YMH 32.

32.fejezet: "  Doki, ez kegyetlenül fáj! "

Jess:

-Én ezt nem akarom! - súgtam oda Jim-nek, mikor kiszálltunk.

-Nyugalom oké? - mosolygott rám, majd mentünk Matt után.

-Szia kicsiiiim! - vigyorgott rám apa.

-Szia! - ültem le mellé.
-Na, mi a baj? Történt valami?
-Nem, semmi! - mosolyogtam rá. - Csupán csak annyi, hogy az pletyka járja, hogy megcsaltam Jim-el Will-t! - mondtam, miközben próbáltam leplezni idegességem.

-Ó, szép! - mondta Matt elismerő arccal.
-Ja! - húztam el a számat.
-És vajon miééért? - mondta apa ártatlan arccal. - Csak nem azért, mert ma kézen fogva járkáltatok mindenhol? - vigyorgott.
-Vicces vagy apa! Te beszélsz? - emeltem fel a szemöldökömet, mire Matt felnevetett.
-De Jim nem egy kurva!
-És anyával mégis hogy jöttél össze?
-Hát az hosszú sztori! - mondta és inkább a poharába bújt. Felnevettem és a vállára döntöttem a fejem. - Hosszú napom lesz! Ma még el kell mennünk egy fotózásra!
-Jessie, szia! - nézett be a nappaliba Valary. - Rég láttalak!
-Hát igen. - mosolyogtam rá. - Elfoglalt lettem az utóbbi időben!
-Hallottam rólatok! - nézett rám, majd Jim-re.
-Igen, én is láttam ma 1-2 dolgot - bólintott apa.
-Kicsim, mi a véleményed? - nézett Valary-re Matt kíváncsian.
-Már az elején éreztem, hogy ez lesz!
-De azért valami leánykérést elfogadnák! - döntötte hátra a fejét apa.
-Hé! - néztem körbe. - MI is itt vagyunk!
-JA, szia Jess! - intett apa miközben elég idiótán vigyorgott. A többiek röhögtek én pedig csak unottan néztem rá...

-Apa inkább azt mond meg nekem, hogy elhoztad anya ruháját a varrónőtől? Vagy megint a szegény lányodnak kell elmennie érte, aki naaaagyon ki van merülve? - mondtam ártatlan arccal.
-Bassza meg! - csapott a homlokára. - ezt nem hiszel el! De már ittam! Jessiieeeeeee! - nézett rám, szintén ártatlan arccal.
-Tegyél le róla apa! - mutattam fel az ujjam. - A te hibád!
-De anyád megint le fog baszni!
-Ugyan már! Még egy ide vagy oda! - legyintettem nevetve.
-Ne csináld ezt velem! - fogta meg a karom.
-Hogy lehettek ennyire Sullivan-ek? - nézett ránk Matt és Valary, de mi csak elnevettük magunkat.
-Kulcsok?
-Tessék! - rakta bele a kezembe őket.
-Akkor mi szerintem mennénk is! - keltem fel. - Apa?
-Persze kicsim! - mondta, majd előre mentek.
-Este beszélünk? - fogta meg a derekam Jim.
-Persze! - bólintottam mosolyogva, majd megcsókoltam.
-Kár, hogy el kell menned!
-Én is bánom, de látod apám, lassan a fejét hagyja el! - vontam meg a vállam.
-De azért apád se semmi!
-Nekem mondod? - hunytam le inkább a szemeimet.

-Szőkeciklon, gyere már! - nézett be apa. - Fúj fiú lánnyal? - grimaszolt.
-Apa ne most! - csókoltam meg hosszasan Jim-et, majd elindultunk kifelé.
-A kislányom! - kapott a szívéhez, mintha valami tragédia történt volna. - Hogy merted? - kapta el a kezem és kihúzott.
-Apa ne már! - mondtam nevetve. - Szia Jim! - néztem hátra. - Szia Matt, szia Valary!
-Sziasztok! - mondták egyszerre. Beültünk és indultunk is.

-És amúgy milyen Jim mellett?
-Alig vagyunk együtt kb. 1 napja! Amúgy aranyos és nyugis srác!
-Hát, ha az apjára ütött, akkor csak jó várhat rád! - folyt el az ülésben.
-Nem tudom mit vár - és ebben a pillanatban csak egy csattanás és mind a ketten eszméletlenül fekszünk a kocsiba.

~

-Basszus, doki ez kegyetlenül fáj! - mondtam, mikor rám rakták a nyakmerevítőt.
-Nem értem, hogy tért ilyen gyorsan magához! - mondta, miközben ellátta a sebeimet.
-Apa hogy van?
-Még fekszik... A műtét sikerült!
-Műtét?
-Magának nem is mondták? - fertőtlenítette a fejem én pedig felszisszentem. - Eltört a keze és 2 bordája!
-És én mi az istenért nem tudok erről?
-Gondolom Jess, hiába kelt fel korán, maga is 8 órán keresztül kómában volt! Hogy mondták el volna?
-Be lehet hozzá menni?
-Mr vannak bent nála, de igen! Fel tud állni?
-Hát őőő..... - keltem volna fel, de hirtelen megroppant a lában és összeestem. - Áúúú! - kiáltottam el magam. - Doki mi ez?
-Nővér! Nővér, azonnal! - ment ki és pár másodperc múlva, 3 ember fogott le.
-Mi? Mit csinál - mondtam volna, de hirtelen a doki mintha visszaroppantotta volna a lábam, ami NAGYON tényleg NAGYON fájt! Felkiáltottam és már a könnyeim is kicsordultak.
-Azonnal be kellene gipszelnünk!
-Mi? - könyököltem fel még mindig sírva a fájdalomtól.
-Csak nyugalom! - fogott le egy nővér. Iszonyatosan fájt és azt hittem, kirántom a "nővérke" karját ott helybe... Mikor rárakták végre a gipszet, vissza kellett feküdnöm. Nem kellett 5 perc és Jim már mellettem is volt.
-Jess! - jött oda aggódva. - Jól vagy? - kérdezte, de szinte már bódult voltam a fájdalomtól és képtelen voltam válaszolni, csak ránéztem.

-A lábam gondolom eltört... És... Most... Raktak rá valamit! - beszéltem szaggatottan. - Adj már valamit...
-Mit? - nézett rám zavartam.
-Gyógyszert! - dőltem hátra. Megjelent a doki és végre adott fájdalomcsillapítót. - Időbe! - néztem rá elégedetlenül.
-Sajnálom, de jelenleg csak én vagyok bent 2 emeleten és ügyelnem kell mindenkire! - mondta és rohant is kifelé.
-Apa... Hogy?
-Már felkelt! Jobban van sokkal és senki nem érti, hogy ütközhettetek egy másik kocsival... Átment a piroson és egyenesen belétek. Szerencsére a kocsi jobban sérült mint ti! A doki szerint, a koncertig nem fogsz felépülni!
-Akkor is megcsinálom! - hunytam le a szemeimet.
-Nagyon fáj?
-Mintha egy fűrésszel vagdosnák szépen lassan a sípcsontom! - nyeltem egy nagyot.