SM 5.

5.fejezet: " Ragasztó"

Kenadee:

Mitch... Hát hogy is mondjam, kicsit hiperaktív, akárcsak a nagyapja. Jókat nevetek, ahogy szétkészíti Mowgli-t, de néha engem is lefáraszt. Kell neki valami hobbit találni...
-Kicsim, kell valamit találni neki!
-Mire gondolsz?
-Hobbi!
-Vigyük el egyik nap a városba?
-Szerintem kellene.  - húztam el a számat. - Meg amúgy, jönnek a koncertek, hol lesz?
-Mivel én színészkedem és persze néha zenélek, velem lehet forgatások alatt, meg persze apámék is tudnak rá vigyázni. Meg anyud is tud
-Ááá - mutattam fel az ujjam. - Állj! Majd ha eljön és bocsánatot kér az esküvő miatt, láthatja az unokáját!
-Dee dee! - nézett rám elégedetlenül. - Ezz így nem lesz jó!
-Tudom, de akkor is! Már nem vagyok 5 éves, hogy megszabja mit csináljak!
-Csak ő nevelt fel!
-Meg a banda természetesen!
-Attól még nem kell folyamat haragba lennetek! Figyelj, velem első találkozás óta tök aranyos! Jó anyós és vigyázna az unokájára is.
-Hülyeségnek tartaná azt is, hogy Mitch itt van. Én szeretem és saját gyerekemként nevelem!
-Ezt majd ő megmondja!
-Jó, nem lényeg... - öleltem át. - Majd lesz valahogy!
-Szeretlek! - puszilt meg.



Másnap, a próba előtt elvittem az egyetlenemet Austin-hoz, hogy vigyázzon rá... Talán mégsem volt olyan jó ötlet. Mielőtt elindultam érte, felhívtam...
-Csá, mi a szitu?
-Semmi, elvagyunk! - mondta, majd a cellux ragasztónak azt a tipikus hangját hallottam meg, mikor letépik.
-Austin, mit csinálsz vele?
-Semmit.
-Anya, ide vagyok ragasztva! - kiabálta nevetve Mitch.
-Mit művelsz vele?
-Semmit! - mondta nevetve, majd letépett még egy nagy ragasztó darabot.
-5 perc és ott vagyok! - nyomtam ki a telefont. - Austin, mit csinálsz? - léptem be a nappalijába kiakadva.
-Nem bírtam tovább! - állt fel. - Börtönöset akart játszani, aztán pedig betörőset. Én voltam a betörő. - mondta, de közben végig a telefonját fogta és vette fel.
-Azt látom! - mutattam a székhez ragasztózott Mitch-re. - Mégis hogy csináltad?
-Hát, 1 guriga ragasztóval, egy fa székkel meg némi csokival! - mondta büszkén. - De, már egyszer kiszabadult! Mentségemre szóljon, hogy hiperaktív!
-De akkor sem kell odacelluxozni egy kibaszott székhez! - térdeltem le hozzá. - És nem hogy segítenél neki, csak a telefonoda tartod és veszed fel az egészt! - mutattam rá kiakadva, de ő csak röhögött és vette tovább.
-Anya ne! - mondta Mitch vigyorogva. - Az előbb is sikerült, most is fog. - kezdett el mozgolódni.
-De Mitch, ez
-Kérlek! - mondta mosolyogva, majd elnevettem magam.
-Látod? Élvezi!
-Austin, te akkora egy retardált nagy gyerek vagy, hogy az nem igaz! Kinek jut eszébe ekkora baromság? Naná, hogy neked!
-Mi ez? - jött be röhögve Mark. - Austin le merem fogadni te csináltad!
-Ki más? - tettem csípőre a kezem. - Na jó, nekem ez sok. Mitch, gyere menjünk haza! - mentem volna oda, de szigorúan nézett rám.
-Anya, hagy csináljam egyedül!
-Ha fél órán belül nem tudsz kijönni, egy napig azt kell csinálnod, amit Austin mond! - mondtam, majd kiviharzottam.
Ezek nem normálisak!!
Igazából Austin nagyon szereti a gyereket, de szívatni őket még jobban. Odaragasztani egy székhez... Ilyenkor kicsit elgondolkodok rajta, mi járhat a fejében, mikor ezek kitalálja?

Austin:

-Oliver gyere, ezt meg kell nézned! - hívtam fel őt Mark telefonjáról.
-Austin, te egy állat vagy! - mondta Mark, miközben néztük, hogy Mitch szenved. Egyszer csak elkezdte rágni a kezén lévő ragasztót.
-Hé'! - húztam le még egy kis ragasztót. - Még a végén kiszabadulsz! - emeltem fel az egyik szemöldököm, majd leragasztottam a száját a kezeit pedig a nyakához rögzítettem. Szegény gyerektől, csak "mmm" hangokat hallottunk. Az érdekes az egészbe, hogy nem hisztizett, mintha tetszett volna neki ez az egész... Odanyújtózott az asztalhoz, leszakította a nyakáól a kezeit és az asztal sarka segítségével, felszabadította őket... Mi csak röhögve figyeltük az egészet, mikor megjelent Oli.
-Ez kinek az ötlete volt?
-Az enyém! - mondtam röhögve.

-Mitch van még 5 perced, hogy kiszabadulj!

-Nem fog sikerülni! - ült le mellé Oliver és egyszer csak azt vettük észre, hogy már a szájáról szedi le a ragasztót.

-Anyaaaa! Anyaaaaa! - rohant ki a kiscsávó. - Anya! Pont készen lettem látod? - Kenadee csak benézett, elkapta a röhögés és megdicsérte a kisfiát.
-Hé' kis hero! Már nem is köszönsz? - guggolt le Oli, Mitch pedig odaszaladt hozzá.
-Szia Oliver bácsi! - ölelte át.
-Szia! Na mi a szitu? - mondta, majd adtak egymásnak egy ökölpacsit.


Kenadee:

-Ma megyünk venni nekem valamit! - bólogatott.
-Igen?
-Igen, de - sóhajtott egy hatalmasat - nem tudom mit akarok. - vonta meg a vállát a kezeit pedig feltette. Annyira édes, mikor így viselkedik. Egy tünemény egy a srác!
-Nincs semmi elképzelésed?
-Szeretek motorokat gyűjteni, de az nem valami nagy hobbi. - mondta, majd lefeküdt a kanapéra, Oli-val szembe. - Nem tudom mihez akarod kezdeni!
-Fiúk, beszélnünk kell! - tettem a fiamra egy fülest. - Nem szeretném, ha bármi köze lenne a motorokhoz! Értitek?
-De Kenadee, ha egyszer szereti!
-Bármit, de ezt nem! - néztem körbe szigorúan.
-Hé, kicsi Lucker, mit tanítottam ma? Hogy kell csinálni a ujjaiddal? - csúsztatta félre a fején a fülest Austin, Mitch pedig hatalmas szemekkel vissza nézett rá és mutatta a tipikus "jelet".

Elnevettük magunkat, majd büszkén adtam neki egy puszit.
Felvettem és kimentem a kocsiba.
-Köszi, hogy "vigyáztál" rá!
-Nincs mit, máskor is!
-Aha... Mit fogsz legközelebb csinálni? Odakötözöd a medencéd széléhez és ráküldöd a kutyád? - kérdeztem Austin-ék pedig csak röhögtek.
-Szia Austin bácsi. Szia Mark bácsi. Szia Oli bácsi, remélem még találkozunk! - integetett nekik szinte kiabálva, amin csak nevettem. Beültettem hátra a gyerekülésbe és indultam Mowgli-ért.