YMH 34.

34.fejezet: " Csalódások "

Jess:

-Miért kell balhéznod megint? - osztott ki anya, rögtön mikor beléptünk a házba.
-Minek kellett azt mondania, hogy együtt vagyunk?
-Mert ha nem mondja, az öreg oda sem megy hozzád! Vagyis de, csak sokkal nagyobb kedvvel és örömmel.
-Ó, tehát van egy érdekkapcsolatom?
-Mondhatni! - vágta rá anya. - Figyelj Jess! Ez a fiú oda meg vissza van érted! Jó, füllentett egy kicsit, de nem kell ennyire bepipulni! Oké?
-De anya, nekem nem kell ő!
-De kell! Tudom, hogy szereted, vagy ha nem, megfogod szeretni!
-Mi? - néztem rá elkeseredetten.
-Jól hallottad! Mostantól ki fogtok békülni! Apádak nagyon jó barátja Tony és nem kellene megszakítani ezt a kapcsolatot, kettőtök miatt!
-Érdekkapcsolat?
-Igen! Pontosan!
-Tessék? - néztem rá, majd apára.

-Apa ezt te sem gondoltad komolyan! - néztem rá értetlenül, de ő csak elfordult, megitta a Jack-ét és és felment. - Ti az elejétől fogva erre játszottatok?
-Igen, és jó is volt addig, ameddig szeretted!
-Szóval... Csak apuék szedték rá, hogy együtt legyünk?
-Igen! - vallotta be hosszas csönd után.
-Nem vagytok jobbak mint Leana-ék! - mondtam sírva, felkeltem és bezárkóztam a szobámba.
-Jess! Jess, nyisd ki az ajtót! - kopogott anya, de nem szóltam semmit, csak beültem a dobok mögé. Szívjátok csak a vérem...

Jimmy:

-Nem kellett volna elmondani neki... - álltam meg az ablak előtt.
-Ideje volt már!
-Mondjuk az is igaz... Most nagyon kibukott ránk!
-Az nem kifejezés! Hallottam mit mondott?
-Hogy nem vagyunk jobbak Leana-nál?
-Igen!
-Ha megnézed igaza van! A szavak jobban bántanak mint egy ütés!
-Mi legyen? - ölelt át.
-Fogalmam sincs... Attól félek, hogy elakar költözni!
-Csaknem...
-De úgy püföli a dobokat, hogy az nem igaz! Azt hiszem átmegyek hozzá.
-Hátha elérsz valakit? Tudod milyen, ne is reménykedj!
-Tudom-tudom... - mondtam és azonnal vettem az irányt a szobája felé. - Jess! - kopogtattam be. - Jessie Sullivan, nyisd ki az ajtót! - szóltam szigorúbban, mire csak ráütött egy még nagyobbat a dobokra. - Ne mondjam még egyszer!
-Mert mi lesz, te is megütsz mint az a tahó?
-Előfordulhat!
-Akkor magadat verd szét! Megérdemlitek! - kiabálta ki, majd csönd lett.
-Jessie, kérlek! - támaszkodtam meg az ajtófélfának.
-Mi van? - nyitotta ki az ajtót.
-Bemehetek? Megszeretném beszélni ezt az egészet!
-Nem! - válaszolt bunkón és csukta is volna be az ajtót, de odaraktam a lábamat.
-Jess? - néztem rá kicsit fenyegetően és beengedett. Leült az asztalához én pedig az ágyára. Nem szólt semmit, csak nyomogatta azt a ketyerét. - Szóval...
-Szóval? - tette fel a lábait az asztalra, amin egy hatalmas tükör volt.
-Tudod, mi anyáddal nem így képzeltünk el semmit, csak mikor meghallottuk, hogy randiztok, gondoltuk, ez jó lenne a kapcsolat teremtésre!
-Duma, duma duma! - hajtotta hátra a fejét.

-Sajnálojuk és tényleg nem ezt akartuk!
-Csak fel akartatok használni ugye?
-Nem egészen, csak
-Pont kapóra jött egy zabigyerek, akit fel tudtok használni a saját érdekeitekre! - nézett végre rám. - És ezt képesek voltatok végigcsinálni ennyi időn keresztül? Apa, nemsokára kezdődik a suli, egész nyáron ere voltam jó nektek? - kezdett el sírni. - Azt hittem jobbak vagytok mint AZOK! Nem hiszlek el apa! Pont te! Az, aki megmentett? Annyira... Annyira felhúz ez az egész, hogy el sem hiszed! Ez... Abszurd! - rázta meg a fejét, miközben a tenyereibe temetkezett.
-Kicsim! - mentem oda hozzád. - Te az én kislányom vagy és meg is mentelek mindentől!
-Így? - hitetlenkedett.
-Sajnálom! - pusziltam meg.
-Ne! - lökött el magától. - Most ne! Kérlek hagyjatok oké? - nézett ismét rám lefolyt sminkkel. - Olyan mint egy rossz sztori, komolyan!
-Miért nem adunk neki jó véget akkor?
-Mert ez nem az! Érted? Ennek NINCS jó vége! Will is nagyon felhúzott! Ő tudott erről?
-Igen... - sütöttem le a szemeimet.
-Csalódtam mindegyikőtökben!
-Tényleg sajnálom! Nem így akartam! - döntöttem homlokom a vállához, de ő csak megtámaszkodott a térdén és rám sem nézett.

Jess:

Az érzés, ami kavargott benne, elmondhatatlan...
-Apa, most egyedül szeretnék lenni egy kicsit oké? - néztem oldalra.
-Ne csinálj semmi hülyeséget! - nézett rám.
-Nem vagyok olyan! - néztem rá, majd egy szó nélkül kiment. Azonnal tárcsáztam Will számát..
-Szia Jess! - vette fel.
-Csak ne sziázz! Hogy tehetted ezt?
-Mégis mit?
-Érdekkapcsolat? És én még képes voltalak megszeretni? - kezdtem el ismét sírni. - Hogy lehetsz ekkora disznó?
-Szóval elmondták!
-Igen, el! És nagyon nem tetszett! Mondd te tényleg ekkora barom vagy, hogy képes voltál ez végigcsinálni? Játszadozni velem és megcsalni?
-Jess, hidd el, nem így akartam! Tényleg megszerettelek és mikor apa mondta nem hittem volna, hogy ez alakul ki!
-Nem mi? Itt senki sem akarta így! - mondtam bőgve.
-Kérlek ne sírj!
-Már késő! - törölgettem meg a szemeimet.
-Jess az?
-Igen!
-Add ige! Szia Jess! - szólt bele mosolygósan Erick.
-Szia! - hüppögtem.
-Ne sírj édesem!
-Nem sírok te hülye! - mosolyodtam el.
-Gyere el! 5 percre lakok innen!
-Nem szeretnék!
-Naaaa! Miattam!
-a jó... Csak miattad! De legyen előttem minimum 3 üveg pia!
-Meglesz! Siess! - nyomta ki.

~

15 perc alatt kész lettem és gyors elsiettem Erick-hez.
-Na végre! - ölelt át az ajtóban. - Végre! Nézzétek! - mondta és az egész Nobody's Group vigyorogva felém intett és átölelt.
Will csak ott állt és rám pillantgatott.
-Ez a buzi itt rágja a fülem.. Szerinted? - mutatott Will-re.
-Barom! - nevettem el magam.
-Ide figyelj... Ha most nem beszélsz velem, esküszöm, megverlek! - vitt be a konyhába.
-Mi az? - néztem rá szomorúan.
-Mi van? Még kérded? Ez a gyerek, sírt... Érted? Érted!
-Értem?
-Igen vágod? Tényleg szeret téged! Elmesélt mindent és nem akartam hinni a szememnek, mikor kicsordultak a könnyei! Még sosem láttam sírni! Lehidaltam!
-Ez komoly?
-Igen, úgyhogy kezdjetek magatokkal valamit! Will menj ki!
-Miért kell mindent elmondani mindig? - nézett ránk elégedetlenül.
-Nekem minek kell mindenbe belekotnyeleskedni? Menjél igyál még egy liter vodkát!
-Jól van már! - csukta be az ajtót.
-Erick, értsd meg, én...
-Te szereted! Miért bőgtél volna ha nem? Már rég feküdte valahol a parton a föld alatt halottan ha ez nem lenne így! Jól sejtem? - kérdezte, majd egy hosszasabb csönd jött... Csak neki támasztottam a fejem a falnak és nem mertem Erick szemeibe nézni.

-Lent vagy és nem szeretem így látni a barátaimat! Csak segíteni szeretnék!
-Azzal nem segítesz, hogy rám erőltetsz valamit!
-Menthetetlen vagy! - nyitotta ki az ajtót. - Will gyere ebe! - kiabált ki, és ő már bent is volt. Kilépett, kitámasztotta az ajtót és röhögve otthagyott minket. - Addig nem jöttök ki, ameddig nem beszélitek meg! Csak ne akciózzatok, mert ez anyám konyhája!
Szó nélkül álltunk a konyha 2 végében.
-Nem tetszik ez a szitu! - mentem az ajtóhoz. - Erick engedjetek ki! Ne legyél bunkó!
-Én vagyok a bunkó? Khm.... Ugyan kérlek! - válaszolt hanyagul.
10 percig csak álltunk és meg sem szólaltunk. Ő a pultnál és pedig az ablaknál álltam és kifelé bambultam.
-Figyelj Jess...
-Igen? - fordultam felé szúrós szemekkel.
-Ennek így tényleg nincs  semmi értelme!
-Hát szerintem sincs! - válaszoltam kicsit flegmán.
-Kezdhetnénk előröl?
-Mennyire előröl? - néztem rá, majd közelebb lépett.
-Szia! - mosolyodott el. - A neven Will Perry... És a tiéd? - nyújtotta felém a kezét, ami kicsit sokkolt.

-Jessie Sullivan, The Rev elveszett lánya! - fogtam vele kezet.
-Örülök a találkozásnak! - adott 2 puszit.
-Szintúgy!