B2009 1.

1.fejezet: " Váratlan látogató "

Stella:

Mély levegő! Stella kibírod! Szívd be és fújd ki! Hajrá, menni fog!

-Elég volt! - kiáltottam fel, majd a mosdóba rohantam. Kihánytam mindent, amit addig "megettem".

Ez minden egyes nap így megy!

A mosdókagylón támaszkodva meredtem a fehér csempébe. Nyirkos és hideg volt abban a "fürdőszobában". A legkevésbé sem barátságos, inkább eltaszító. Néha már-már úgy éreztem, egy diliházban vagyok, nem egy kórházban... A szobám ablaka hatalmas volt, s ha nem lett volna az a sok emeletes ház, még talán a tengerpartra is kilehetett volna látni! Gyönyörű volt onnan a naplemente! Elégszer láttam a tájat, hogy minden egyes kis fűszálat szinte megjegyezzek.

Néha leültem a bejárati ajtó mellé és élveztem, ahogy a nap utolsó sugarai lágyan simogatják arcomat. Közben az egyetlen értékemet tartogattam a kezemben, amin egy fiúval voltam, még 16 éve.

Egy LA-i árvaházban nevelkedtem fel, ahol hogy úgy mondjam; nem bántak velünk a legjobban. Gyűlöltem azt a helyet és mikor 21 lettem, azonnal elköltöztem HB-re. A lényeg, hogy még ovis voltam, mikor eljött hozzánk Huntingtonról egy ovis és iskolás csoport. 3 napos kirándulásra jöttek és a mi gyermekotthonunkban tudtak addig elhelyezkedni. Én nagyon jóba lettem egy fiúval. Nem mondtuk meg egymásnak a nevünket, inkább adtunk a másiknak! Én neki azt adtam, hogy "River", mivel kék szemei olyanok voltak, mint gyönyörű vízesés. Engem pedig "Hope"-nak nevezett el, mert szerinte nagy tettekre születtem és még reménykedik benne, hogy találkozunk.

Ezek a gondolatok mindig megnyugtattak...

Nem is számítottam rá, hogy valaki meglátogat. Egyáltalán ahhoz sem vagyok hozzászokva, hogy eljön hozzám valaki. Általában egyedül tengetem a napjaimat, a négy fal közé bezárva.

-Stella! - nyitott be a dokitornő.

-Igen? - néztem rá.

-Látogatód van!

-Hogy mim? - képedtem el, majd belépett egy totál váratlan személy... - The Rev?

-Szia! - mosolyodott el aranyosan. - Gondoltam bejövök hozzád!

-Hát... Hát én... - keltem fel. - Köszönöm! - mentem volna oda, de a lábam megremegett és este volna össze, de Jimmy megfogott.

-Hoppá! - szorított magához. - Szerintem feküdj le!

-Oké! - bólintottam elpirulva, majd az ágyhoz segített.

-Ne legyél ennyire zavarba! - takart be.

-Hogyne lennék, hiszen TE, Rev, az A7X dobosa, megint bejöttél hozzám!

-Gondoltam örülnél egy kis társaságnak!

-Hát az biztos, már rám fért! - mosolyodtam el.

-Miért? Nem szoktak bejönni a barátaid, szüleid?

-Tudod nekem nincsenek szüleim sem barátaim! - nézett ki az ablakon. - Egy árvaházban nevelkedtem, utána pedig ahogy tudtam elköltöztem!

-Bocsánat, nem akartam ilyen

-Semmi baj! - rázta meg a fejét. - Az ilyen megesik nem?

-Nem! - néztem rá. - Neked sürgősen szükséged van életkedvre!

-Életkedv... Már semmi értelme semminek! Küzdök, de az állapotom egyre csak romlik!

-Nanananana! - emelte fel az ujját. - Ilyet meg sem akarok hallani!

-De ha így van?!

-Nincs így! Itt vagyok veled és segítek! - fogta meg a kezem. - Na! Öltözz fel szépen és lemegyünk!

-Nem mehetek le!

-Mert?

-Mert... Mert...

-Tudtam, hogy kelleni fog! - vett elő egy kendőt, amit a fejemre kötött.

-Ez...

-Várj! - sietett ki a fürdőbe. - Na? - emelte elém a tükröt.

-Köszönöm! - mosolyodtam el. - Túl jó vagy hozzám!

-Nem! - rázta meg a fejét. - Na és most szépen gyere! - fogta meg a kezem, majd felsegített. - A doktornőnek már szóltam, hogy leviszlek azt mondta csak egy tíz percet maradhatunk!

-Már hetek óta nem voltam kint!

-Éppen itt az ideje! - nyitotta ki az ajtót.

-Jimmy én képtelen vagyok erre!

-Nem! Te meg tudod csinálni! - lépett előre, velem együtt.

Hirtelen végigfutott bennem egy érzés, aminek következtében rosszul lettem.

-Stella! - szorított magához Jimmy. - Minden rendben?

-Persze! - bólintottam. - Csak kicsit rosszul lettem! - álltam végre a saját lábaimra. - Köszönöm Jimmy!

Jimmy:

Visszavittem Stellát és felkísértem a szobájába.

-Mennem kell, lassan eljár a látogatási idő!

-Semmi baj, köszönöm ezt a mai napot!

-Nem kell! - pusziltam meg. - Szia! - indultam az ajtó felé.

-Jimmy! - szólt utánam, mikor már mentem volna ki.

-Tessék!

-Ugye... - nézett maga elé szégyenlősen, majd rám. - Ugye még bejössz?

-Nem garantálom hogy holnap, de még szép! - vigyorogtam rá. - Na szia!

-Szia! - mosolygott rám.