WWNFY 4.6.

se4.

6.fejezet: " Tündöklés "

Marilyn:

-Mary? - ült mellém Carla.

-Brian-nek fia lesz... Michelle és ő megint... - néztem rá, majd elbőgtem magam. - Én... Én ezt nem fogom bírni... - húztam fel a lábaimat.

-Mary! - ölelt át. - Semmi baj oké? Te már Marilyn Johnson vagy! Ő egy másik élet része!

-Tudom, de... De akkor is! - bújtam hozzá.
-Nyugalom! - puszilta meg a fejem.
Mikor olyan fél óra bőgés után végre abbahagytam, Carla kiment a konyhába és behozott egy hatalmas piros dobozt.
-Ez meg mi? - néztem rá.
-Ez? Ez kérlek szépen az én "Szerelem-Túlélő-Felszerelésem". - mondta büszkén, majd levette a tetejét. A doboz. Tele. Volt. Csokival, cukorral, nyálas DVD-kel, meg CD-kel, de volt benne 1-2 üveg bor is.... - Na? Mit kérsz? - mosolygott rám. Kivettem egyből 3 csokit meg egy üveg bort és találomra egy filmet.
-Jó választás! - tette be a filmet.
Leült mellém és együtt bőgtük végig az egészet.



Carla:

Ahogy Mary elaludt, bevittem a szobájába. Elpakoltam a nappaliból és a kezembe vettem a telefonomat.... Azon agyaltam, hogy felhívjam-e Austin-t, vagy ne... Tudom, hogy szereti Marilyn-t és most nagy szüksége lenne rá. De viszont, ő meg kizárt, hogy most bárkivel is összejöjjön. Pedig nem rossz gyerek ez a Carlile!
Látni Marilyn, hogy megint ennyire lent vagy, szörnyű! Nem éltem át ilyeneket, de már csak az is hogy ő, furcsa érzéseket kelt bennem...
Ahj, most mi legyen???



Marilyn:

~1 héttel később

-Mary, gyere egy kicsit! Mit kérsz?

-Carla, nem akarok most semmit. Még az édességhez sincs kedvem!

-Ugyan már! - húzott magával, majd mikor a bolthoz értünk, a lábaim a földbe gyökereztek... Elejtettem a táskákat, meg a telefonomat is.

-Mary, ugye nem láttad meg! - állt elém reménykedő arccal Carla.

-Már késő... - meredtem a plakátra. - Avenged Sevenfold.... Szóval megint turnéznak szilveszterig! - mondtam, miközben csak Brian-t figyeltem a hatalmas hirdetésen. Nem kellett sok, hogy megint bőgjek...
Gyönyörű barna szemei és égnek álló haja szinte tündöklött... Nem mertem még így sem ránézni, mivel minden színtiszta bűntudattal árasztott el. Ereimben megfagyott a vér és nem tudtam menekülni sehova. Félelemmel töltött el minden egyes pillantás és mozdulat. 

-Mary! - rázott fel Carla.

-Semmi baj! - mosolyogtam rá. - Már mondtam, nem érdekel többé. Az May én pedig Marilyn vagyok! - szedtem fel a cuccaimat. - Na menjünk, gumicukrot akarok! - rontottam be az üzletbe, ahol már jól ismertek minket.

~

Egyik nap, munka után úgy éreztem, ki kell szellőztetnem a fejem. Túl sok dolog kavargott bennem és ezt feldolgoznom nagyon nehéz volt...

Megint csak üresen ballagok egyedül. Nem ismerek senkit, nem tudok hova rejtőzködni. Azok a kényelmes karok, amelyek nemrég még megvédtek, egyszerűen megszűntek létezni. Újra és újra magam mellé képzelem őt, ahogy fogja a kezem, ahogy sétál mellettem, ahogy rám mosolyog, ahogy kiejti a nevem… „May”… Ez az átkozott 3 betű, ami tönkretette az ő és az én életemet is. Utálom azt a nőt.
Mikor visszatérek az álmomból, csak magányosan ülök egyedül egy padon, a földet bámulva. Fázok, nincs erőm semmihez arra pedig végképp, hogy elinduljak. Nem akarok felkelni, itt akarok meghalni. Itt és most!

Senki nem siet a segítségemre… A „családom”-at otthon hagytam, és eljöttem. Nincs többé a boldog tudat, hogy valaki vár rám otthon. Hogy a nyakába ugorhatok és gyönyörű barna szemeibe nézhetek, egy iszonyatosan nehéz nap után. Eltűnt… Pontosabban eltöröltem.

Hiányzik Brian… Nagyon is…

Egy padon sírva, NY utcáin, a hidegben mit kezdhettem volna magammal? Sírtam tovább, de valaki félbeszakított.

-Kávét? – nyomott az orrom alá valaki egy gőzölgő poharat.
-Kössz nem! – toltam el.
-May Jensen! Meg fogod inni, még ha le is kell nyomnom a torkodon!
-Mégis ki – néztem fel. – Austin?
-Szarul nézel ki! – ült le mellém.
-Biztató vagy!

Hát megmentettek... És ismét ő...