se4
8.fejezet: " Szilikon "
Marilyn:
Egyszer csak már azon kaptam magam, hogy egy kocsmában, Austin ölében ülök, a pezsgős üveggel(!) a kezemben.
-Austiiiiin! - csüngtem ismét a nyakába. Mi ketten kijöttünk, mivel már nagyon rá akartam gyújtani.
-Mondjad! - vigyorgott rám.
-Tudod, hogy nagyon szeretlek? - öleltem át.
-Igen.
-Te szeretsz? - néztem rá hatalmas vigyorral az arcomon.
-Ha tudnád mennyire... - súgta, majd átölelt.
-Túl jó vagy hozzám! - szagoltam bele pólójába.
-Csak annyira, amennyire kell! - puszilt meg. - De azért múltkor még Alan-t fűzted! - nézett rám durcásan.
-Tudod, hogy te vagy életem szerelme! - vigyorogtam rá ismét.
-És ez tényleg így van?
-Igen! - bólintottam. - Tudod hogy mennyire szeretlek? - léptem hátrébb.
-Na?
-Ennyire! - tártam szét a karjaimat és a lendülettől kicsit meginogtam, de gyors visszaálltam a helyemre.
-Vigyázz magadra, basszus! - húzott vissza röhögve.
-Oké-oké! - mentünk be.
-Szerintem Mary jobban illik hozzá mint az a szilikon nő!
-Tessék? - ültünk le.
-Austin volt nőjét tárgyaljuk ki, akit 2 hónapja dobott.
-Igen? - néztem a mellettem ülő srácra, aki csak felemelte a kezeit. - Most egy kicsit féltékeny lettem! - néztem a poharamra.
-Valamit kezdj már magatokkal! - mondta Tino elégedetlenül.
-Mégis mit?
-Marilyn! Csókold már meg!
-Mi? - néztem rá.
-Ne legyél balfasz! - löktek meg minket kicsit egyszerre, így szinte egymáshoz simultunk és tényleg összecsókolóztunk... Vagyis inkább csak egy egyszerű szájra puszi volt. Zavartan néztem rá és már szólásra nyitottuk a szánkat, de egyszerre felkeltünk én a mosdóba, ő pedig a pulthoz sietett...
-Túl jó vagy hozzám! - szagoltam bele pólójába.
-Csak annyira, amennyire kell! - puszilt meg. - De azért múltkor még Alan-t fűzted! - nézett rám durcásan.
-Tudod, hogy te vagy életem szerelme! - vigyorogtam rá ismét.
-És ez tényleg így van?
-Igen! - bólintottam. - Tudod hogy mennyire szeretlek? - léptem hátrébb.
-Na?
-Ennyire! - tártam szét a karjaimat és a lendülettől kicsit meginogtam, de gyors visszaálltam a helyemre.
-Vigyázz magadra, basszus! - húzott vissza röhögve.
-Oké-oké! - mentünk be.
-Szerintem Mary jobban illik hozzá mint az a szilikon nő!
-Tessék? - ültünk le.
-Austin volt nőjét tárgyaljuk ki, akit 2 hónapja dobott.
-Igen? - néztem a mellettem ülő srácra, aki csak felemelte a kezeit. - Most egy kicsit féltékeny lettem! - néztem a poharamra.
-Valamit kezdj már magatokkal! - mondta Tino elégedetlenül.
-Mégis mit?
-Marilyn! Csókold már meg!
-Mi? - néztem rá.
-Ne legyél balfasz! - löktek meg minket kicsit egyszerre, így szinte egymáshoz simultunk és tényleg összecsókolóztunk... Vagyis inkább csak egy egyszerű szájra puszi volt. Zavartan néztem rá és már szólásra nyitottuk a szánkat, de egyszerre felkeltünk én a mosdóba, ő pedig a pulthoz sietett...
Ebben a pillanatban a fiúk már hozták a cuccomat és elindultunk valamerre.
-Hova megyünk? - néztem körbe értetlenül.
-Csinálunk egy hotelszoba-bulit!
-Király! - fogtam meg Alan kezét és ittam a pezsgőmet.
-Abba még van? - kérdezték röhögve.
-Igen! - néztem rájuk sértődötten, majd én is elnevettem magam.
-Király! - fogtam meg Alan kezét és ittam a pezsgőmet.
-Abba még van? - kérdezték röhögve.
-Igen! - néztem rájuk sértődötten, majd én is elnevettem magam.
~
Ahogy felértünk, a többiek már nyomták a zenét és fosztották is a minibárt.
Mi ketten Austin-al leültünk és eliszogattuk azt a fél üveg gyümölcsvodkát amit még én hoztam el a kocsmából a táskámba. A pezsgősüveg még mindig ott volt a kezemben.
A többiek elég hangosan visszajöttek és elkezdtünk táncolni. Aust eléggé szomorúnak tűnt és ki is ment az erkélyre Alan-al beszélni. Mi természetesen nem álltunk le, pörögtünk tovább. A többiek felemeltek és mint valami királynőt odavittek a minibárhoz.
-Mit szeretnél inni?
-Ezt! - vettem ki egy átlátszó piát.
Felbontottam, ittam egy kortyot és többet már inkább nem kértem. Nem kellett nekem több alkohol, mert elhánytam volna magam...
A dolgok addig fajultak, hogy miközben táncoltunk "melegem van" címszóval ledobtam a fölsőmet. Félmeztelenül odaálltam az erkély ablakához és odanyomtam a melleimet az üveghez, hogy Austin pont lássa.
-Ez nem szilikon! - mondtam, mire odajött és odarakta mind a kettő tenyerét. Elröhögtük magunkat és elkezdtem hülyén táncolni, ő pedig levette a pólóját elkezdte rázni a seggét.
Mi ketten Austin-al leültünk és eliszogattuk azt a fél üveg gyümölcsvodkát amit még én hoztam el a kocsmából a táskámba. A pezsgősüveg még mindig ott volt a kezemben.
A többiek elég hangosan visszajöttek és elkezdtünk táncolni. Aust eléggé szomorúnak tűnt és ki is ment az erkélyre Alan-al beszélni. Mi természetesen nem álltunk le, pörögtünk tovább. A többiek felemeltek és mint valami királynőt odavittek a minibárhoz.
-Mit szeretnél inni?
-Ezt! - vettem ki egy átlátszó piát.
Felbontottam, ittam egy kortyot és többet már inkább nem kértem. Nem kellett nekem több alkohol, mert elhánytam volna magam...
A dolgok addig fajultak, hogy miközben táncoltunk "melegem van" címszóval ledobtam a fölsőmet. Félmeztelenül odaálltam az erkély ablakához és odanyomtam a melleimet az üveghez, hogy Austin pont lássa.
-Ez nem szilikon! - mondtam, mire odajött és odarakta mind a kettő tenyerét. Elröhögtük magunkat és elkezdtem hülyén táncolni, ő pedig levette a pólóját elkezdte rázni a seggét.
Röhögve hátráltam, majd már csak annyit vettem észre, hogy valaki ránt vissza. Nevetve megfogtam a kezét és kimentünk hátramenetbe az erkélyre.
-Miért hoztál ki? - néztem rá.
-Mert beszélnünk kellene!
-Mondjad Austin!
-Tudod te jól! - nézett a szemeimbe.
-Austin gyertek már be! - szólt ki valaki. Aust idegesen megforgatta a szemeit és elindultunk befelé.
Hajnali 3-kor mindenki kidőlt. Valaki elment egy másik szobába, valaki a nappaliban aludt. Kimentem, megböktem Austin oldalát, rámosolyogtam és elindultam a hálóba. Közben intettem a fejemmel, hogy jöjjön utánam.
Cukin elmosolyodott és természetesen követett.
-Ez nem hiszem el.
-Mit? - mosolyogtam rá.
-Hát, az előbb kicsit kínos volt ott a teraszon!
-Nekem egyáltalán nem. - fogtam meg a kezeit.
-Tehát...
-Ne tehátozz, hanem gyere már! - húztam magammal az ágyhoz.
~
Reggel egy szál semmibe ébredtem, egyedül.
Azonnal felvettem a ruháimat és elindultam kifelé. Már húztam fel a cipőm, mikor Austin megfogott és magához húzott.
-Mégis hova akarsz menni?
-Haza... Azt hittem már itt hagytál. - bújtam hozzá.
-Téged? Soha! - mondta nevetve. - Maradj még egy kicsit! - nézett rám, majd elkezdte puszilgatni a nyakam.
-Austin, itt vannak a többiek és le is kellene tusolnom, nem beszélve arról, hogy éhes vagyok.
-Nincs itt senki, tusoljunk együtt, csináltam kaját! - mondta sorba, miközben már vette le a pólómat.
-Austin, nem megy!
-Mégis mi bánt ennyire? - ültetett le a nappaliba.
-Aust, úgy érzem nekem ez nem megy! – ráztam meg a fejem.
-Akkor gyere velem haza! Segítek!
-Meg sem tudok mozdulni! – néztem fel rá.
-Ha te harcolsz, én is! Temesd el a régi énedet, már egy új ember vagy! Nem?
-Fáj! – tettem a kezem a szívemhez… - Vérzik, érted? – néztem rá könnyes szemekkel.
-Akkor hagy segítsek! Itt voltam és itt is leszek! Miért félsz tőlem? - nézett a szemeimbe.
-Mert nem akarlak elveszíteni!
-Nem is fogsz! – rázta meg a fejét. – Na mond, mi nyom téged! – karolt át.
-Brian-nek gyereke lesz... Érted? Attól a nőtől, akit értem otthagyott! Én is otthagytam, de nem voltam magamnál! Nem szándékos volt de nem tudnák a szemébe nézni! Szenvedést okoztam neki! Az egész családom szinte hátat fordított nekem, nem beszélünk, majdnem 2 éve nem láttam őket és fáj! Hiányoznak, de még csak most fogtam fel ezt az egészet! Nem tud senki segíteni, ezt egyedül kell leküzdenem!
-NEM! Nem kell egyedül lenned! Itt vagyunk neked mi! Carla, a Mice, a tetkós csajok és ÉN! – nézett a szemeimbe. – Ne sírj, kérlek! – nézett rám könnyes szemekkel. – Kérlek! – ölelt át. – Ha te szenvedsz én is!
-Nincs értelme az életemnek! Tudod Austin? Semmi! – mondtam sírva.
-Engedd már, hagy segítsek! – fogta meg a fejem. – Nem tudom végignézni, hogy így nézel ki! Esküszöm, hogy most legszívesebben elvágnám a torkát azoknak, akik miatt sírsz!
-Inkább az enyémet! Vagy a múltamat! Szabadíts meg tőle!
-Akkor csak bízz meg bennem! Nem a barátod, nem a haverod akarok lenni, hanem a lelki társad! Azt, akire olyan szemekkel nézel, mint Synyster-re! Azt akarom, hogy mellettem legyél és úgy szólj hozzám mint ahhoz a szeméthez! – felnéztem rá és hozzábújtam.
-Te mentesz meg mindig!
-Akkor gyere velem!
-Vigyél le… Vigyél le olyan mélyre, mint még nem voltam! – fogtam meg a kezét, majd megcsókoltam.
-Nem! Felrántalak! Magasabbra mint voltál, mert te egy angyal vagy! Egy véres szárnyú angyal!
Igen… Az voltam! Ahogy Austin is megmondta! Akkor nem tudtam, hogy ő lesz az, aki beköti a sebeimet és kiegyenesíti szárnyaimat. Ő adta meg azt, amire vártam mindig is… Szeretetet, megóvás és otthont…!
-Ez nem hiszem el.
-Mit? - mosolyogtam rá.
-Hát, az előbb kicsit kínos volt ott a teraszon!
-Nekem egyáltalán nem. - fogtam meg a kezeit.
-Tehát...
-Ne tehátozz, hanem gyere már! - húztam magammal az ágyhoz.
~
Reggel egy szál semmibe ébredtem, egyedül.
Azonnal felvettem a ruháimat és elindultam kifelé. Már húztam fel a cipőm, mikor Austin megfogott és magához húzott.
-Mégis hova akarsz menni?
-Haza... Azt hittem már itt hagytál. - bújtam hozzá.
-Téged? Soha! - mondta nevetve. - Maradj még egy kicsit! - nézett rám, majd elkezdte puszilgatni a nyakam.
-Austin, itt vannak a többiek és le is kellene tusolnom, nem beszélve arról, hogy éhes vagyok.
-Nincs itt senki, tusoljunk együtt, csináltam kaját! - mondta sorba, miközben már vette le a pólómat.
-Austin, nem megy!
-Mégis mi bánt ennyire? - ültetett le a nappaliba.
-Aust, úgy érzem nekem ez nem megy! – ráztam meg a fejem.
-Akkor gyere velem haza! Segítek!
-Meg sem tudok mozdulni! – néztem fel rá.
-Ha te harcolsz, én is! Temesd el a régi énedet, már egy új ember vagy! Nem?
-Fáj! – tettem a kezem a szívemhez… - Vérzik, érted? – néztem rá könnyes szemekkel.
-Akkor hagy segítsek! Itt voltam és itt is leszek! Miért félsz tőlem? - nézett a szemeimbe.
-Mert nem akarlak elveszíteni!
-Nem is fogsz! – rázta meg a fejét. – Na mond, mi nyom téged! – karolt át.
-Brian-nek gyereke lesz... Érted? Attól a nőtől, akit értem otthagyott! Én is otthagytam, de nem voltam magamnál! Nem szándékos volt de nem tudnák a szemébe nézni! Szenvedést okoztam neki! Az egész családom szinte hátat fordított nekem, nem beszélünk, majdnem 2 éve nem láttam őket és fáj! Hiányoznak, de még csak most fogtam fel ezt az egészet! Nem tud senki segíteni, ezt egyedül kell leküzdenem!
-NEM! Nem kell egyedül lenned! Itt vagyunk neked mi! Carla, a Mice, a tetkós csajok és ÉN! – nézett a szemeimbe. – Ne sírj, kérlek! – nézett rám könnyes szemekkel. – Kérlek! – ölelt át. – Ha te szenvedsz én is!
-Nincs értelme az életemnek! Tudod Austin? Semmi! – mondtam sírva.
-Engedd már, hagy segítsek! – fogta meg a fejem. – Nem tudom végignézni, hogy így nézel ki! Esküszöm, hogy most legszívesebben elvágnám a torkát azoknak, akik miatt sírsz!
-Inkább az enyémet! Vagy a múltamat! Szabadíts meg tőle!
-Akkor csak bízz meg bennem! Nem a barátod, nem a haverod akarok lenni, hanem a lelki társad! Azt, akire olyan szemekkel nézel, mint Synyster-re! Azt akarom, hogy mellettem legyél és úgy szólj hozzám mint ahhoz a szeméthez! – felnéztem rá és hozzábújtam.
-Te mentesz meg mindig!
-Akkor gyere velem!
-Vigyél le… Vigyél le olyan mélyre, mint még nem voltam! – fogtam meg a kezét, majd megcsókoltam.
-Nem! Felrántalak! Magasabbra mint voltál, mert te egy angyal vagy! Egy véres szárnyú angyal!
Igen… Az voltam! Ahogy Austin is megmondta! Akkor nem tudtam, hogy ő lesz az, aki beköti a sebeimet és kiegyenesíti szárnyaimat. Ő adta meg azt, amire vártam mindig is… Szeretetet, megóvás és otthont…!
Ajj. Oké hogy Austin segít neki meg minden, meg tök aranyos, de nem ő Marilyn számára az igazi! Az agya mindig Synen jár, valahogy mindig visszakúszik az agyába. Sok időt töltött már el nélküle, ha nem jelentene neki olyan sokat, már túl tette volna magát rajta. csak itt a bökkenő, hogy Syn jelenti számára világot, akár mennyire fáj neki ezt bevallani, vele volt a legboldogabb, és remélem még útjaik keresztezik egymást.:) Jó lett! Várom a kövit.:)
VálaszTörlésJaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj, ordítani tudnék, annyira szeretném ha újra együtt lenne Synnel, Austin rendes meg minden, de olyan lánnyal élné le az életét aki sosem őt szerette úgy ahogy azt akarja? Synt nem lehet kiverni a fejéből, mert nem is akarja :D De azért imádtam meg nagyon jó :) várom is nagyon a kövit!!!
VálaszTörlés:DD Látom senkinek nem nagyon jön be Austin! :D
VálaszTörlésIgen, ezt látszik is, de ő megpróbálja elnyomni az érzéseit :/
Syn mindig is fontosabb volt neki mindennél és az is lesz :)
Köszönöm ^^
~foREVer <3