WWNFY 4. 17.

17.fejezet: " Happy New Year! "

Mary:

Becsuktam magam mögött az ajtót és csak némán, értetlenül álltunk egymással szemben. Annyit mindent szerettem volna mondani, de semmi sem jött ki a számon. Féltem, hogy akár egy szóval is elronthatok még ennél jobban is mindent.
-Hol voltál? - lépett közelebb.
-New Yorkban... - válaszoltam halkan, miközben a földre néztem.
-Kivel?
-Carlaval!
-És miért pont Austin?
-Mert egyedül ő értett meg annyira, hogy talpra tudjak állni! - néztem rá. - Brian, én - kezdtem volna el, de magához rántott ész szorosan átölelt.
-Kérlek ne menj el megint!

-Nem állt szándékomban! - mondtam sírást visszafojtva.
-Annyi mindent akarok most mondani, de ahhoz nem elég ez az este!
-Hidd el, én is így vagyok vele!
-Nagyon sajnálom, hogy csak úgy kiraktalak, hogy hagytam, hogy elvigyenek, hogy bunkó voltam! Mindenért bocsánat! - nézett rám könnyes szemekkel.
-Nem érdekes! Már csak az a lényeg, hogy itt vagyok újra nem?
-De! - puszilt meg.
-Mióta várom ezt a napot! - bújtam hozzá. - Nem hiszed el, mennyi álmatlan éjszakám volt, mennyit gondoltam rátok, hányszor vissza akartam jönni! De azt hittem, te többé nem akarsz látni!
-Még szép hogy látni akartalak!
-És Mich?
-Michelle, csak egy ballépés volt! Azt hittem el tudok mindent felejteni, de nem jött össze!
-Gyereketek lesz!
-Nem.... Nem lesz! Hazudott, nem terhes!
-Mi? Ez...
-Most nem ez a lényeg! Minden nap írtam, mégsem válaszoltál!
-Nem volt erőm hozzá... Féltem, hogy... Hogy te már túlléptél rajtam!
-Szeretlek! - csókolt meg hosszasan. - Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek! - ölelt magához. - Végre itt vagy! Többé nem engedlek el! - mondta, miközben a nyakamhoz bújt.
-Brian! - tettem kezeimet arcára. - Annyira hiányoztál, hogy el sem tudod hinni! Végem van!
-Akkor én mit mondjak? - mosolyodott el fájdalmasan, majd ismét megcsókolt. - Nehéz... Nehéz, hogy megint itt vagy! Felborítasz mindent ismét!
-Syn?
-Nem tudom, hogy... - lépett egyet hátrébb. - Hogy képesek lennénk-e ismét mindenre! Hogy ugyan olyan lenne, vagy csak még rosszabb!
-Ne akkor kezdj el ezen filózni, mikor végre itt vagyok!
-El tudod képzelni mit érzek most? Annyira...
-Kavarog benned minden és nem tudsz semmit a helyére rakni. Elmenekülnél, de nem tudsz az érzéstől, hogy szeretsz!
-Pontosan! És ez megőrjít!
-Nem bírom tovább! - ragadtam magamhoz, majd hosszasan megcsókoltam. - Felemészt a tudat, hogy mindenben ennyire bizonytalanok vagyunk!
-Csodálkozol? Elmentél, egy szó nélkül, én meg újra feleségül vettem egy olyan nőt, akit szinte már nem is szeretek! Mind a ketten hibásak vagyunk! - mondta és egy hosszasabb csönd jött. - Mégis mit kerestél te New Yorkban?
-Az állapotom nem volt valami stabil és csak ott tudtak kezelni. Aztán, Carla befogadott, adott munkát, vele lakhattam és éltem a kis unalmas életemet. Pár kocsmában felléptem, de nem volt olyan mint fesztivál, vagy egy hatalmas koncert. Hiányzott minden! Aztán... Volt az a koncertetek! Elmentem oda Austinnal és találkoztam Zackyvel, de másnak adtam ki magam.
-Miért nem jöttél oda? - fogta meg vállamat. - Minden más lenne!
-Nem... Csak rosszabb lenne, ennél is! Aust így is
Ebben a pillanatban Aaron rontott be.
-Azonnal gyere velem! - rángatott ki.
-Te meg mit keresel itt?! Neked a börtönbe kellene lenned! - néztem rá kétségbeesetten. - Brian! - mondtam már szinte sírva. Az emberek nem nagyon lettek figyelmesek semmire, mintha ott sem lennénk...
-Mit érdekel az téged hogy hol vagyok? Miattad van MINDEN! - lökött meg az utcán.
-Mekkora egy utolsó ribanc vagy! - lépett elő Michelle. - És még van képed eljönni ide? Nem hiszek neked, komolyan nem érsz semmit!
-Mi?
-Ne legyél ennyire értetlen! - pofozott fel. - Tönkreteszed a kapcsolatomat Brianel, eljegyez téged, végre elhagy és utána megint visszajössz? Hogy van ennyi bőr a képeden?
-Hagyd abba! - kiabáltam, de lefogta kezeimet. Elkezdett ököllel ütni és már csak annyit éreztem, hogy a betonon landolok. Kezemet mintha egy hatalmas kővel összenyomták volna, zsibogott és eszméletlenül fájt.
-Nem! Fáj? Nekem is fáj! - ütött meg Aaron. - Miattad poshadtam abba a szutyokba! Érezd át TE is azt, amit én!
-Hagyj békén! - kiáltottam fel sírva. - Segítsék!
-Még van erőd sikítozni? - fogta le kezeimet, ekkor Matt rontott ki.
-Hé, állj már le! - fogta le. - Mégis mit művelsz?
-Hagyd, nincs magánál! - nyögtem fel még az utolsó erőmmel.
-Azt látom! - húzott be neki egyet Arin. - Hogy mersz idejönni?
-Ezt inkább tőle kérdezzétek! - nézett rám Aaron. - Segítettem neked, kihúztalak és ezt érdemlem? Ennyit kapok amiért elláttalak anyaggal? És ezt tudják a kis barátaid? Hogy kokainfüggő voltál és hogy megöltél egy embert?
-Szerintem ezt ne most és ne ilyen állapotba kezdjük el megbeszélni! - emelte fel a hangját Matt.
-May! - jött oda Brian és felakart segíteni, de megmozdulni nem tudtam.
-Marilyn te hülye! - tátogtam vérrel teli arccal, miközben megpróbált felültetni. - Ne! Fáj! - néztem rá kétségbeesve.
-Te normális vagy? - ment neki Aaronnak. Én ekkor már az ájulás szélén voltam.
-Hagyjátok abba! - jött ki az egész banda. - Mire jó ez?
-Ki fogják hívni a rendőröket!
-Mich te mit keresel itt? És minek hoztad magaddal ezt a szemétládát? - jött ki ordibálva Valary.
-Az se érdekel ha börtönbe visznek! - mondta Syn, de Joel visszarántotta.
-Maryt kórházba kell vinni! - vett fel azonnal Benji.
-Brain, nem ér meg annyit! - próbálta lefogni Valary, de csak ellökte magától és már lendítette is a karját. Aaron véres arccal hátrahőkölt.
-Te utolsó patkány! - ütlegelte Brian, mire Zacky valahogy leszedte róla.
-Benji, ez fáj! Tegyél le! - kiáltottam fel.
Ekkor megérkezett az egész OMAM.
-Mariyln! - futott oda Austin. - Ezt meg ki művelte? - nézett körbe.
-A drágalátos Aaron barátod! - nevetett fel Michelle gúnyosan. - Szerinted miért lett veled annyira jóba és kérte hogy hozd haza Marylint? Mert ÉN kértem meg rá!
-Aaron? - nézett körbe értetlenül. - Ő juttatta börtönbe?
-Igen és ha nem viszed innen azonnal, a puszta kezeimmel ölöm meg! - indult el felé Syn.
-Brian, nyugodj le oké? - állította meg Johnny.
-Ma még egyszer, a közelébe mer menni, nem garantálom, hogy épségben ér haza!
-Brian hagyd! - mondtam halkan, de senki sem hallotta meg egy szavamat sem.

Valaki meglökte Benjit, ennek következtében majdnem elejtett. Fájdalmasan felkiáltottam és abban a percben, hogy megláttam a kiálló csontomat a könyökömnél, kivert a víz...
Térdeim nehezek voltak, a fejem zsibogott és hiába tartottak, úgy éreztem a világ össze súlya rajtam van, közben pedig egyre csak nyom lefelé. Fejemet lassan hátrahajtottam, könnyel teli szemeimet lehunytam és úgy éreztem végre talán ha meghalok vége lesz ennek az egésznek. Hirtelen mérhetetlen fájdalom uralkodott el rajtam minek hatására szinte önkívületi állapotba kerültem.
.
Mit tettem? Ismét tönkretettem egy ember életét, csak mert máshoz rohantam segítségért! A pokolra fogok jutni!
Lehet, nem is az ütések, hanem a lelkiismeretem volt olyan nehéz?

Végül a sziréna éles hangja törte meg a folytonos üvöltésemet.