foREVer 4.

4.fejezet: "Persze, csak a cigifüst bántja a szemeimet"


Hannah:

-Hannah azt add ide! - mondta Nitti majd kivette a kezemből a vodkás üveget, aminek szinte háromnegyedét én ittam meg. - Elég lesz már, ne igyál többet! - jeleztem, hogy nem hallod mit mondd és elvegyültem az emberek között.
A kis "összejövetelből" lett egy házibuli.
Tántorogva mentem a konyhába, majd megtámaszkodtam a pulton. Elkezdtem émelyegni és azt hittem össze fogok esni...
 Megint eszembe jutottak az emlékek.
Anya...
Gyors megmentettem egy abszintos üveget és kisiettem a medencéhez. Felbontottam és hatalmasat kortyoltam bele. Már vettem volna be a számba az üveget, hogy még egy égető felest meg tudjak inni, de valaki a hátam mögül előrenyúlt és elvette tőlem.
-Nitti, nem vagyok részeg, add már vissz - mondtam, majd megfordultam. Rev állt előttem fülig érő mosollyal.
-Hé Jimmy. - szólt ki Matt
-Igen?
-Hallod - észrevette hogy én is ott vagyok. - semmi! - mondta, majd visszament. Jimmy, szóval ez az igazi neve. Éreztem, hogy egy könnyes lesz a szemem. Kikaptam kezéből az abszintot és elindultam be, de visszarántott.
-Jól vagy?
-Persze, csak a cigifüst bántja a szemeimet. - ennél rosszabb hazugságot ki se találhattam volna.
Kirántottam a kezem, és bementem. Nem akartam felnézni... Nem akartam senki sajnálatát... Nem akartam más előtt sírni.
Senki előtt nem sírtam, soha életemben még Brian előtt sem. Jobbnak láttam ha elmegyek egy kicsit sétálni. Egyenesen kiléptem az ajtón remélve, hogy észrevétlen maradok. Mikor már nagyjából elhagytam a házat Jimmy hangját hallottam.
-Hannah! - kiabálta utánam.
Hátranéztem és mikor észrevettem hogy felém közeledik elkezdtem minden erőmből futni. Nem is gondolkoztam és nem is emlékszem rá merre futottam, csak mentem ahova a lábam vitt.
Végül a partra értem.
Tudatomon kívül elkezdtem a vízbe sétálni, pont mint az álmomba.
Már a derekamig benne voltam, mikor a csuklómnál fogva visszarántottak.
-Hannah mit csinálsz? - Rev alakja jelent meg előttem.
-Hagyjál. - próbáltam volna ellökni magamtól, de nem ment. Felkapott és a vállára tett. - Ne Jimmy! Hagyjál már! Elég! Tegyél le! - már szabályosan sírva kiabáltam vele, de nem hatott rá.
Abbahagytam, majd letett a homokba. - Miért? Jimmy miért jöttél utánam? - kérdeztem közben ahogy csak tudtam ütögettem a mellkasát.
Szorosan magához ölelt, de még mindig nem kaptam választ a kérdéseimre. Talán nem is baj. Jól esett csak úgy csöndbe sírni, nem éreztem sajnálatot és ez jó volt.




Anita:

-Hol van Hannah? - kérdeztem aggódva Brianre.
-Nem tudom. Miért elment? - kérdezte aggódva
-Matt azt mondta, hogy legutoljára Jimmyvel látta kint az udvaron.
-Bassza meg! - mondta idegesen, majd elkezdett mindenkit körbe kérdezni hogy tudnak-e róla valamit. - Elvileg valaki látta kimenni, de utána ment Rev .
-Keressük meg! - mondtam, majd egyetértően bólogatott. Gyors kisiettünk, és szinte egész este őket kerestük.


Hannah:

Nem is tudom mikor sírtam utoljára. De most jól esett.
-Na elég. Már így is gondolom egy rinyálós idegesítő csajnak tartasz. - mondtam, majd a kezembe lévő üvegre néztem.
Á a halálnak se kell ez. - Mondtam magamba, majd eldobtam az üveget.
-Ez mi volt? - kérdezte röhögve.
-Tök mindegy mit csinálok. Pár órácskára elfelejthetek mindent, jól érezhetem magam de ez nem gyógyír. Másnap úgyis ugyanazt fogom érezni. - ültem le.
-Nem akarsz egy kicsit sétálni? - kérdezte Jimmy kedvesen, és már fogta is a kezem. Bólintottam, majd elindultunk. - Amúgy megkérdezhetem, hogy - mondta volna tovább, de befejeztem helyette is a mondatot.
-Miért borultam ki ennyire? - elmosolyodtam. - Tudod hogy mi történt anyával nem? - bólogatott. - Tudod, én mindig is artista akartam lenni. Olyan akartam lenni mint ő. Emlékszem, amikor először vitt el oda.Lehettem vagy 10 éves.

"Sohasem mertem felmenni oda egyedül. El sem tudtam képzelni, hogy anya hogy tud olyan magasra felmenni, és ott ilyen könnyedén ugrálni.
Minden szereplését megnéztem! Ő volt a példaképem. Ott fent mindig úgy tűnt, mint egy távoli angyal akit sohasem érhetek el. Aztán egyszer elvitt magával.
-Anya félek! - mondtam, miközben a hátán ültem.
-Ne félj kicsim! Tudod először én is aggódtam ez miatt, de az új dolgokat mindig ki kell próbálni elvégre csak egyszer élünk! - mondta mosolyogva, és letett maga mellé. - Hé Tom! - mondta, ezzel jelezve hogy hozzák neki közelebb a trapézt. - Na gyere kicsikém! - mondta, majd a derekamnál fogva átkarolt. 
Ugrott egyet, és elkapta a trapézt. Belendítette magát és ahogy gyorsultunk, a szívverésem ugyan úgy reagált.
Nagyon féltem, de élveztem is.
-Na most figyelj! - mondta, majd egy egyszerű mozdulattal elengedte a trapézt és szinte átrepültünk a másikhoz. Soha életembe nem éreztem magam annyira szabadnak mint akkor.
Ahogy ott "szálltunk" át, mintha szárnyaink lettek volna, és könnyedén, rezzenéstelenül lebegtünk.
Hirtelen elengedte a rudat majd lezuhantunk.
Az életem lepergett előttem, de a védőhálón landoltunk.
-Mi ez az arc? - kérdezte anya nevetve.
-Megijedtem! - mondtam sértődöttem, majd én is nevettem vele.
-Tudod kicsim az egyik álmom az, hogy mi ketten de csak mi ketten, egyszer itt lépünk fel és elbűvöljük a nézőket! - mondta, szorosan ölelve. Felpillantott az épület tetejére és hatalmasat sóhajtott.
-Anya megígérem! De tényleg!
-Szavad ne feledd! - mondta mosolyogva, majd lejöttünk a hálóról.
Akkor és ott eldöntöttem hogy keményen fogok edzeni, hogy egyszer tényleg együtt léphessünk fel, de azon a nap... Minden reményem elveszett "
-Paráztál mi? - kérdezte röhögve Jimmy.
-Hát az enyhe kifejezés. Utána elkezdtem oda a társulathoz járni ilyen tanfolyam szerűségre. 15 évesen az az este után, még a színház felé se mentem. Azóta nem táncoltam, nem is hintáztam. Jézusom, már 5 éve.
-5? Miért csak 3 évvel ezelőtt mentél Anitához?
-2 évig az apai nagyszüleimnél laktam, akik utálták anyát. Anya szülei már rég meghaltak. Gyűlöltem ott lenni! Volt hogy meg is vertek és elegem lett belőle. Összeszedtem a cuccaimat és odaköltöztem Anitáékhoz. Eléggé meglepődtek, de ők is mellettem voltak.
-És a zene?
-Később elkezdtem gitározni, és úgy fél éve pedig ideköltöztünk. Ezt még senkinek nem meséltem el. - mondtam.
Tényleg neki miért mondtam el ilyen könnyen mindent?
-Jimmy!
-Igen?
-Én totálisan hülye vagyok. - mondtam nevetve, majd átkarolt.
-Ezt eddig is tudtuk. - röhögött fel, majd még közelebb ült hozzám. - Vissza kellene menni.
-Mennyi az idő? Mocskos álmos vagyok! - ásítottam egyet.
-Fél 4.
-Mennyi? - kérdeztem kiakadva. - Mikor jöttünk el?
-Olyan 1 körül.
-Jézusom, bocsi hogy eddig itt tartottalak! - álltam fel. Már elég unalmas lehet a szövegelésem.
-Nem kell bocsánatot kérni, magamtól jöttem. Amúgy meg ha untatnál, itt lennék? - kérdezte, majd rám mosolygott. - Na de gyerünk vissza! - indultunk el, de elkezdtem nyűglődni.
-Nincs kedvem sétálni. - mondtam nyűgösen, majd leültem a járda közepére.
-Ez lenne az igazi Hannah? - vigyorgott rám.
-Lehet... - néztem a földre mosolyogva.
-Akkor gyere majd én viszlek!
-Tetszik az ötlet. - mondtam, majd már Jimmy hátán is voltam.
Nem tudom, mikor értünk vissza, mivel elaludtam a hátán.

~

Olyan 7 körül keltem fel, Rev mellkasán feküdve.
Olyan jó de, ezt nem kellene hiszem már így is az agyára mehetek...

Leszálltam róla, majd visszaaludtam. Később arra keltem, hogy valami nyomja a mellkasom.
Rev volt az, a derekamat átkarolta mint egy párnát és a feje a melleimet volt. Fel kellett volna keltenem, mert már kicsit kényelmetlen volt. Elkezdtem simogatni az arcát, majd adtam a fejére egy puszit. - Jimmy légyszi kelj fel, mert már nyomod a mellkasom! - erre csak az lett a válasza, hogy még jobban magához szorított.
-Nem. Olyan jó puhák. - mondta mint egy nyűgös kisgyerek.
-Elhiszem, de akkor is! - kezdtem el fulladozni.
-Nem. Hazahoztalak, ennyit megérdemlek! - mondta nevetve.
Megfogtam magam, és oldalra fordultam, de még akkor sem akart elengedni. Megpróbáltam leszedni, de nem sikerült. Na itt már mind a ketten röhögtünk.
-Mi kell ahhoz, hogy elengedj? - kérdeztem. Felnézett, majd elmosolyodott.
-Talán ez elég lesz. - mondta, majd közelebb hajolt és megcsókolt.
-Hé Hann - rontott be Nitti, de azzal a lendülettel csukta is be ajtót.



Anita:

Na végre! Végre végre végre! Mondtam magamba, majd szinte már egy kisebb táncot lejtettem. Akkor hagytam abba, mikor észrevettem hogy Brian elég érdekesen néz rám.
Elindult felém és már nyitott volna be a szobába, de rátettem mellkasára a kezem.
-Hé mit akarsz csinálni? - néztem rá, majd elhúztam.
-Hát mit? Bemegyek Revhez. - mondta, majd elkezdtem rázni a fejemet, hogy nem nagyon kellene.
Még midig nem esett le neki hogy mi van. Megfogtam a kezét, és lerángattam a nappaliba, ahol egy nagyon álmos Mattel és Zackyvel találkoztam.
-Na most te szépen felöltözöl, és eljössz velem a bemutatómra. - mondtam utasítva Briannek.
-Mi, de hát miért én? Hannah miért nem tud elmenni veled?
-Mert én azt mondtam! Na igyekezz! - néztem rá szigorral és elindultam kifelé.
-Hé Syn, én nem bámulnám annyira. - mondta Matt röhögve.
Hátranéztem, majd kajánul elvigyorodtam. Brian csak mosolygott.
-Én vezetek! - jelentettem ki határozottan.