se4.
13.fejezet: " Mint egy gyöngy "
Marilyn:
-Azért jöttem, mert hallottam mi történt!
-Ed, ne csináld! - mondtam halkan.
-Nyugodj meg oké? - mondta én pedig elkezdtem bőgni. - Ismerem Austint, semmi baja nem lesz!
-De...
-Semmi de! Oké? Ne kételkedj benne! - nézett rám. - Bőgőmasina!
-Ne már! - mondtam és csak még jobban sírtam.
-Jaj te! - vette ki a kávémat, majd leültünk. - Ne sírj!
-Aggódom! Érted? - néztem rá, miközben törölgettem a szemeimet.
-Lefolyt a sminked!
-Leszarom a sminkem! - mondtam kiakadva, és megpróbáltam kiigazítani. - Amúgy meg miért vagy itt?
-Kaptam egy kis plusz szabadságot, de pár nap múlva vissza kell mennem!
-Mikor jössz végre ki?
-Hááát... - döntötte hátra a fejét. - Fogalmam sincs! Elvileg csak jövőre szabadulok véglegesen!
-Köszi... - mondtam halkan.
-Mégis mit?
-Hogy jöttél és megmentettél!
-Ugyan már! - mosolyodott el. Nem telt el fél perc és Alan odasietett hozzám.
-Vége, de még kómában van! - ahogy ezt kimondta, elejtettem a poharat és szaladtam a szobájához. Benyitottam és ő ugyanúgy feküdt, mint amikor legutoljára láttam...
Leültem az ágya mellé és megfogtam a kezét.
Egész nap nem jött be senki... Vagyis nem vettem észre, mivel lehajtottam a fejem és én is aludtam. Elvileg az orvosok is úgy vizsgálták meg, hogy közben ott voltam mellette.
-Ed, ne csináld! - mondtam halkan.
-Nyugodj meg oké? - mondta én pedig elkezdtem bőgni. - Ismerem Austint, semmi baja nem lesz!
-De...
-Semmi de! Oké? Ne kételkedj benne! - nézett rám. - Bőgőmasina!
-Ne már! - mondtam és csak még jobban sírtam.
-Jaj te! - vette ki a kávémat, majd leültünk. - Ne sírj!
-Aggódom! Érted? - néztem rá, miközben törölgettem a szemeimet.
-Lefolyt a sminked!
-Leszarom a sminkem! - mondtam kiakadva, és megpróbáltam kiigazítani. - Amúgy meg miért vagy itt?
-Kaptam egy kis plusz szabadságot, de pár nap múlva vissza kell mennem!
-Mikor jössz végre ki?
-Hááát... - döntötte hátra a fejét. - Fogalmam sincs! Elvileg csak jövőre szabadulok véglegesen!
-Köszi... - mondtam halkan.
-Mégis mit?
-Hogy jöttél és megmentettél!
-Ugyan már! - mosolyodott el. Nem telt el fél perc és Alan odasietett hozzám.
-Vége, de még kómában van! - ahogy ezt kimondta, elejtettem a poharat és szaladtam a szobájához. Benyitottam és ő ugyanúgy feküdt, mint amikor legutoljára láttam...
Leültem az ágya mellé és megfogtam a kezét.
Egész nap nem jött be senki... Vagyis nem vettem észre, mivel lehajtottam a fejem és én is aludtam. Elvileg az orvosok is úgy vizsgálták meg, hogy közben ott voltam mellette.
~
Austin 2 napig volt kómában. Mikor végre felébredt én természetesen totál ki voltam dőlve.
-Ne keltsd fel!
-De már szinte 2 napja alszik!
-Alan ne már! - mondta, majd egy kisebb csattanást hallottam.
-A betegek csak maradjanak nyugton! - próbáltak suttogni, ami természetesen nem ment. Kinyitottam a szemeimet, és Alan vigyorgó képével találtam szembe magam.
-Szia Marilyn! - integetett, én pedig csak átfordultam a másik felemre.
-Látod mit csináltál?
-Én? Magától kelt fel!
-Alan ne gyökérkedj! - mondta Austin nevetve, mire felemeltem a fejem.
-Ne keltsd fel!
-De már szinte 2 napja alszik!
-Alan ne már! - mondta, majd egy kisebb csattanást hallottam.
-A betegek csak maradjanak nyugton! - próbáltak suttogni, ami természetesen nem ment. Kinyitottam a szemeimet, és Alan vigyorgó képével találtam szembe magam.
-Szia Marilyn! - integetett, én pedig csak átfordultam a másik felemre.
-Látod mit csináltál?
-Én? Magától kelt fel!
-Alan ne gyökérkedj! - mondta Austin nevetve, mire felemeltem a fejem.
-Szia! - mondtam halkan.
-Szia! - fogta meg a kezem.
-Hogy vagy?
-Voltam már jobban is! - vonta meg a vállát mosolyogva. - De te meg állítom 3 napja itt ülsz!
-Lehet... - néztem rá ártatlanul.
-Megvagyok, nyugodtan menj haza! - mosolygott még mindig.
-Nem szeretnék! - néztem rá nagy szemekkel.
Austin:
A műtét után, szinte mindenem fájt. Rosszul voltam, kómás voltam és még az ágy is kényelmetlen volt kicsit. Mikor felébredtem, meglepődve vettem észre magam mellett, az ágyra hajolva Mary-t...
-Csá! - jött be suttogva Alan.
-Cső! - vigyorogtam rá.
-Na mi van veled? Elég szarul nézel ki!
-Hát.. Nem mondanám magam valami épnek... Mióta van itt?
-Szinte mióta behozott. Hazament, de akkor is annyi volt, hogy tusolt, átöltözött, adott kaját a kutyának és jött vissza.
-Ez nem lehet igaz... - mondtam, majd vettem egy mély levegőt.
-Austin, Mary.... El fogod veszíteni ha ezt csinálod!
-Tudom és próbálok odafigyelni, de nem tudom, hogy...
-Hogy ő tényleg szeret-e téged! - nézett rám, mire kicsit elkomorodtam és elkezdtem piszkálni a haját.
-Anyára emlékeztet! - mondtam és síri csönd lett. Alan tudta szinte a legjobban, mennyire fájt nekem az elvesztése.
-És ez nem jó?
-De! - mondtam, mire Alan elmosolyodott.
-Te megint szerelmes vagy! Csak nehogy megbánd!
-Marylin nem olyan! ÉS nem is tudom ez a szerelem..
-Eddig egyik sem volt "olyan"... Ugye??
-Nem szabad többet szőkékkel társalognom! - suttogtam.
~
Mary végül is, bent maradt velem...
-Nem szeretnék! - nézett rám hatalmas szemekkel.
-Őőő... Nekem mennem kell! - mondta Alan, mikor gondolom meglátta, hogy az ujjammal lassan az ajtó felé intek. - Sziasztok! - csukta be, de mi nem figyeltünk... Egymás szemébe néztünk vagy fél óráig.
-Történt valami? - kérdeztem rá, mire csak kicsit hátrébb dőlt és kétségbeesve nézett vissza.
-Ezt miért kérdezed?
-Látom rajtad! Te nem vagy ilyen parázós!
-Austin, ez.... Ez
-Hosszú történet? - néztem rá komolyan. - Mint ahogy az egész múltad? - néztem rá már nyitotta a száját, de elfordította a fejét és kínjában elnevette magát. - Miért nem mondasz el semmit? Szégyelled? Nem emlékszel? Nem szabad?
-Nem, Austin! - rázta meg a fejét. - Egyszerűen, csak csak nem szeretném, ha megtudnád oké? Synysterrel is azért mentünk szét, mert kiderültek dolgok!
-Miért félsz ennyire?
-Mert nem viselném el, ha elhagynál oké? - mondta sírva. - Zűrös a múltam és... - kezdte volna, de abbahagyta.
-Attól félsz hogy elhagylak? - kéredztem, mire felnézett rám. - A gyilkosság miatt parázol annyira? - erre csak kikerekedett szemekkel nézett rám. - Mary én NEM olyan vagyok, hogy nem fogadom el a múltad és kidoblak ilyen miatt! Fontos vagy nekem! - nem válaszolt semmit csak megfogta a fejét.
-Ezt nem lett volna szabad megtudnod! - mondta halkan.
-Marilyn
-Ne! - rázta meg a fejét. - Ez most... És... Mégis mióta tudod?
-Pár hete! - mondtam, majd arcára tettem a tenyereimet és letöröltem könnyes szemeit. - Megmondtam nem? Számítasz nekem! - mondtam, de ő még mindig csak sírt. - Marilyn könyörgöm!
-Szeretlek! - mondta, mint egy hisztis kislány. - Utálom magam ez miatt! Te meg miért nem vagy hajlandó eljönni a vizsgálatokra?
-Na, látom visszatértél! - mosolyogtam rá, majd megcsókoltam. - Elég most már a bőgésből! Oké?
-Oké! - bólintott. - Austin, ígérj meg nekem valamit!
-Mit?
-Azt, hogy többé nem fogsz nyúlni semmilyen droghoz!
-Én nem is
-Tudom, hogy még az is rájátszott az első szívműtétedre! Nem vagy ennyire hülye! ÉS tudom, hogy azóta is csinálod 1-2 alkalommal!
-Hát...
-Ígérd meg nekem!
-Rendben, megígérem! És most szépen menj haza! Kimerült vagy!
-Nem akarok! - ellenkezett.
-Nem érdekel, felhívom Alant hogy jöjjön fel érted, mert állítom nem ment haza!
-De itt a kocsim!
-Még véletlenül sem! Majd ő!
~
-Szia kicsim!
-Szia és vigyázz magadra! - pusziltam meg.
-Oké-oké... - mondta szomorúan, majd elmentek.
Nagyon ráparázott a dolgokra... Tényleg nem zavart a múltja! Nem gátolt meg abban, hogy tovább szeressem.
-Austin! - jött be valaki.
-Ed? - vigyorodtam el. - Csá! Rég láttalak!
-Hát ja! Legutoljára ugyan így! - mondta röhögve.
-Hahaha.... - mondtam unottan.
-Na mi a helyzet?
-Semmi... Nemrég ment el Marilyn...
-Úgy érted May?
-Igen. - néztem rá zavartan.
-Tudod, ő... Az exem! - vigyorodott el.
-Hogy mi?
-Ja! - bólintott. - Furcsa szitu nem? - mondta de én még mindig csak értetlenül bámultam rá. - Figyelj, csak annyit mondok, hogy vigyázz rá oké? Én nagyon elcsesztem! Már elakartam jegyezni, mikor megcsaltam és egy patkány köpött be ráadásul. Börtönbe is kerültem miatta és már azóta is bánom!
-Megcsaltad?
-Hát, hosszú történet... A lényeg, hogy mikor elvesztettem, jöttem rá mit is jelent nekem! Könnyen kicsúszhat a kezedből! Értékes és ha egyszer valakit szeret, akkor nem tudja elengedni! Olyan... Olyan, mint egy gyöngy!
-Tapasztaltam! - bólintottam rá. - Kösz! - mosolyogtam.
-De ha hozzám fut miattad, nem fogom visszaengedni!
-Ettől nem kell félned!
-Helyes! Amúgy... - nézett rám őszintén. - Én nem nagyon engedném, hogy HB közelébe menjen! Tudom, hogy múltkor is Arinnál volt. Ez nem baj persze, de bőgve ment be és jött ki!
-Te meg
-Austin, ne akard megérteni a világom! - mondta, mire feltettem a kezeimet. - Csak annyi, hogy fel van zaklatva! Meglehet érteni! - vonta meg a vállát. - Brian volt mindig is a nagy szerelme! Szinte vele élt át mindent!
-Tudom...
-Nehéz dolgot vállaltál be! Nem lesz könnyű überelni azt a tagot! Mindent megadott neki, ami csak kell és nem tárgyi értelemben! - nem tudtam mit hozzászólni... Igaza volt! - Vigyázz rá de kibaszottul!
-Nem fogok meghátrálni!
-Remélem is! - mondta vigyorogva, majd lepacsiztunk. - Vigyázz magadra te őrült!
-Meglesz!
-Csá! - ment ki.
Na ezekről nem tudtam...
-Szia! - fogta meg a kezem.
-Hogy vagy?
-Voltam már jobban is! - vonta meg a vállát mosolyogva. - De te meg állítom 3 napja itt ülsz!
-Lehet... - néztem rá ártatlanul.
-Megvagyok, nyugodtan menj haza! - mosolygott még mindig.
-Nem szeretnék! - néztem rá nagy szemekkel.
Austin:
A műtét után, szinte mindenem fájt. Rosszul voltam, kómás voltam és még az ágy is kényelmetlen volt kicsit. Mikor felébredtem, meglepődve vettem észre magam mellett, az ágyra hajolva Mary-t...
-Csá! - jött be suttogva Alan.
-Cső! - vigyorogtam rá.
-Na mi van veled? Elég szarul nézel ki!
-Hát.. Nem mondanám magam valami épnek... Mióta van itt?
-Szinte mióta behozott. Hazament, de akkor is annyi volt, hogy tusolt, átöltözött, adott kaját a kutyának és jött vissza.
-Ez nem lehet igaz... - mondtam, majd vettem egy mély levegőt.
-Austin, Mary.... El fogod veszíteni ha ezt csinálod!
-Tudom és próbálok odafigyelni, de nem tudom, hogy...
-Hogy ő tényleg szeret-e téged! - nézett rám, mire kicsit elkomorodtam és elkezdtem piszkálni a haját.
-Anyára emlékeztet! - mondtam és síri csönd lett. Alan tudta szinte a legjobban, mennyire fájt nekem az elvesztése.
-És ez nem jó?
-De! - mondtam, mire Alan elmosolyodott.
-Te megint szerelmes vagy! Csak nehogy megbánd!
-Marylin nem olyan! ÉS nem is tudom ez a szerelem..
-Eddig egyik sem volt "olyan"... Ugye??
-Nem szabad többet szőkékkel társalognom! - suttogtam.
~
Mary végül is, bent maradt velem...
-Nem szeretnék! - nézett rám hatalmas szemekkel.
-Őőő... Nekem mennem kell! - mondta Alan, mikor gondolom meglátta, hogy az ujjammal lassan az ajtó felé intek. - Sziasztok! - csukta be, de mi nem figyeltünk... Egymás szemébe néztünk vagy fél óráig.
-Történt valami? - kérdeztem rá, mire csak kicsit hátrébb dőlt és kétségbeesve nézett vissza.
-Ezt miért kérdezed?
-Látom rajtad! Te nem vagy ilyen parázós!
-Austin, ez.... Ez
-Hosszú történet? - néztem rá komolyan. - Mint ahogy az egész múltad? - néztem rá már nyitotta a száját, de elfordította a fejét és kínjában elnevette magát. - Miért nem mondasz el semmit? Szégyelled? Nem emlékszel? Nem szabad?
-Nem, Austin! - rázta meg a fejét. - Egyszerűen, csak csak nem szeretném, ha megtudnád oké? Synysterrel is azért mentünk szét, mert kiderültek dolgok!
-Miért félsz ennyire?
-Mert nem viselném el, ha elhagynál oké? - mondta sírva. - Zűrös a múltam és... - kezdte volna, de abbahagyta.
-Attól félsz hogy elhagylak? - kéredztem, mire felnézett rám. - A gyilkosság miatt parázol annyira? - erre csak kikerekedett szemekkel nézett rám. - Mary én NEM olyan vagyok, hogy nem fogadom el a múltad és kidoblak ilyen miatt! Fontos vagy nekem! - nem válaszolt semmit csak megfogta a fejét.
-Ezt nem lett volna szabad megtudnod! - mondta halkan.
-Marilyn
-Ne! - rázta meg a fejét. - Ez most... És... Mégis mióta tudod?
-Pár hete! - mondtam, majd arcára tettem a tenyereimet és letöröltem könnyes szemeit. - Megmondtam nem? Számítasz nekem! - mondtam, de ő még mindig csak sírt. - Marilyn könyörgöm!
-Szeretlek! - mondta, mint egy hisztis kislány. - Utálom magam ez miatt! Te meg miért nem vagy hajlandó eljönni a vizsgálatokra?
-Na, látom visszatértél! - mosolyogtam rá, majd megcsókoltam. - Elég most már a bőgésből! Oké?
-Oké! - bólintott. - Austin, ígérj meg nekem valamit!
-Mit?
-Azt, hogy többé nem fogsz nyúlni semmilyen droghoz!
-Én nem is
-Tudom, hogy még az is rájátszott az első szívműtétedre! Nem vagy ennyire hülye! ÉS tudom, hogy azóta is csinálod 1-2 alkalommal!
-Hát...
-Ígérd meg nekem!
-Rendben, megígérem! És most szépen menj haza! Kimerült vagy!
-Nem akarok! - ellenkezett.
-Nem érdekel, felhívom Alant hogy jöjjön fel érted, mert állítom nem ment haza!
-De itt a kocsim!
-Még véletlenül sem! Majd ő!
~
-Szia kicsim!
-Szia és vigyázz magadra! - pusziltam meg.
-Oké-oké... - mondta szomorúan, majd elmentek.
Nagyon ráparázott a dolgokra... Tényleg nem zavart a múltja! Nem gátolt meg abban, hogy tovább szeressem.
-Austin! - jött be valaki.
-Ed? - vigyorodtam el. - Csá! Rég láttalak!
-Hát ja! Legutoljára ugyan így! - mondta röhögve.
-Hahaha.... - mondtam unottan.
-Na mi a helyzet?
-Semmi... Nemrég ment el Marilyn...
-Úgy érted May?
-Igen. - néztem rá zavartan.
-Tudod, ő... Az exem! - vigyorodott el.
-Hogy mi?
-Ja! - bólintott. - Furcsa szitu nem? - mondta de én még mindig csak értetlenül bámultam rá. - Figyelj, csak annyit mondok, hogy vigyázz rá oké? Én nagyon elcsesztem! Már elakartam jegyezni, mikor megcsaltam és egy patkány köpött be ráadásul. Börtönbe is kerültem miatta és már azóta is bánom!
-Megcsaltad?
-Hát, hosszú történet... A lényeg, hogy mikor elvesztettem, jöttem rá mit is jelent nekem! Könnyen kicsúszhat a kezedből! Értékes és ha egyszer valakit szeret, akkor nem tudja elengedni! Olyan... Olyan, mint egy gyöngy!
-Tapasztaltam! - bólintottam rá. - Kösz! - mosolyogtam.
-De ha hozzám fut miattad, nem fogom visszaengedni!
-Ettől nem kell félned!
-Helyes! Amúgy... - nézett rám őszintén. - Én nem nagyon engedném, hogy HB közelébe menjen! Tudom, hogy múltkor is Arinnál volt. Ez nem baj persze, de bőgve ment be és jött ki!
-Te meg
-Austin, ne akard megérteni a világom! - mondta, mire feltettem a kezeimet. - Csak annyi, hogy fel van zaklatva! Meglehet érteni! - vonta meg a vállát. - Brian volt mindig is a nagy szerelme! Szinte vele élt át mindent!
-Tudom...
-Nehéz dolgot vállaltál be! Nem lesz könnyű überelni azt a tagot! Mindent megadott neki, ami csak kell és nem tárgyi értelemben! - nem tudtam mit hozzászólni... Igaza volt! - Vigyázz rá de kibaszottul!
-Nem fogok meghátrálni!
-Remélem is! - mondta vigyorogva, majd lepacsiztunk. - Vigyázz magadra te őrült!
-Meglesz!
-Csá! - ment ki.
Na ezekről nem tudtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése