15.fejezet: " Kezelés "
Jessie:
Még 1 hete, apa kivett nekünk a kórházhoz közel egy hotellakást. Nagyon nehéz Will-el, mivel a tünetei sűrűk és fájdalmasak. Néha nekem is...
Most is éppen olyan szorosan fogja a kezem, hogy az már nem igaz. Elrejtem a fájdalmam, csak nyelek egyet és hagyom, hagy tegye.
-Sajnálom. - bújt hozzám. - Nagyon sajnálom.
-Semmi baj. A lényeg, hogy most nem fáj. - simogattam a fejét. - Ha bármi kell, szólj! - pusziltam meg.
-Szeretlek! - súgta oda.
-Semmi baj. A lényeg, hogy most nem fáj. - simogattam a fejét. - Ha bármi kell, szólj! - pusziltam meg.
-Szeretlek! - súgta oda.
Elég sokszor, szinte naponta bent vagyunk Joe-nál. Will akkor nyitottabb és jobb kedvű. Igazából én nem szoktam bemenni a szobába, inkább csak leülök a fal mellé és hallgatom amit beszélnek. Nem akarok zavarni és ha családi téma jön fel, általában azonnal elmegyek onnan.
-Will, hol van Jess?
-Nem tudom, nem hiszem, hogy egy üdítő hozása ennyi idő lenne.
-Hey-hey! - léptem be széles vigyorral az arcomon, majd leültem közéjük.
-Jess, te annyira aranyos és szép vagy! - mondta Joe aranyosan.
-Csak azzal, aki megérdemli! - mondtam, miközben szégyenlős fejet vágtam.
-Nem tudom, nem hiszem, hogy egy üdítő hozása ennyi idő lenne.
-Hey-hey! - léptem be széles vigyorral az arcomon, majd leültem közéjük.
-Jess, te annyira aranyos és szép vagy! - mondta Joe aranyosan.
-Csak azzal, aki megérdemli! - mondtam, miközben szégyenlős fejet vágtam.
-Öcskös, ne mozdulj rá a barátnőmre!
-Nem is, csak megmondtam, hogy szerintem milyen! - mondta, majd elnevettük magunkat.
-Srácok? - néztem körbe. - A doki akarta elmondani, de rászedtem, hogy hagy én. Szóóóóvaaaaaal.
-Mond már! - néztek rám.
-Nem is, csak megmondtam, hogy szerintem milyen! - mondta, majd elnevettük magunkat.
-Srácok? - néztem körbe. - A doki akarta elmondani, de rászedtem, hogy hagy én. Szóóóóvaaaaaal.
-Mond már! - néztek rám.
-Megjöttek a gyógyszerek! - mosolyogtam rájuk. Joe szemeibe könnyek gyűltek, Will pedig átkarolt és hozzám bújt. - Hé'!
-Nem, csak annyira, megkönnyebbültem! - mondta Joe vékony hangon.
-Azt hittem, jobban fogtok örülni! - lépett be a doki mosolyogva. - A kezelést ma még nem kezdhetjük el, először ki kell ürülnie a szervezetéből az előző gyógyszereknek, de ezen könnyen segíthetünk. Szeretnék?
-Igen!
-Persze!
-Mindenképpen! - mondtuk egyszerre a dokinak, aki csak elmosolyodott ezen. Mi kimentünk, Joe-t megvizsgálták, hívtak pár nővért és infúzióra kötötték. Elküldtek, azzal indokkal, hogy Joe-nak most pihennie kell.
-Nagyon örülök, hogy végre megvannak azok a bogyók. - mondta, miközben sétáltunk ki a kórházból.
-Én is. Végre elkezdhetik a kezelést és meggyógyulhat.
-Igen. - mondta, majd egyre mélyebb levegőket vett.
-Will jól vagy? - fogtam meg az arcát.
-Ja! - mondta, de láttam rajta semmi nem stimmel.
-Gyere! - fogtam meg a kezét és amilyen gyorsan tudtunk, a hotelba mentünk. Már a liftben kezdődtek a dolgok. Elkezdett remegni annyira fázott, de viszont izzadt is.
-Jessie, nem muszáj foglalkoznod velem! Vigyél el egy elvonóra.
-Nem! - mondtam szigorúan. - Nem mész oda, soha! - fektettem le.
Másnap ismét bent voltunk Joe-nál. Pont mikor mentem volna én is be hozzájuk, a szüleik már bent voltak. Kicsit kínosan éreztem magam, így inkább megálltam az ajtóban.
Már mentem volna közelebb, de megcsörrent a telefonom. Gyors kimentem és azonnal felvettem.
-Mondd.
-Jess? Cső! Te?
-Mi én?
-Hol vagy? Próba van!
-Bocsi, de a kórházban vagyok.
-Oké, de ugye tudod, hogy jövőhét pénteken van a debütálásunk.
-Debütálás??
-Igen, leszerződtettünk ott, ahol faterodék is! Nem mondta?
-2 hete nem vagyok otthon! Nem mondta! - mentem kávégéphez.
-Pedig igen, úgyhogy jövőhéten minden nap kellene 1 próba!
-De nem tudok elszakadni! - vettem ki a kávémat.
-Muszáj lesz, mert ez egy kurva nagy lehetőség!
-De,
-Semmi de! Kérlek, igyekezz! Hétfőn délután 4-re várunk! Cső! - nyomta ki a telefont.
-A picsába. - húztam le a kávémat.
Megálltam a szoba előtt és a falnak háttal megtámaszkodtam. Nem tudtam mit tegyek... Elvonóra nem küldöm, egyedül nem fogom hagyni... Vagy akár el is jöhetne velem, de viszont ha valami baja lesz, akkor...
-Jess? - jött ki Will.
-Basszus! Megijesztettél!
-Rossz a lelkiismereted. - mosolyodott el. - Nem jössz be? Anyáék már elmentek.
-Will, beszélnünk kell! - léptem elé.
-Mondjad. - mosolygott rám.
-A szitu az, hogy jövőhéten lesz a bandám debütálása.
-Na, ez nagyon jó!
-De, egész héten próbára kell mennem és nem tudok veled lenni! Haza kellene menned.
-Hagyj egyedül nyugodtan!
-Nem szeretnélek egyedül hagyni!
-Akkor addig itt maradok!
-Nem lehet! Arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem próbára.
-Oké. - fogta meg a kezem még mindig mosolyogva. - De ne várd el, hogy nem szólok bele!
-Rendben. - nevettem el magam.
-Nem, csak annyira, megkönnyebbültem! - mondta Joe vékony hangon.
-Azt hittem, jobban fogtok örülni! - lépett be a doki mosolyogva. - A kezelést ma még nem kezdhetjük el, először ki kell ürülnie a szervezetéből az előző gyógyszereknek, de ezen könnyen segíthetünk. Szeretnék?
-Igen!
-Persze!
-Mindenképpen! - mondtuk egyszerre a dokinak, aki csak elmosolyodott ezen. Mi kimentünk, Joe-t megvizsgálták, hívtak pár nővért és infúzióra kötötték. Elküldtek, azzal indokkal, hogy Joe-nak most pihennie kell.
-Nagyon örülök, hogy végre megvannak azok a bogyók. - mondta, miközben sétáltunk ki a kórházból.
-Én is. Végre elkezdhetik a kezelést és meggyógyulhat.
-Igen. - mondta, majd egyre mélyebb levegőket vett.
-Will jól vagy? - fogtam meg az arcát.
-Ja! - mondta, de láttam rajta semmi nem stimmel.
-Gyere! - fogtam meg a kezét és amilyen gyorsan tudtunk, a hotelba mentünk. Már a liftben kezdődtek a dolgok. Elkezdett remegni annyira fázott, de viszont izzadt is.
-Jessie, nem muszáj foglalkoznod velem! Vigyél el egy elvonóra.
-Nem! - mondtam szigorúan. - Nem mész oda, soha! - fektettem le.
Már mentem volna közelebb, de megcsörrent a telefonom. Gyors kimentem és azonnal felvettem.
-Mondd.
-Jess? Cső! Te?
-Mi én?
-Hol vagy? Próba van!
-Bocsi, de a kórházban vagyok.
-Oké, de ugye tudod, hogy jövőhét pénteken van a debütálásunk.
-Debütálás??
-Igen, leszerződtettünk ott, ahol faterodék is! Nem mondta?
-2 hete nem vagyok otthon! Nem mondta! - mentem kávégéphez.
-Pedig igen, úgyhogy jövőhéten minden nap kellene 1 próba!
-De nem tudok elszakadni! - vettem ki a kávémat.
-Muszáj lesz, mert ez egy kurva nagy lehetőség!
-De,
-Semmi de! Kérlek, igyekezz! Hétfőn délután 4-re várunk! Cső! - nyomta ki a telefont.
-A picsába. - húztam le a kávémat.
Megálltam a szoba előtt és a falnak háttal megtámaszkodtam. Nem tudtam mit tegyek... Elvonóra nem küldöm, egyedül nem fogom hagyni... Vagy akár el is jöhetne velem, de viszont ha valami baja lesz, akkor...
-Jess? - jött ki Will.
-Basszus! Megijesztettél!
-Rossz a lelkiismereted. - mosolyodott el. - Nem jössz be? Anyáék már elmentek.
-Will, beszélnünk kell! - léptem elé.
-Mondjad. - mosolygott rám.
-A szitu az, hogy jövőhéten lesz a bandám debütálása.
-Na, ez nagyon jó!
-De, egész héten próbára kell mennem és nem tudok veled lenni! Haza kellene menned.
-Hagyj egyedül nyugodtan!
-Nem szeretnélek egyedül hagyni!
-Akkor addig itt maradok!
-Nem lehet! Arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem próbára.
-Oké. - fogta meg a kezem még mindig mosolyogva. - De ne várd el, hogy nem szólok bele!
-Rendben. - nevettem el magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése