MK 24.

24.fejezet: " Nagyon szeretlek! "

Renée:

Már csináltam volna a következő trükköt, és gyönyörűen is kezdtem, de a végén félre léptem... Ráestem a térdemre és meghúztam a bokám. Levegőt kapkodva és sírva feküdtem le a hátamra. Fájt... De a szívem sokkal jobban!
Hogy lehet valaki ekkora tapló?! Dettó mint Cole!
-Renée! - jöttek oda a többiek. - Basszus fel tudsz állni?
-Bárcsak ne tudnék! - szenvedtem fel magam, de meginogtam.
-Örülnék neki, ha nem lennél olyan önfejű mint én! - hallottam meg egy ismerős, mély hangot.
-Andy? - néztem hátra és ő már fel is kapott.
-Nem vagy normális! - indultunk el a kocsija felé.
-Köszönöm srácok, holnap jövök!
-Szia!
-Csá!
-Jobbulj!
-Kicsit elestem... - néztem bátyám szemeibe.
-Kicsit? Te tényleg meg vagy hülyülve!
-Csodálkozol? - mosolyodtam el, majd szemeim megteltek könnyekkel.
-Kérlek ne sírj! - tett be a kocsiba.
-Hogy ne sírnék? - emeltem fel a hangom. - Nem bírom elviselni!

~

Otthon Juliet ellátta a sebeimet, majd ment is egy fotózásra. természetesen ő is leszúrt, majd megvigasztalt...
-Szép kis zúzódás... - nyomogatta Andy a sebeket.
-Ne csináld már! - pirítottam rá. - Nagyon fáj, hülye! - néztem szemeibe, de ő csak elnevette magát.
-Jaj húgom... Szeretnék megmutatni neked valamit! - mosolyodott el.
-És mégis mit?
-Egy kisebb meglepetés! Szeretnéd most megnézni?
-Persze! - mondtam, totál bezsongva.
Kisegített a kocsiba és elhajtottunk a part felé.
-Hova viszel?
-Majd meglátod! Szerintem tetszeni fog! - mondta, majd lefékezett.
-Mi ez? - néztem körbe. - Ki lakik itt?
-Majd mi fogunk! - segített ki.
-Hogy miiii?
-Elköltözünk! - nyitott be a nagyobbik kapun.
Az egész kisebb telek, 2 házból állt. Egy szép családi, meg egy nem sokkal szerényebb, szinte lakásból. Mind a kettő emeletes és egy mocskos nagy udvarral volt összekötve.
-Komoly? - néztem Andyre.
-De még mennyire! És a legjobb! - tárta szét a karjait. - Az a ház, a tiéd! - mutatott a kisebbikre.
-Miicsoda?
-Remélem tetszik!
-Még szép hogy tetszik! - ugrottam a nyakába. - Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek titeket! - puszilgattam körbe.

Andy:

-Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek titeket! - puszilgatott össze Renée...
Ne, ne csináld ezt! Nem tudom... Nem tudom tartani magam...
-Na, akkor benne vagy? - léptem hátrébb zavartan.
-Még szép! Mikor költözünk?
-Ahogy neked jó! Akár holnap is!
-Benne vagyok! Minél előbb!
-Jó, akkor.... - nyomogattam a telefonomat. - felhívom a költöztetőket! De addig gyere, menjünk haza! - karoltam át.
Nem mertem jobban hozzáérni... Nem mertem megszólítani, ránézni!
Szörnyű volt elviselni, hogy ő csak testvérként szeret engem!
Nem fogom így sokáig bírni!

~

-HOLNAP? - akadt ki Jul. - Holnap nem jó, jótékonysági koncertem lesz!
-Majd mi megcsináljuk Renée-vel, nyugalom!
-Biztos?
-Biztos! - csókoltam meg.

~

-Andy! Segíts! - kiáltott ki nekem Renée a lakásából.
Már egész jól haladtunk a cuccok bepakolásával, de persze amilyen hülye egyedül próbált mindent megoldani, a sérült lábaival.
-Hülye! - vettem el tőle a dobozt. - Ne erőlködj ha nem tudod! - álltunk meg a konyhájában.
-Jó, csak... csak, annyira be vagyok zsongva és - ölelt át - annyira jó, hogy végre együtt csinálunk valamit!
-Renée, én
-Szeretlek Andy! - bújt hozzám még jobban.
Nekinyomtam a falnak és vadul csókoltam.
-Andy! - nézett rám kikerekedett szemekkel. - Te meg
-Kérlek, ne beszélj! - sóhajtottam egyet. -  Nem bírom tovább, szeretlek Renée! - csókoltam meg ismét.