13.fejezet: " Vallomások "
Renée:
Másnap Jinxx nem jött be... Tudtam, hogy ezek után nem is fogom egy ideig
látni! De helyette, itt voltak a többiek!
-Ééééés mi volt tegnap? - nézett rám kíváncsian Ashley.-Mi lett volna? - néztem rá felemelt szemöldökkel.
-Ne idegesíts! Jinxx-el!
-Ja, hát... - néztem oldalra és éreztem, hogy elpirulok.
-Bevallottad, hogy szereted?
-Mi?
-Ugyan már! - legyintett. - És mit lépett??
-Megcsókolt, de közben benyitott Andy, ő nem reagált rá és mikor abbahagytuk, Sammi jött be! - mondtam és elképedve nézett rám.
-És nem sejtett semmit?
-Nem! – ráztam meg a fejem. – Azonnal elkapott a bűntudat! Ma már be sem jött hozzám! – rántottam meg a vállam.
-És a bátyád hogy állt hozzá?
-Nem volt kiakadva… Mintha totál megértett volna!
-Hát… Ő már csak ilyen! De te… Veled nem tudom mi lesz!
-Mi lenne? Semmi! – mosolyogtam rá. – Majd elmúlik és jön egy másik, ahogy szokott is!
-Ilyen könnyen megy?
-Nem, de majd fog! – mondtam, miközben aprókat bólogattam.
-Sziasztok! – jött be Jake.
-Sziaaaa! – néztem rá hatalmas vigyorral.
-Csá! – pacsiztak le Ash-el.
-Na hogy vagy?
-Kezdem kipihenni magam! A TV unalmas, könyvem nincs bent, kimenni nem mehetek, folyamatos vizsgálatok vannak, de egész jól vagyok! És veled mi a sztiu?
-Semmi, a barátnőm már nagyon szeretne megismerni és ő is segített csinálni a meglepetésedet! – vett elő a semmiből egy tálat.
-Muffin? – vettem ki egyet. – És csokis?
-Aha!
-Köszönöm szépen! – mondtam vigyorogva. – Kértek?
-Igen! – mondta Ash és már a kezében is volt egy.
-Jake?
-Én csináltam, van még egy csomó! – mondta vigyorogva. – Jinxx? Hogy-hogy nincs bent?
-Nem tudom, biztos valami dolga van! Végül is, minden nap bent volt nálam! – vontam meg a vállam mosolyogva, mintha mi sem történt volna. Ashley közben végig engem figyelt. – Bár furcsa hogy nincs itt! – gondolkodtam el. – Andy-t nem láttátok?
-Nem, de ma egy csomó dolga van! Ja és amúgy… Ha még nem nézted volna, emberek milliói kíváncsiak rád és majdnem mindent kiderítettek rólad!
-Hát ez nagyon jó… - mondtam, majd vettem egy mély levegőt. – Nem szerettem volna, ha ez történik, de mindegy! Hülye bátyám van és ennyi! -
Amúgy, te tudod mi megy nálatok?
-Hogy értve nálunk? – néztem Jake-re összeráncolt szemöldökkel.
-Hát, hogy Andy és Juliet már annyira összevesztek, hogy 1 hete az anyjáéknál van!
-Hogy mi?
-Ja, elvileg azért, mert hogy Andy egyre flegmább, bunkóbb és lassan már csak a karriere a lényeg, nem az, hogy másnak örömet okoz és hogy a szerettei az elsők!
-Ez nincs így! – tiltakoztam azonnal. – Igenis foglalkozik velünk és nem a karriere a legfontosabb! – ahogy ezt kimondtam, azonnal egymásra néztek. – Srácok! – csettintettem.
-Az a helyzet, hogy ez nincs így!
-Andy tényleg kezd ilyen lenni! Te nem veszed észre, mert veled mindig olyan, amilyen!
-Nem, ez biztos nem igaz!
-Pedig de! Még nem mondtuk neki, hátha meggondolja magát, de nem így történt…
-Ezt nem is tudtam… Mondjuk észrevettem már és ez miatt is összekaptunk, de azt hittem megjött az esze!
-Nem, attól félünk, egyre rosszabb lesz! A rajongókkal sem foglalkozik már annyira, inkább bent ül és dolgozik meg a menedzserrel egyeztet, még ha nincs is mit!
-Basszus… - fogtam meg a fejem. – Ennek rossz vége lesz!
-Minek lesz rossz vége? – jött be Andy.
-Szia bátyus!
-Csá Andy!
-Sziasztok! – fogott kezet a többiekkel, majd leült mellém. – Na szóval minek lesz rossz vége? -Andy… Miért veszekedtek Juliet-el?
-Hogy mi?
-Jól hallottad! Elhanyagolod!! – mondtam kiakadva.
-Mi? Nem igaz!
-De igaz! Keveset vagy vele és a rajongóiddal is! Láttam a neten!
-Csak kevesebb időm van!
-Mindig azt hajtogatod, hogy ők a legfontosabb és most mi van? Eladod magad?? Ez NEM te vagy! – basztam le.
-Jó, lehet kicsit megfeledkeztem ezekről a dolgokról mostanában!
-LEHET? Hülye! Ezen gyorsan változtass! – pöcköltem meg a homlokát. – Értem?
-Értem! – bólintott ártatlan képpel.
~
A fiúk elmentek és a látogatási idő is lejárt.. Jinxx ma sem jött be!
-Ki az? – keltem fel, és próbáltam kivenni az alakot a sötétben. – Válaszolj már!
-Csak én vagyok az! – kapcsolta fel a villanyt Jinxx.
-Te? – kezdtem el suttogni.
-Nem akartam úgy bejönni, hogy akárki benyithat!
-Még jobb, így a doki fog kibaszni! – mutattam az ajtó felé.
-Nem bírtam már tovább! – jött oda és hosszasan megcsókolt.
Olyan volt, mint egy kiéhezett kisgyerek.
-Jinxx… - néztem az ágyam mellé. – NE tedd ezt! – tettem kezem az arcára. – Mit érezne Sammi ha megtudná?
-Nem érdekel! – rázta meg a fejét.
-Ne legyél ilyen!
-De miért baj, ha téged szeretlek?
-Nem szeretsz! Egyszerűen, csak egy újdonság vagyok neked! Ennyi! Fiatalabb mint Sammi, és általad még ismeretlen!
-Nem, ez nem az!
-Honnan tudod?
-Nem elég, ha érzem? - csókolt meg lágyan ismét, amitől a szívem csak még jobban kezdett verni. Ajkai puhák voltak és ujjai gyengéden kúsztak végig nyakamon. Másik kezével megfogta az enyémet, majd a szemeimbe nézett. Szemeit alig láttam… - És mégis miért ne lehetne?
-Jinxx, ez bonyolult!
-Ennél jobb lerázós dumát is hallottam már!
-Nem azért mondtam! – ráztam meg a fejem. – Nem... Nem tudom magam tovább erősnek mutatni! – sírtam el magam. – Én már nem vagyok nő! Nem lehet gyerekem érted? Ki vagyok bukva! – kezdtem el sírni. – Fáj a tudat, hogy a saját hibámból lettem ilyen valami! Mégis hogy mernék magam lánynak nevezni, ha egyszer nem lehet gyerekem soha?? – törölgettem magam. – Nem bírom tovább! Mindig csak mosolyogtam, tűrtem, erős voltam, nem hisztiztem, vagy sírtam, de az utóbbi időben ez valahogy nem jön össze! Nem értem saját magam! – kezdtem el panaszkodni.
-Shhh! – próbált csitítani Jinxx. – Semmi baj nincs! Ne gondolj ilyeneket magadról, mikor nem is igaz! Baleset volt ennyi!
-Jinxx, nem akarok visszamenni abba a suliba! Itt karok maradni és deszkázin! Abból is meg tudnák élni! – néztem rá.
-Megoldjuk!
-Le kellene előbb érettségiznem!
-Figyelj, levelezés is van! Az meg, hogy megtörtél, totálisan megérthető! Néha mindenki „így jár”! Emberek vagyunk nemde?
-Nem, otthagyom a sulit!
-Ebbe Andy nem fog belemenni!
-Macerás, mivel Londonban „éltem” eddig. Nem baj, megoldom! Andy pedig bele fog egyezni!
-De ezt már mondtad neki is?
-Hát…. Még nem!
-Ne legyél dinka! – pöckölte meg az orrom. – Nekem most mennem kellene!
-Oké!
-Szeretlek! – csókolt meg utoljára és kisunnyogott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése