9.fejezet: " Béke? "
Jinxx:
-Renée, nem ismerlek régóta, de nagyon feltűnő, hogy valami nagy baj van! – néztem rá komolyan.
-De Jinxx, nincs semmi! – mosolygott rám.
-Most ezzel a hamis mosollyal nekem, vagy magadnak hazudsz? – fordultam szembe. – Mégis mi a baj?
-Semmi! – nézett rám, majd oldalra, de a vigyor már eltűnt az arcáról.
-Renée! – simogattam meg a hátát.
-Jinxx…. – sírta el magát. – Egy rosszindulatú ciszta van a méhemben! – nézett rám.
-Hogy mi? – mondtam kikerekedett szemekkel.
-Az orvosok szerint, ha 2 héttel később megyek szűrésre, lehet már nem tudják kezelni!
-Renée, ez
-Ne mondj semmit! – fogta meg a fejét, miközben a térdén könyökölt. – Ez szörnyű! – mondta, miközben megpróbálta visszafojtani a könnyeit. - Tegnap nem vérvételre mentem, hanem nőgyógyászhoz, csak nem akartam elmondani!
-De még tudják kezelni nem? – karoltam át.
-Nem tudom! – vonta meg a vállát. – Szinte biztos hogy az én hibám! – törölgette meg a szemeit. – Kérhetek egy zsepit?
-Persze! – álltam fel, majd kimentem a konyhába. Mikor megláttam a telefonom, egyből felhívtam Andy-t. Elvettem a fülemtől és beraktam a zsebembe. – Renée, kérsz egy teát?
-Nem, köszi! – szipogott a nappaliból.
-Tessék! – ültem le mellé.
-Kösz Jinxx! – fújta ki az orrát, majd hátradőlt.
-Már miért lenne a te hibád?
-Naponta esek kelek görkorizás és deszkázás közben! Kb. 2 hónapja, még Angliában egyszer rosszul estem, hassal a rámpára… Éreztem, hogy valami nincs rendbe, de csak gyakoroltam tovább a bajnokságra… Végül nem bírtam elmenni! Elalvásra fogtam, de igazából 1 hétig nem tudtam felkelni annyira fájt! – nézett rám lefolyt sminkes arccal. – Cole nem tud semmiről és azóta már nem is éreztem semmit. Tegnap, azért mentem el, mert már kibírhatatlan volt!
-Andy tud róla?
-Nem! – mondta halkan, miközben megrázta a fejét. – Nem is szeretném, hogy tudja!
-És a szüleid?
-Azt sem tudják hány éves vagyok! – mondta fájdalmas mosollyal. - Holnap vissza kell mennem még egy vizsgálatra és eldöntik hogy megműtenek vagy csak gyógyszereket kapok!
-Menjek el veled a vizsgálatra?
-Aha! – bólintott, miközben a kezeit nézte. – Félek! Nagyon félek ettől az egésztől! Mi van, ha kiterjed mindenhova?
-Semmi baj nem lesz! Oké?
-Nem Jinxx…. Ez már késő! Az ügyetlenségem miatt basztam el mindent!
-Biztos ne szóljak Andy-nek?
-Nem tudom… - nézett rám. – Ki lenne akadva és nem akarom, hogy dühösebb legyen!
-Biztos nem lenne az! Ugyan már, ő a bátyád!
-Jinxx, pont az ilyenek miatt nem akarom, hogy tudják, hogy ő a testvérem! Szerinted mi lenne, ha a média megtudná hogy a húgának egy kibaszott cisztája van, mert balfasz volt? Onnantól mindennek vége lenne! Nem akarom magammal égetni egy olyan embert, aki milliók hőse! És neked sem kellene eljönnöd velem!
-Te amúgy jó hülye vagy! – néztem rá. – Mindig csak mások! És te hol a halálban maradsz? Ne sanyargasd önmagad! Erről sürgősen szoktasd le magad oké?
-Kérlek értsd meg, nagyon szeretem a bátyámat és csak magamtól akarom megvédeni! – ekkor vettem észre, az ajtóban lihegő Andy-t. – Nem szégyellem a múltam, de…
-De? – fordultam vissza hozzá. – Ha nem szégyelled, akkor miért aggódsz?
-Néha úgy érzem, Andy boldogabb lenne nélkülem! Bármennyire mutatja a szeretetét, de régebben is volt olyan, hogy csak úgy ellökött magától. Ő volt az egyetlen biztos pont az életemben és fájt, mikor anyuék mellé állt, pedig nem tehettem semmiről! Itt kezdődött az életem! Mindig is kilógtam a családból! Andy a jószívű, hősies, aranyos, okos gyerek, aki nagyra viheti, Renée pedig a fekete bárány! A különc, aki mindig verekszik, rossz tanuló, szófogadatlan! A Biersack család ilyen, de én… Én nem az vagyok, hanem egy kívülálló!
-Várj… Hogy érted, hogy a szüleid mellé állt?
-Tudod, már régen sem voltam az a jó kislány és volt, hogy a tanár hozott haza, mert „verekedésbe keveredtem” .Csak nem hitt nekem senki, hogy én szedtem szét a két gyereket ezért tiszta heg a pofám. Egy zacskó heroinon veszett össze két 14 éves srác… Én akkor voltam 12! Totál be volt lőve az egyik gyerek a másik meg elkezdte verni. Közéjük álltam, és engem ütött az a barom! Akit vert a kórházba került engem pedig ugye hazavittek! Nekem köszönheti az életét, mert ha nem állítom le, ott nyírja ki… Így is 4 hónapba telt mire valamennyire felépült. Anyuék nem hittek nekem és Andy is az ő pártjukra állt, hogy hogy lehetek ennyire tiszteleten és hogy kerülhettem ilyen drogosok közelébe… Ott megkaptam egyfajta pecsétet és onnantól épp azért sem voltam az a mintagyerek! – mondta, majd sóhajtott egyet. – Már érted? Ezért érzek néha így… És ezek után kezdődtek a veszekedések, a tiltások, a büntetések… Andy akkor kezdte a karrierjét és egyre kevesebb ideje jutott rám! Ezt csak később értettem meg, de mély nyomot hagyott bennem! Elég mélyet!
-Bocsánat! – szólalt meg végre Andy. – Sajnálom Renée! – mondta könnyes szemekkel, majd közelebb jött. – Nem tudtam, hogy ez tényleg így történt! – Renée ekkor felkelt és hitetlenkedve nézett rám.
-Most akkor remélem megbeszélitek! – mentem ki.
-De Jinxx, nincs semmi! – mosolygott rám.
-Most ezzel a hamis mosollyal nekem, vagy magadnak hazudsz? – fordultam szembe. – Mégis mi a baj?
-Semmi! – nézett rám, majd oldalra, de a vigyor már eltűnt az arcáról.
-Jinxx…. – sírta el magát. – Egy rosszindulatú ciszta van a méhemben! – nézett rám.
-Hogy mi? – mondtam kikerekedett szemekkel.
-Az orvosok szerint, ha 2 héttel később megyek szűrésre, lehet már nem tudják kezelni!
-Renée, ez
-Ne mondj semmit! – fogta meg a fejét, miközben a térdén könyökölt. – Ez szörnyű! – mondta, miközben megpróbálta visszafojtani a könnyeit. - Tegnap nem vérvételre mentem, hanem nőgyógyászhoz, csak nem akartam elmondani!
-De még tudják kezelni nem? – karoltam át.
-Nem tudom! – vonta meg a vállát. – Szinte biztos hogy az én hibám! – törölgette meg a szemeit. – Kérhetek egy zsepit?
-Persze! – álltam fel, majd kimentem a konyhába. Mikor megláttam a telefonom, egyből felhívtam Andy-t. Elvettem a fülemtől és beraktam a zsebembe. – Renée, kérsz egy teát?
-Nem, köszi! – szipogott a nappaliból.
-Tessék! – ültem le mellé.
-Kösz Jinxx! – fújta ki az orrát, majd hátradőlt.
-Már miért lenne a te hibád?
-Naponta esek kelek görkorizás és deszkázás közben! Kb. 2 hónapja, még Angliában egyszer rosszul estem, hassal a rámpára… Éreztem, hogy valami nincs rendbe, de csak gyakoroltam tovább a bajnokságra… Végül nem bírtam elmenni! Elalvásra fogtam, de igazából 1 hétig nem tudtam felkelni annyira fájt! – nézett rám lefolyt sminkes arccal. – Cole nem tud semmiről és azóta már nem is éreztem semmit. Tegnap, azért mentem el, mert már kibírhatatlan volt!
-Andy tud róla?
-Nem! – mondta halkan, miközben megrázta a fejét. – Nem is szeretném, hogy tudja!
-És a szüleid?
-Azt sem tudják hány éves vagyok! – mondta fájdalmas mosollyal. - Holnap vissza kell mennem még egy vizsgálatra és eldöntik hogy megműtenek vagy csak gyógyszereket kapok!
-Menjek el veled a vizsgálatra?
-Aha! – bólintott, miközben a kezeit nézte. – Félek! Nagyon félek ettől az egésztől! Mi van, ha kiterjed mindenhova?
-Semmi baj nem lesz! Oké?
-Nem Jinxx…. Ez már késő! Az ügyetlenségem miatt basztam el mindent!
-Biztos ne szóljak Andy-nek?
-Nem tudom… - nézett rám. – Ki lenne akadva és nem akarom, hogy dühösebb legyen!
-Biztos nem lenne az! Ugyan már, ő a bátyád!
-Jinxx, pont az ilyenek miatt nem akarom, hogy tudják, hogy ő a testvérem! Szerinted mi lenne, ha a média megtudná hogy a húgának egy kibaszott cisztája van, mert balfasz volt? Onnantól mindennek vége lenne! Nem akarom magammal égetni egy olyan embert, aki milliók hőse! És neked sem kellene eljönnöd velem!
-Te amúgy jó hülye vagy! – néztem rá. – Mindig csak mások! És te hol a halálban maradsz? Ne sanyargasd önmagad! Erről sürgősen szoktasd le magad oké?
-Kérlek értsd meg, nagyon szeretem a bátyámat és csak magamtól akarom megvédeni! – ekkor vettem észre, az ajtóban lihegő Andy-t. – Nem szégyellem a múltam, de…
-De? – fordultam vissza hozzá. – Ha nem szégyelled, akkor miért aggódsz?
-Néha úgy érzem, Andy boldogabb lenne nélkülem! Bármennyire mutatja a szeretetét, de régebben is volt olyan, hogy csak úgy ellökött magától. Ő volt az egyetlen biztos pont az életemben és fájt, mikor anyuék mellé állt, pedig nem tehettem semmiről! Itt kezdődött az életem! Mindig is kilógtam a családból! Andy a jószívű, hősies, aranyos, okos gyerek, aki nagyra viheti, Renée pedig a fekete bárány! A különc, aki mindig verekszik, rossz tanuló, szófogadatlan! A Biersack család ilyen, de én… Én nem az vagyok, hanem egy kívülálló!
-Várj… Hogy érted, hogy a szüleid mellé állt?
-Tudod, már régen sem voltam az a jó kislány és volt, hogy a tanár hozott haza, mert „verekedésbe keveredtem” .Csak nem hitt nekem senki, hogy én szedtem szét a két gyereket ezért tiszta heg a pofám. Egy zacskó heroinon veszett össze két 14 éves srác… Én akkor voltam 12! Totál be volt lőve az egyik gyerek a másik meg elkezdte verni. Közéjük álltam, és engem ütött az a barom! Akit vert a kórházba került engem pedig ugye hazavittek! Nekem köszönheti az életét, mert ha nem állítom le, ott nyírja ki… Így is 4 hónapba telt mire valamennyire felépült. Anyuék nem hittek nekem és Andy is az ő pártjukra állt, hogy hogy lehetek ennyire tiszteleten és hogy kerülhettem ilyen drogosok közelébe… Ott megkaptam egyfajta pecsétet és onnantól épp azért sem voltam az a mintagyerek! – mondta, majd sóhajtott egyet. – Már érted? Ezért érzek néha így… És ezek után kezdődtek a veszekedések, a tiltások, a büntetések… Andy akkor kezdte a karrierjét és egyre kevesebb ideje jutott rám! Ezt csak később értettem meg, de mély nyomot hagyott bennem! Elég mélyet!
-Bocsánat! – szólalt meg végre Andy. – Sajnálom Renée! – mondta könnyes szemekkel, majd közelebb jött. – Nem tudtam, hogy ez tényleg így történt! – Renée ekkor felkelt és hitetlenkedve nézett rám.
-Most akkor remélem megbeszélitek! – mentem ki.
Renée:
-Kicsit későn, de… Semmi baj! – szipogtam.
-Tényleg sajnálom! Bocsánat, hogy ennyi szenvedést okoztam! – nézett le. – Nem akartam.
-Andy, kiakasztasz! Inkább valld be, hogy nem szerettél és kész! Tudok és értek mindent! Azt is tudom, hogy pártoltad anyuék döntését, mikor kiraktak! – néztem rá bőgve.
-Kicsit későn, de… Semmi baj! – szipogtam.
-Tényleg sajnálom! Bocsánat, hogy ennyi szenvedést okoztam! – nézett le. – Nem akartam.
-Andy, kiakasztasz! Inkább valld be, hogy nem szerettél és kész! Tudok és értek mindent! Azt is tudom, hogy pártoltad anyuék döntését, mikor kiraktak! – néztem rá bőgve.
-Hazudsz! Utáltál!! Valld be! – borultam ki. – Tudom, mert Juliet is a tanúm
rá! Csak mikor kint voltam a nagyinál, elkezdtem hiányozni és bűntudatot
ébresztettem benned! Akkor egy köcsög vagy néha, hogy az nem igaz! – löktem
meg, de csak megfogta a kezeimet.
-Minek felemlegetni múltat, ha úgyis csak felszakítja a sebeinek? – nézett rám komolyan.
-Azért mert bánt! Értesz?? Ja, bocsi nem, Biersack úr nem ért meg senkit, csak magát! Változtál, SOKAT! Kicsit velünk is foglalkozz! – tártam szét a karjaimat. – Elvisz a média, és nem is veszed észre, mennyire elhanyagolsz minket! – tört ki belőlem ismét a sírás és megint csak ordibáltunk egymással. – Nem hiába jártatom a számat! Neked már lassan kialakul a SAJÁT családod! A gyerekeddel is így fogsz viselkedni? Gratulálok!
-Húgom, ésszel beszélj! Azt hiszem még fiatal vagy ahhoz, hogy ilyen legyél velem vagy hogy kioktass! – mondta és egy percre megijedtem tőle. Kirántottam a kezem és felpofoztam.
-Térj észhez! – kiáltottam el magam és Jinxx kijött.
-Na nem ezt vártam! – nézett ránk. – Mi a bajotok már megint?
-Kioktat egyfolytában!
-A szemeimbe hazudik!
-De ha egyszer már szenvedek, hogy bocsánatot kérjek!
-Igen? Jaj szenvedsz? – tetettem a sajnálatot. – Hát akkor üdv a klubban! – néztem rá szúrósan.
-Ne merj így rám nézni!
-Nem vagy az apám!
-De a testvéred vagyok, sőt, a bátyád, szóval csitu van!
-Andy, Renée, hogy tudtok egymással így beszélni? – nézett ránk Jinxx. – Egyáltalán szeretitek ti egymást? Andy! Renée-nek súlyos betegsége van és fáj a múltja, amiből te is nagy szerepet vettél ki! Renée! A bátyád aggódik érted és a sajnálatodért esedezik! Értsétek már meg egymást! – szúrt le minket… - Végre! A Biersack család csöndbe van! Most komolyan srácok! – fogta a fejét. – Miért kell ez az egész nektek? Annyira szerettétek egymást, hogy öröm volt nézni, vagy csak belegondolni! Annyira dinkák vagytok, hogy ilyen szinte semmiken vesztek össze! Ahogy Andy is mondta, minek felhántolgatni a múltat, ha csak mélyebb lesz a seb? Te meg miért nem tudod felfogni, hogy a húgod csak jót akar? BASSZÁTOK MEG! – mondta már ő is fennhangon… Azt hiszem akkor mind a ketten hirtelen észbe kaptunk. – Most elmegyek és úgy szeretnék visszajönni, hogy egymás vállán SÍRTOK! – ment ki a konyhába mérgelődve. – Nem hiszem el ezeket, komolyan! Nekem kell rendet rakni mindig??
-Minek felemlegetni múltat, ha úgyis csak felszakítja a sebeinek? – nézett rám komolyan.
-Azért mert bánt! Értesz?? Ja, bocsi nem, Biersack úr nem ért meg senkit, csak magát! Változtál, SOKAT! Kicsit velünk is foglalkozz! – tártam szét a karjaimat. – Elvisz a média, és nem is veszed észre, mennyire elhanyagolsz minket! – tört ki belőlem ismét a sírás és megint csak ordibáltunk egymással. – Nem hiába jártatom a számat! Neked már lassan kialakul a SAJÁT családod! A gyerekeddel is így fogsz viselkedni? Gratulálok!
-Húgom, ésszel beszélj! Azt hiszem még fiatal vagy ahhoz, hogy ilyen legyél velem vagy hogy kioktass! – mondta és egy percre megijedtem tőle. Kirántottam a kezem és felpofoztam.
-Térj észhez! – kiáltottam el magam és Jinxx kijött.
-Na nem ezt vártam! – nézett ránk. – Mi a bajotok már megint?
-Kioktat egyfolytában!
-A szemeimbe hazudik!
-De ha egyszer már szenvedek, hogy bocsánatot kérjek!
-Igen? Jaj szenvedsz? – tetettem a sajnálatot. – Hát akkor üdv a klubban! – néztem rá szúrósan.
-Ne merj így rám nézni!
-Nem vagy az apám!
-De a testvéred vagyok, sőt, a bátyád, szóval csitu van!
-Andy, Renée, hogy tudtok egymással így beszélni? – nézett ránk Jinxx. – Egyáltalán szeretitek ti egymást? Andy! Renée-nek súlyos betegsége van és fáj a múltja, amiből te is nagy szerepet vettél ki! Renée! A bátyád aggódik érted és a sajnálatodért esedezik! Értsétek már meg egymást! – szúrt le minket… - Végre! A Biersack család csöndbe van! Most komolyan srácok! – fogta a fejét. – Miért kell ez az egész nektek? Annyira szerettétek egymást, hogy öröm volt nézni, vagy csak belegondolni! Annyira dinkák vagytok, hogy ilyen szinte semmiken vesztek össze! Ahogy Andy is mondta, minek felhántolgatni a múltat, ha csak mélyebb lesz a seb? Te meg miért nem tudod felfogni, hogy a húgod csak jót akar? BASSZÁTOK MEG! – mondta már ő is fennhangon… Azt hiszem akkor mind a ketten hirtelen észbe kaptunk. – Most elmegyek és úgy szeretnék visszajönni, hogy egymás vállán SÍRTOK! – ment ki a konyhába mérgelődve. – Nem hiszem el ezeket, komolyan! Nekem kell rendet rakni mindig??
Csak álltunk egymással szembe, szótlanul, lehajtott
fejjel. Megfogtam a kezét és
megszorítottam.
-Hülye! – mondta halkan, majd felnéztem. Mind a ketten könnyes szemekkel néztünk egymásra.
-Sajnálom… Sajnálok mindent! Nem gondoltam komolyan! – rázta meg a fejét és szinte minden egyes szó után megcsuklott a hangja.
-Szeretlek és nem akarom elveszíteni az egyetlen Batmanbuzi bátyámat… - néztem ismét a padlót.
-Ne nézz le! – tolta fel az arcom. – Én sem szeretnélek elveszíteni, soha! – ölelt át. Sírtunk… Egymás előtt nem szégyelltük a könnyeinket. Megpuszilta a fejem és végre úgy éreztem, a bátyám tényleg szeret… Mérföldkő volt az életemben!
-Sajnálom, hogy olyanokat mondtam! Egyáltalán nem szállt el veled a ló és totálisan megértem minden döntésedet! Igazatok volt, mikor elküldtetek de kicsit szarul is esett.
-Nem tudtam mindent! Szégyellem magam minden miatt!
-Béke? – néztem rá.
-Igen! – mondta, majd összeakasztottuk a kisujjainkat. Elnevettük magunkat és Jinxx elégedetten tapsolt.
-Rólatok lehetne írni egy drámát basszus! – csóválta meg a fejét.
-Hazajössz?
-Aha! – bólintottam.
-Na, akkor gyerünk fel a táskádért! – mutatott a lépcsőre Jinxx.
-Oké! – mosolyogtam rá.
-Hülye! – mondta halkan, majd felnéztem. Mind a ketten könnyes szemekkel néztünk egymásra.
-Sajnálom… Sajnálok mindent! Nem gondoltam komolyan! – rázta meg a fejét és szinte minden egyes szó után megcsuklott a hangja.
-Szeretlek és nem akarom elveszíteni az egyetlen Batmanbuzi bátyámat… - néztem ismét a padlót.
-Ne nézz le! – tolta fel az arcom. – Én sem szeretnélek elveszíteni, soha! – ölelt át. Sírtunk… Egymás előtt nem szégyelltük a könnyeinket. Megpuszilta a fejem és végre úgy éreztem, a bátyám tényleg szeret… Mérföldkő volt az életemben!
-Sajnálom, hogy olyanokat mondtam! Egyáltalán nem szállt el veled a ló és totálisan megértem minden döntésedet! Igazatok volt, mikor elküldtetek de kicsit szarul is esett.
-Nem tudtam mindent! Szégyellem magam minden miatt!
-Béke? – néztem rá.
-Igen! – mondta, majd összeakasztottuk a kisujjainkat. Elnevettük magunkat és Jinxx elégedetten tapsolt.
-Rólatok lehetne írni egy drámát basszus! – csóválta meg a fejét.
-Hazajössz?
-Aha! – bólintottam.
-Na, akkor gyerünk fel a táskádért! – mutatott a lépcsőre Jinxx.
-Oké! – mosolyogtam rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése