova tenni. Szeret téged! - nézett a szemeimbe. Elengedtem, a tükörbe néztem, majd elindultam visszafelé. Ahogy leültünk, anyám elkezdte darálni a szöveget én pedig egyre csak azt kezdtem el érezni, ha most nem lépek, soha többet nem szabadulok ki a börtönömből. Anyámra, Matt-re, majd Zacky-re néztem...