TDIMIY 2.

2.fejezet: " Diliház "

Hanka:

Aznap este, elült fenékkel és fájó háttal nyitottam ki a fürdőszoba ajtaját.
Senki. Csend és nyugalom.
Kinyitottam az ablakot és kiültem a párkányra. Úgy tíz méter magason voltam.
Talán ha leugrom jobb lesz? De... mi van ha túlélem? Ezek még szigorúbban fognak kezelni és életem végéig nézhetem azt a fehér plafont, amit már annyira áttanulmányoztam az idők során.
-Hanka! - hallottam meg a hátam mögül egy női hangot, de nem is figyeltem rá inkább. - Hanka, kérlek gyere el onnan! - ekkor hátranéztem és egy nővér állt mögöttem, kinyújtott kézzel. Furcsálló arckifejezéssel néztem rá, majd visszafordultam.
Annyira szép volt este a város, hogy az hihetetlen. A lámpák, bárak, szállodák fénye, egybeolvadt az égbolttal. Nem látszott egy csillag sem, de a színkavalkád gyönyörű volt. Már csak a tenger hiányzott volna hozzá.
-Nem kell ez, meg tudjuk oldani! - kezdte el a tipikus dumát. Visszaléptem a szobába és lassan becsuktam az ajtót. Kezét még mindig felém nyújtotta, de én egy laza mozdulattal elcsaptam előlem.
Nekem, a te segítséged nem kell!
Vékony volt, rövid hajú és látszott rajta, hogy fél tőlem. Térdei reszkettek, és szemei határozottságot próbáltak mutatni, mégis egy törékeny és védtelen nő volt az elég olcsó kis "álca" mögött.
-A gyógyszereidet, kérlek vedd be! - mutatott a kis polcomra. Megfogtam a poharat, ismét kinyitottam az ablakot és kiöntöttem a pirulákat. - Ezt nem lenne szabad!
Ártatlan szemekkel néztem rá, majd leültem az ágyamba, de még mindig őt bámultam.
-Mit szeretnél? - lépett hátrébb.
Nyugalmat...
Kényelembe helyeztem magam, hátradőltem és lehunytam szemeimet.

~

-Hanka! Mit műveltél tegnap? - az árulkodós... - Tudod, hogy nem teheted ezt, be kell szedned a gyógyszereket! - állt előttem a doki. - Sőt, a terápiára sem mentél el, ami dupla leszúrást jelent! - mondta, de én csak összefontam karjaimat és oldalra néztem. Felsóhajtott és leült ágyam szélére. - Tudom, hogy utálod, de muszáj a javulás érdekében! - próbálta megfogni a kezem, de elrántottam. - Mi történt? - kérdezte én pedig megráztam a fejem. Felkeltem és bementem a fürdőbe. - Hanka! - leakasztottam a tükröt a helyéről, kivittem a szoba közepére és leejtettem.
A csattanásra bejött még egy orvos és egy rezidens.
A szilánkok előttem hevertek. Pár benne a lábamba, pár pedig már az ágyam alatt. Leguggoltam és nézegettem magam benne.
Megakartam fogni, de véletlen felhasítottam az ujjam.
-Azonnal hívják a takarítót!
-Hanka! Mit csinálsz? - jött oda az idősebbik orvos. Elkapta a kezem és akárhogy próbálkoztam, nem tudtam kiszabadulni. Felkapott és az ágra fektetett. - Nővér! Hozzon tűt, cérnát, fertőtlenítőt és csipeszt! Pár szilánk belefúródott a lábába!

Ameddig ezt ki nem mondta, nem is éreztem semmit, de hirtelen fájdalom kezdte elönteni a testem.
Élveztem és egyben utáltam is, mikor valami fájt. Szerettem, mert éreztem, hogy élek és ki nem állhattam, mert tényleg éltem.

~

-Nagyon rossz a magaviseleted! - szólt le a pszichológusom, én pedig csak megvontam a vállam. - Mondd csak, miért teszed ezt? - kérdezte én pedig megráztam a fejem, hogy nem tudom. - Esetleg félsz a tükröktől? - fejrázás. - Vagy inkább attól, ami a tükörben van.
Felkeltem, megfogtam a kis jegyzetfüzetét és kidobtam a kukába. Így fejeztem ki, hogy utálom...
-Még hányszor játsszuk ezt el? - nézett rám én pedig lefeküdtem. - Hallottam, múltkor beszéltél a terápián. Egy Austin nevű fiúval. - mosolyodott el. - Tetszik neked? Esetleg ismered?
Esküszöm, rosszabb mint egy pletykalap riportere.
Ránéztem, elfintorodtam és a fal felé fordultam.
-Hát jó... ha te így, akkor én is! Viszlát, jövőhéten ismét találkozunk! - ment ki.
Hál' Istennek, hogy elmentél...

Austin:

-Aust, mi mikor ismerhetjük meg azt a lányt?
-Milyen lányt?
-Akivel megismerkedtél a diliházba. - ült mellém Alan.
-Nem diliház! Elvonó, és nem tudom. Nem vagyok vele ennyire jóba.
-Mondd csak! Meg is akarod ismerni, vagy csak megsajnáltad és segíteni akarsz rajta?
-Én sem tudom... - sóhajtottam egyet.