YMH 36.

36.fejezet: " Mire várunk? "

Jess:

Hirtelen megfordultam és elkiáltottam magam.
-Will! - a folyosó csak úgy visszhangzott tőlem. Perry megfordult és kétségbeesve nézett rám. - Hívj fel! - töröltem meg a szemeimet. Elmosolyodott, megfordult és elment.
-Ez meg mi volt? - jöttek mögém a srácok. - Kibékültök?
-Nem! - vágtam rá.
-Naaa!
-Talán.... Attól függ hogy viselkedik!
-Mi?
-Jól hallottad! Ha megint azt csinálja, mint eddig, végleg eldobom! - vontam meg a vállam.
-Egy kis ünneplés? - jelent meg apa hirtelen.
-Persze! - mondták a fiúk én pedig csak bementem az öltözőbe.

~

-Mehetünk? - kérdezte apa, mikor már végre elpakoltunk mindent.
-Igeeen! - kiáltott mindenki egyszerre.

~

-Jess igyál!
-Bocsi, de nem kérek! - toltam el.
-Mi? Te ne iszol?
-Úristen beteg vagy?
-Apud előtt is ihatsz!
-Nem fiúk! - ráztam meg a fejem. - Most nincs hangulatom! Majd talán máskor!

-De
-Hagyd! - mondták a hátam mögött, miközben kiléptem a kocsmából. Elindultam hazafelé és közben magamban gondolkodtam. Szükségem volt az egyedüllétre. Miért mondtam neki, hogy hívjon fel, mikor gyűlölöm?
Túl érzékeny vagyok!
De, lehet, hogy csak már megenyhültem? Ennyi? Bosszú és kész?!
Ne értem saját magam!
Mire észbe kaptam, már a szobába mentem felfelé.
Mikor benyitottam és felkapcsoltam a lámpát, nem is lepődtem meg a látványon.
-Azt mondtam hívj, ne azt, hogy gyere el!
-Nem voltál elérhető!
-Hazudsz, mint mindig! - ültem le mellé az ágyra.
-Ha zavarok el is mehetek! - kelt fel, de visszahúztam, mire értetlenül pillantott vissza.
-Nem akarok egyedül lenni! - mondtam halkan, miközben oldalra néztem.

Átkarolt, majd megpuszilta a vállam.
-Szeretlek! - hunyta le szemeit.
-Will itt alszol? - szólaltam meg egy hosszasabb csend után.
-Szeretnéd?
-Igen! - suttogtam.
Át sem öltöztünk, csak úgy simán ruhástól lefeküdtünk.
Elhelyezkedtem mellette, majd lehunytam a szemeimet. Kérdezés nélkül a mellkasára tettem fejem, erre ő átkarolt.
Furcsa helyzet volt... Rideg, de mégis jó.
Szótlanok voltunk, nagyon is, de szinte kitaláltuk egymás gondolatát.
Alig mert hozzám érni, mivel tudta, egy rossz lépés és vége mindennek!
Csak győzzük kivárni a megfelelő pillanatot...


~


Jimmy:

-Nem zavarja, hogy csak így lelépett? - kérdezte Felix.
-Tegezzetek nyugodtan! - emeltem fel a kezem. - Amúgy meg nem, mert tudom, hogy Will-el van!
-Nagyon dühös volt Jess.
-Lehet, de ő is Sullivan. Már megenyhült, ha meg nem akkor nem fogom annyiban hagyni!
-Nem volt furcsa, hogy hirtelen kiderült, hogy van egy lánya?
-Nem. Már mikor elváltunk Leana-val, éreztem hogy valamit rejteget! Gondoltam hogy gyereke született, de azt nem, hogy ennyire elakarja tőlem rejteni... - húztam le a piámat. - De srácok, most ha megbocsájtotok! - keltem fel. - Sziasztok!
-Helló! - köszöntek egyszerre.
Mikor hazaértem, Will cipőjét láttam meg... Felsunnyogtam és benyitottam Jess szobájába.
Egymás mellett aludtak...
Többet nem is kívánhattam arra az estére.


Jess:

Felkeltem, és az ablakhoz léptem...
2 hét és suli! Ezt nem hiszem el!
Az alvó Will-hez léptem és elbambultam.

Mit csinálok? Itt marasztaltam, az exemet, akiből nemrég egy botrányhőst csináltam?
Meg vagyok bolondulva!
Leültem mellé és végigsimítottam arcán.
-Szia! - mosolyodott el.
-Szia! - mondtam, majd megfogta kezem és felült. - Köszönöm, hogy itt maradtál! - néztem rá.
-Én köszönöm, hogy itt lehettem! - mondta és valaki kopogott.
-Sziasztok! - jött be apa. - Zavarok?
-Nem, éppen menni készültem! - kelt fel. Lekísértem és a kocsija mellett álltunk, csöndben... - Majd hívlak! - tette kezét a derekamra.
-Oké! - mondtam halkan, miközben bólintottam egyet.
-Szeretlek! - mondta, majd adott egy puszit az arcomra és elment.
Bent apuék természetesen azonnal ki akartak faggatni.
Nem volt lelki erőm semmihez! Hogy bunkó legyek, hogy bosszút álljak, hogy egyáltalán beszéljek... Csöndes lettem és visszahúzódtam...
-Naaaaa! - vigyorgott apa.
-Végre megbeszéltétek? - mosolyodott el anya.
-Ne avatkozzatok bele az életembe! - mondtam halkan, majd felmentem a szobámba.

~

-Jess bejöhetünk? - kopogott be este apa hozzám.
-Gyertek! - csuktam le a gépemet.
-Kicsim, szeretnénk ezt megbeszélni! - ültek le mellém.
-Hát akkor várom a panaszokat, magyarázatokat, érveket! - csaptam a combomra, majd körbenéztem. - Semmi? - szólaltam meg pár perc után.
-Sajnáljuk... Nem így akartuk, ezt az egészet, csak
-Csak így jött ki! Tényleg azért hoztalak el, mert meg szerettünk volna ismerni!
-És... Az, hogy Will szüleivel ezt csináltuk hatalmas hülyeség volt! Nem szeretnénk, ha ennyire elromlana a kapcsolatunk veled!
-Hát.... - néztem le a földre. - Megértem... Azt hiszem.... - vontam meg a vállam. - Bár rosszul esett, csak ti vagytok a szüleim! - mosolyodtam el. - És ha már itt tartunk... Még meg sem ünnepeltük az első koncertemet! - karoltam át őket.
-Akkor mire várunk? - mosolyodott el anya.