2.fejezet: " Az a felvétel... "
Amikor egyszer egy koncertjén kivitt a közönségnek megmutatni engem.
Egy interjún a fiúkkal.
A túrabuszon, mikor anyával meglátogattuk, ő pedig totál szétcuccozva feküdt és próbált "pihenni".
Kenadee:
-Dee Dee, nyugodj már le! Biztosan rendben lesz minden! - ült le Austin.
-Nem! Érzem, hogy valami nem lesz rendben! Gyomoridegem van és izgulok és
-Hé'! - ölelt át hátulról. - A lényeg, hogy ne bizonytalanodj el! Oké?
-Tudom, szeretem Mowgli-t és semmiért nem hagynám az oltár előtt, csak nem vagyok még fiatal? És ha lesz egy gyerekünk?
-Akkor szépen felnevelitek! Nem vagy túl fiatal! Ti ketten azért vagytok, hogy egymás mellett legyetek! És ráértek egy gyereket bevállalni, majd 30 évesen is! - vonta meg a vállát.
-Ja, mert te 32 voltál mikor Daniel és Juliet megszülettek! Amúgy is miért nem lett Romeo a kicsi?
-Mert hülyén hangzik. Romeo és Juliet?
-Mint a könyv!
-Nem. - röhögte el magát. - Na és most szépen gyere, felvesszük a menyasszonyi ruhát!
-Oké-oké...
Már bent voltunk, kész volt a sminkem, a hajam.
-Na, gyerünk, bújj bele! - mondta izgatottan Austin.
-Nyugalom, nyugalom! - mondtam mosolyogva, majd szépen lassan felvettem.
-Még gyönyörűbb vagy benne, mint emlékeztem! - mosolyodott el.
-Köszönöm. - mosolyogtam én is.
-Elfelejtettem valamit! - csapott a homlokára. - Nemsokára itt vagyok! - rohant ki.
-Elnézést, Lucker kisasszony?
-Igen?
-Ezt magának küldték! Sürgősen meg kell néznie azt mondta a hölgy kint.
-Hölgy? Milyen hölgy?
-Nem tudom, elnézést! - ment ki.
Egy CD volt a csomagba... Azonnal kivettem és beletettem Oli laptopjába. Azok keresztül beszéltem a családtagokkal, mivel nekem nem volt telefonom...
Egy házi videó volt rajta, amit nem kellett volna látnom akkor... Apa volt rajta... Minden emlék, ami megmaradt belőle, azon volt rajta.
-Nem! Érzem, hogy valami nem lesz rendben! Gyomoridegem van és izgulok és
-Hé'! - ölelt át hátulról. - A lényeg, hogy ne bizonytalanodj el! Oké?
-Tudom, szeretem Mowgli-t és semmiért nem hagynám az oltár előtt, csak nem vagyok még fiatal? És ha lesz egy gyerekünk?
-Akkor szépen felnevelitek! Nem vagy túl fiatal! Ti ketten azért vagytok, hogy egymás mellett legyetek! És ráértek egy gyereket bevállalni, majd 30 évesen is! - vonta meg a vállát.
-Ja, mert te 32 voltál mikor Daniel és Juliet megszülettek! Amúgy is miért nem lett Romeo a kicsi?
-Mert hülyén hangzik. Romeo és Juliet?
-Mint a könyv!
-Nem. - röhögte el magát. - Na és most szépen gyere, felvesszük a menyasszonyi ruhát!
-Oké-oké...
Már bent voltunk, kész volt a sminkem, a hajam.
-Na, gyerünk, bújj bele! - mondta izgatottan Austin.
-Nyugalom, nyugalom! - mondtam mosolyogva, majd szépen lassan felvettem.
-Még gyönyörűbb vagy benne, mint emlékeztem! - mosolyodott el.
-Köszönöm. - mosolyogtam én is.
-Elfelejtettem valamit! - csapott a homlokára. - Nemsokára itt vagyok! - rohant ki.
-Elnézést, Lucker kisasszony?
-Igen?
-Ezt magának küldték! Sürgősen meg kell néznie azt mondta a hölgy kint.
-Hölgy? Milyen hölgy?
-Nem tudom, elnézést! - ment ki.
Egy CD volt a csomagba... Azonnal kivettem és beletettem Oli laptopjába. Azok keresztül beszéltem a családtagokkal, mivel nekem nem volt telefonom...
Egy házi videó volt rajta, amit nem kellett volna látnom akkor... Apa volt rajta... Minden emlék, ami megmaradt belőle, azon volt rajta.
Ahogy koncert közben a joint-al a szájában táncikál.
Hogy forgatás alatt baromkodik...
Hogy éppen reggelit csinál nekem és méghozzá a kedvencemet. Vaníliás palacsintát.
Amikor egy esti séta után mentünk haza, anya pedig szét aggódta a fejét. Persze utána le is cseszett minket, hogy "hova viszed állandóan ezt a lányt"...
Még Austin is rajta volt, mikor egyszer betépve eljött velünk az állatkertbe és beengedtek minket egy ketrecbe...
Az esküvőjükön, mikor már tudtam vele ökölpacsizni. Imádtam ezt csinálni vele, tudtam ez csak a kettőnk szokása és örökre az is marad. Akkor még azt sem tudtam igazán mi történt, de nagyon boldog voltam.
Mikor először elvitt a partra sétálni én pedig pici ebihalakat kergettem.
A reggeli szokásos tornánk a kedvenc zenénkre.
A legtökéletesebb karácsonyunk...
Ezek a videofelvételek, azt hiszem kellettek ahhoz, hogy tudjam, ő velem volt és velem is lesz mindig.
-Kenadee? - lépett be Austin.
-Azt hittem, már sohasem fogom hallani a hangját. - néztem rá lefolyt sminkkel, miközben a laptopra mutattam.
-Ezt meg ki mutatta meg?
-Nem tudom, valaki küldte nekem, hogy sürgősen nézzem meg.
-Nem kellett volna.
-De! Most már készen állok! - mosolyogtam rá.
-Te lehet, de sminked nem! - rázta meg a fejét. - Na gyere szépen! - ültetett be a székbe, majd lemosta és újracsinálta a sminkemet. Nem lett a legtökéletesebb, de én imádtam.
-Na, hogy álltok? - jött be Oli.
-Kész.
-Ugye, nem néztem meg ezt? - fogta meg a CD tokot Oli.
-De, de semmi baj! - mosolyogtam rá. - Itt van velem. - mondtam, majd átöleltek.
-Akkor ennek biztos örülni fogsz. - mosolyogtak rám.
-Mi az? - néztem a dobozra.
-Tudod, ez igazából nem is a mi ajándékunk... Ezt még Mitch vette. - nyitották ki.
-Mi? Mikor?
-Tudod, ő mindig is egy furcsa ember volt... Mikor megszülettél, elment egy ékszerboltba és megvette ezt. Persze a mi véleményünket is kikérte és mikor megkérdeztük miért veszi meg ezt, csak annyit mondott "Tudom, hogy még szüksége lesz rá egyszer". Mosolyogva mutogatta anyudnak és a bandatagoknak is. Mi röhögtünk rajta egyet, nem tudtuk, hogy igaza lesz.
-Bárcsak ne lett volna. - mondtam halkan.
-Megengeded, hogy
-Igen! - vágtam rá, majd kivették és rám rakták.
-Tetszik?
-Nagyon. - bólogattam, miközben fogdostam a nyakláncot.
-Kenadee? - lépett be Austin.
-Azt hittem, már sohasem fogom hallani a hangját. - néztem rá lefolyt sminkkel, miközben a laptopra mutattam.
-Ezt meg ki mutatta meg?
-Nem tudom, valaki küldte nekem, hogy sürgősen nézzem meg.
-Nem kellett volna.
-De! Most már készen állok! - mosolyogtam rá.
-Te lehet, de sminked nem! - rázta meg a fejét. - Na gyere szépen! - ültetett be a székbe, majd lemosta és újracsinálta a sminkemet. Nem lett a legtökéletesebb, de én imádtam.
-Na, hogy álltok? - jött be Oli.
-Kész.
-Ugye, nem néztem meg ezt? - fogta meg a CD tokot Oli.
-De, de semmi baj! - mosolyogtam rá. - Itt van velem. - mondtam, majd átöleltek.
-Akkor ennek biztos örülni fogsz. - mosolyogtak rám.
-Mi az? - néztem a dobozra.
-Tudod, ez igazából nem is a mi ajándékunk... Ezt még Mitch vette. - nyitották ki.
-Mi? Mikor?
-Tudod, ő mindig is egy furcsa ember volt... Mikor megszülettél, elment egy ékszerboltba és megvette ezt. Persze a mi véleményünket is kikérte és mikor megkérdeztük miért veszi meg ezt, csak annyit mondott "Tudom, hogy még szüksége lesz rá egyszer". Mosolyogva mutogatta anyudnak és a bandatagoknak is. Mi röhögtünk rajta egyet, nem tudtuk, hogy igaza lesz.
-Bárcsak ne lett volna. - mondtam halkan.
-Megengeded, hogy
-Igen! - vágtam rá, majd kivették és rám rakták.
-Tetszik?
-Nagyon. - bólogattam, miközben fogdostam a nyakláncot.
-Na, de most már kifelé, ne várakoztasd meg a népet!
-A paparazzik ugye nincsenek itt? - kérdeztem, miközben kiléptem a szobából.
-Nem, de a férjed már igen! - lökdöstek kifelé.
-A paparazzik ugye nincsenek itt? - kérdeztem, miközben kiléptem a szobából.
-Nem, de a férjed már igen! - lökdöstek kifelé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése