5.fejezet: " Rohanás "
Hanka:
Reggel.
Fényesség, fehér falak, fehér takaró, fehér kórházi ruha.
Fehér...
Sóhajtva felkeltem, letusoltam és áthúztam valami másik ruhát.
-Hanka! - jött be kedvesen egy orvos. - Jöttem a vizsgálatra! - mosolygott rám. - Nem akarod megszárítani a hajad? - nézett rám furcsállva én pedig csak megcsóváltam a fejem és lefeküdtem az ágyamra.
Miután végigment minden, megkaptam a gyógyszereimet. Addig nem ment el, ameddig be nem vettem és le nem nyeltem őket.
-Ügyes vagy! - mosolyodott el, majd kiment. Azonnal a fürdőbe siettem és meghánytattam magam.
Nem fogok a kis piruláitokon élni!
-Ami azt illeti! - jött vissza, én pedig gyors megtöröltem a szám. - Lenne itt még valami, kérlek ülj le! - ahogy mondta elfoglaltam a szokásos helyemet. - A felmérés szerint, az állapotod súlyosbodott, így Európába leszel áthelyezve. Pontosabban a Vatikán környékén. - halkult el. - Sajnálom! - ment ki lehajtott fejjel.
Vatikán... Ezek az hiszik megszállt valami? VATIKÁN?
Feldúltan dobtam le magam a földre és sírásban törtem ki. Rávertem egyet a parkettára és felemeltem fejem.
Pont most, mikor végre van valaki, aki más mint a többi.
Megfogtam a kis szekrényemet és az ajtónak hajítottam. Nem volt több 4 kilónál, így könnyű dolgom volt. Hatalmasat reccsent. Berohant pár nővér, lekötöztek az ágyhoz és belém nyomtak egy nyugtatót. Fel tudtam volna robbanni attól a dühtől, ami bennem ekkor keletkezett. Utálattal néztem körbe, majd lehunytam szemeimet.
Elaludtam.
~
Austin 3 napja mondta, hogy eljön... Azóta is csak azt várom, hogy egy nővér megjelenjen és bejelentse, hogy látogatóm érkezett. De semmi.
Még nem éreztem ilyet. Gyomoridegem van, hogy mikor jön és mint egy 4 éves kisgyerek izgulva ülök az ágyamon.
Sóhajtottam egyet és felhagytam minden reménnyel.
-Hanka! - jött be a doki én pedig csak felé fordultam. - Mondanom kell valamit... - sóhajtott egyet.
Bökd már ki!!
-Szóval... Austin balesetet szenvedett! - ahogy ezt kimondta, valami furcsa érzés járta át a testem.
Félelem? Rettegés?
-Per pillanat a kórházban van, két barátjával együtt. Éjszaka, részegen elmentek motorcsónakozni és beleesett a vízbe.
Idegesen beletúrtam hajamba és a földre meredtem.
Baleset? Motorcsónak? Kórház? Ez nem igaz!
Riadtan néztem fel a plafonra és lehunytam szemeimet.
-Már stabilizálták, de egyenlőre benntartják és kivizsgálják. Nem kell annyira megijedni, jobban lesz!
Melyik kórházban lehet? Ki kell derítenem, de... A dokinál van egy papír!
Kikaptam a kezéből és a szoba másik felébe mentem vele.
-Hanka, mit csinálsz? - jött utánam, a lap után kapkodva. Még mielőtt elvette volna, gyors átfutottam a jelentősebb adatokat.
Egy jelentés volt, amin tényleg Austin adatai voltak.
"Orange Coast Memorial Medical Center"
Főépület, földszint, 12-es szoba.
Még tudom is, hol van!
Visszaadtam neki és balta arccal néztem szemeibe.
-Minden rendben lesz, ne aggódj! - fogta meg a vállam, és ki is ment.
Csak estig kell várnom...
~
Elmúlt 10 óra én még mindig nyitott szemekkel fekszek az ágyban.
Általában 3x szoktak benyitni hozzám. 9-kor, 10-kor és fél 11-kor.
Már csak egy kicsit kell várni és mehetek...
Pontosan 30-kor benyitott egy nővér. Miután látta, hogy a fal felé fordulok, csendesen becsukta az ajtót és ellépkedett. Én voltam az utolsó aki megnéztek, és az én szintem csöndes volt, így nem kellett nagyon manőverezni a settenkedéssel.
Szépen, halkan, óvatosan kinyitottam az ajtót, és mezítláb lefutottam a lépcsőkhöz. Már csak 1 szint és a portás.
Lesunnyogtam, körbenéztem és miután meggyőződtem róla, hogy mindenki alszik gyors le a földszintre. Itt már volt egy kevés baj.
Azonnal a szemben lévő falhoz mentem és hozzásimultam.
Senki.
Leguggoltam és még egyszer körbenéztem.
Mivel nyár volt, az első ajtót nyitva hagyják, viszont ott húzós lenne kimenni. Marad a hátsó, ami viszont nagyon hangos.
Kockáztassunk!
A legesleghalkabban elindultam a hátsó kijárat felé, de lépteket hallottam meg. Megfagyott bennem a vér és nem tudtam mitévő legyen.
Mosdó!
Odasiettem, de akárhogy rángattam be volt zárva. Mellette volt egy gondnoki szoba, ahol általában senki és semmi nem volt. Elmentem oda és magamra csuktam az ajtót. Furcsa volt nyitva találni, hiszen éjszakára bezárják.
-Te, a gondnokit bezártad?
-Őőő... - jött közelebb valaki.
Basszus, basszus, basszus.
Megfogtam a kilincset és minden erőmmel magam felé húztam. Valaki megrángatta, megpróbálta kihúzni, de szerencsére nem sikerült neki.
-Igen, megvan!
-Oké! Én mentem is, holnap délutános vagyok!
-3-ra?
-Igen-igen, ahogy szoktam is. Na jó éjszakát!
-Jó éjt doki! - az orvos felém jött és a hátsónál ment ki.
Gyors kijöttem és még éppen időben elkaptam az ajtót. Nagyon halkan és óvatosan kimentem és a fal sötét feléhez lapultam.
A szívem kalapált, lélegzetemet alig tudtam visszafogni.
Lefeküdtem a földre és megvártam, ameddig elmegy az autó. Megkerestem a legeldugottabb helyet és kisebb ruhaszakítással és vérző sebbel, de kimásztam.
Ezt megúsztam!
Minden erőmből elkezdtem rohanni és két sarokig meg sem álltam. Nagyjából betájoltam magam és elindultam a kórház felé.
Lihegve és nagyon fáradtan, de bemásztam ott is kerítésen. Ez már jóval könnyebb volt...
Elkerülve a lámpákat, kamerákat megkerestem a szobát.
Szépen kiszámolgattam, és leültem.
Most mit csináljak?
Gondoltam egyet és halkan bekopogtam. 10 perc, semmi. Rátenyereltem az üvegre és körmeimmel elkezdtem kapargatni. Erre már megmozdult valaki.
-Phil, hagyd már abba! - hallottam meg bentről.
-Mit?
-Nem én csinálom!
-Bassza meg! - ez Austin. - Valakinek kurvára ott van a tenyere az ablakon!
-Nézd meg! - itt már megpróbáltam jelezni, hogy nyissák ki. Valaki világított és közeledett felém.
-Nem! Vic, menj te oda!
-Istenem, ki az, aki ilyenkor - tépte ki az ablakot. - ó.... Szia, te?
Ekkor rémült szemekkel jobb oldalra mutattam.
-Mit akarsz itt és
-Austin! - szólaltam meg félve.
-Vic, húzd be! - hallottam meg ahogy suttog. A srác elkapta a kezeimet és lazán felhúzott a párkányra. Gyors befordultam, leraktam lábaimat és a földre ültem.
-Elnézést, valami zajt hallottam errefelé. - jött oda a tag, aki bevilágított a szobába.
-Csak én voltam az, friss levegőre volt szükségem!
-Értem, akkor nincs semmi baj!
-Nincs persze! Jó éjt! - mosolyodott el a srác, majd bezárta az ablakot.
Fényesség, fehér falak, fehér takaró, fehér kórházi ruha.
Fehér...
Sóhajtva felkeltem, letusoltam és áthúztam valami másik ruhát.
-Hanka! - jött be kedvesen egy orvos. - Jöttem a vizsgálatra! - mosolygott rám. - Nem akarod megszárítani a hajad? - nézett rám furcsállva én pedig csak megcsóváltam a fejem és lefeküdtem az ágyamra.
Miután végigment minden, megkaptam a gyógyszereimet. Addig nem ment el, ameddig be nem vettem és le nem nyeltem őket.
-Ügyes vagy! - mosolyodott el, majd kiment. Azonnal a fürdőbe siettem és meghánytattam magam.
Nem fogok a kis piruláitokon élni!
-Ami azt illeti! - jött vissza, én pedig gyors megtöröltem a szám. - Lenne itt még valami, kérlek ülj le! - ahogy mondta elfoglaltam a szokásos helyemet. - A felmérés szerint, az állapotod súlyosbodott, így Európába leszel áthelyezve. Pontosabban a Vatikán környékén. - halkult el. - Sajnálom! - ment ki lehajtott fejjel.
Vatikán... Ezek az hiszik megszállt valami? VATIKÁN?
Feldúltan dobtam le magam a földre és sírásban törtem ki. Rávertem egyet a parkettára és felemeltem fejem.
Pont most, mikor végre van valaki, aki más mint a többi.
Megfogtam a kis szekrényemet és az ajtónak hajítottam. Nem volt több 4 kilónál, így könnyű dolgom volt. Hatalmasat reccsent. Berohant pár nővér, lekötöztek az ágyhoz és belém nyomtak egy nyugtatót. Fel tudtam volna robbanni attól a dühtől, ami bennem ekkor keletkezett. Utálattal néztem körbe, majd lehunytam szemeimet.
Elaludtam.
~
Austin 3 napja mondta, hogy eljön... Azóta is csak azt várom, hogy egy nővér megjelenjen és bejelentse, hogy látogatóm érkezett. De semmi.
Még nem éreztem ilyet. Gyomoridegem van, hogy mikor jön és mint egy 4 éves kisgyerek izgulva ülök az ágyamon.
Sóhajtottam egyet és felhagytam minden reménnyel.
-Hanka! - jött be a doki én pedig csak felé fordultam. - Mondanom kell valamit... - sóhajtott egyet.
Bökd már ki!!
-Szóval... Austin balesetet szenvedett! - ahogy ezt kimondta, valami furcsa érzés járta át a testem.
-Per pillanat a kórházban van, két barátjával együtt. Éjszaka, részegen elmentek motorcsónakozni és beleesett a vízbe.
Idegesen beletúrtam hajamba és a földre meredtem.
Baleset? Motorcsónak? Kórház? Ez nem igaz!
Riadtan néztem fel a plafonra és lehunytam szemeimet.
-Már stabilizálták, de egyenlőre benntartják és kivizsgálják. Nem kell annyira megijedni, jobban lesz!
Melyik kórházban lehet? Ki kell derítenem, de... A dokinál van egy papír!
Kikaptam a kezéből és a szoba másik felébe mentem vele.
-Hanka, mit csinálsz? - jött utánam, a lap után kapkodva. Még mielőtt elvette volna, gyors átfutottam a jelentősebb adatokat.
Egy jelentés volt, amin tényleg Austin adatai voltak.
"Orange Coast Memorial Medical Center"
Főépület, földszint, 12-es szoba.
Még tudom is, hol van!
Visszaadtam neki és balta arccal néztem szemeibe.
-Minden rendben lesz, ne aggódj! - fogta meg a vállam, és ki is ment.
Csak estig kell várnom...
~
Elmúlt 10 óra én még mindig nyitott szemekkel fekszek az ágyban.
Általában 3x szoktak benyitni hozzám. 9-kor, 10-kor és fél 11-kor.
Már csak egy kicsit kell várni és mehetek...
Pontosan 30-kor benyitott egy nővér. Miután látta, hogy a fal felé fordulok, csendesen becsukta az ajtót és ellépkedett. Én voltam az utolsó aki megnéztek, és az én szintem csöndes volt, így nem kellett nagyon manőverezni a settenkedéssel.
Szépen, halkan, óvatosan kinyitottam az ajtót, és mezítláb lefutottam a lépcsőkhöz. Már csak 1 szint és a portás.
Lesunnyogtam, körbenéztem és miután meggyőződtem róla, hogy mindenki alszik gyors le a földszintre. Itt már volt egy kevés baj.
Azonnal a szemben lévő falhoz mentem és hozzásimultam.
Senki.
Leguggoltam és még egyszer körbenéztem.
Mivel nyár volt, az első ajtót nyitva hagyják, viszont ott húzós lenne kimenni. Marad a hátsó, ami viszont nagyon hangos.
Kockáztassunk!
A legesleghalkabban elindultam a hátsó kijárat felé, de lépteket hallottam meg. Megfagyott bennem a vér és nem tudtam mitévő legyen.
Mosdó!
Odasiettem, de akárhogy rángattam be volt zárva. Mellette volt egy gondnoki szoba, ahol általában senki és semmi nem volt. Elmentem oda és magamra csuktam az ajtót. Furcsa volt nyitva találni, hiszen éjszakára bezárják.
-Te, a gondnokit bezártad?
-Őőő... - jött közelebb valaki.
Basszus, basszus, basszus.
Megfogtam a kilincset és minden erőmmel magam felé húztam. Valaki megrángatta, megpróbálta kihúzni, de szerencsére nem sikerült neki.
-Igen, megvan!
-Oké! Én mentem is, holnap délutános vagyok!
-3-ra?
-Igen-igen, ahogy szoktam is. Na jó éjszakát!
-Jó éjt doki! - az orvos felém jött és a hátsónál ment ki.
Gyors kijöttem és még éppen időben elkaptam az ajtót. Nagyon halkan és óvatosan kimentem és a fal sötét feléhez lapultam.
A szívem kalapált, lélegzetemet alig tudtam visszafogni.
Lefeküdtem a földre és megvártam, ameddig elmegy az autó. Megkerestem a legeldugottabb helyet és kisebb ruhaszakítással és vérző sebbel, de kimásztam.
Ezt megúsztam!
Minden erőmből elkezdtem rohanni és két sarokig meg sem álltam. Nagyjából betájoltam magam és elindultam a kórház felé.
Lihegve és nagyon fáradtan, de bemásztam ott is kerítésen. Ez már jóval könnyebb volt...
Elkerülve a lámpákat, kamerákat megkerestem a szobát.
Szépen kiszámolgattam, és leültem.
Most mit csináljak?
Gondoltam egyet és halkan bekopogtam. 10 perc, semmi. Rátenyereltem az üvegre és körmeimmel elkezdtem kapargatni. Erre már megmozdult valaki.
-Phil, hagyd már abba! - hallottam meg bentről.
-Mit?
-Nem én csinálom!
-Bassza meg! - ez Austin. - Valakinek kurvára ott van a tenyere az ablakon!
-Nézd meg! - itt már megpróbáltam jelezni, hogy nyissák ki. Valaki világított és közeledett felém.
-Nem! Vic, menj te oda!
-Istenem, ki az, aki ilyenkor - tépte ki az ablakot. - ó.... Szia, te?
Ekkor rémült szemekkel jobb oldalra mutattam.
-Mit akarsz itt és
-Austin! - szólaltam meg félve.
-Vic, húzd be! - hallottam meg ahogy suttog. A srác elkapta a kezeimet és lazán felhúzott a párkányra. Gyors befordultam, leraktam lábaimat és a földre ültem.
-Elnézést, valami zajt hallottam errefelé. - jött oda a tag, aki bevilágított a szobába.
-Csak én voltam az, friss levegőre volt szükségem!
-Értem, akkor nincs semmi baj!
-Nincs persze! Jó éjt! - mosolyodott el a srác, majd bezárta az ablakot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése