WWNFY 4.9.

se4.

9.fejezet: " Mikor látlak megint? "

Marilyn:

-Most akkor együtt vagytok, vagy nem?

-Nem tudom! - fogtam meg a fejem vigyorogva. - Talán.
-Mi az, hogy talán?? Lefeküdtetek, szerelmet vallott, reggelit csinált és?

-Azt mondta, hogy majd hív és leléptem!

-És hívott?

-Nem, de még csak tegnap indultak haza!

-Ha nem fog hívni, én esküszöm, hogy - kezdte el mondani, mire megcsörrent a telefonom.

-Ééééés - vettem a kezembe a ketyerét - Szia Austin! - vettem fel, mire Carla elmosolyodott. "Hangosítsd ki!" artikulálta a szájával, majd megnyomtam a gombot.

-Szia Mary! - szólt bele mosolyogva Aus. - Mondtam, hogy hívlak! - nevette el magát.

-Én hittem neked!

-Mi újság?

-Semmi, épp itthon vagyok, most nemrég értem haza a szalonból. Veled?

-Hát, mi most megyünk egy koncertre, de totál le vagyok fáradva, plusz még ezekkel az idiótákkal.

-Na azért te sem panaszkodhatsz! - mondtam nevetve.

-Na jó, ez igaz... - nevetett fel ő is. - Mikor találkozunk megint?

-Hát... - néztem kicsit kétségbeesetten Carla-ra. - Fogalmam sincs...

-Marilyn gyere költözz ide, mert a mi kis Rómeónk meg fog halni! - kiabálta bele a telefonba valaki. Elnevettem magam, és Carla arca vigyorra váltott.
-Alan?
-Igen... Lelőtte a poént...
-Mi? - kérdezte kicsit értetlenül. - Austin, van valami?
-Hát... Szóval... Csak annyi, hogy ugye még nem vagyunk együtt régóta, deee...
-De?
-Ahogy ez a kis pöcs is mondta, szeretném ha kicsit többet találkoznánk, amit úgy oldanák meg, hogy
-Visszaköltözök?
-Hát nem egészen, mert hozzám költöznél, de valami olyasmi... - bökte végre ki.
-Hát Austin, ez nem lenne túl korai?
-Nem!
-És biztos vagy benne?
-Halálosan! Bocsánat Mary, most mennem kell.
-Rendben.
-Majd beszélünk! Szia!
-Szia! - nyomtam ki, mire Carla felsikított. - Neked meg mi bajod?
-Az, hogy odaköltözöl! - kezdett el ugrálni. - Ez kurva jó! Költözz hozzá!

-Mi? Ennyire nyűg vagyok?
-Nem, de Jézusom… Végre mosolyogsz és boldognak látszol! – mondta vigyorogva.
-De…
-Nem, Mary nem! – pöckölte meg a fejem.
-Áú!
-Csomagolsz és mész!
-De Carla, még vele is beszélnem kell! – ekkor elkezdett rezegni a telefonom. – Ó, SMS! Austin-tól.
„Kérlek gondold át amiről beszéltünk, szeretnék veled lenni. :$
szeretlek, Austin”

-Szerintem vele már nem kell beszélned! – vigyorgott rám még mindig.
-Nem. Fogok. Visszamenni. Kaliforniába! És kész….
-Akkor ennyibe hagyod?
-Majd ő költözik ide… Veszünk valahol egy házat és kész!
-Ezt te sem gondolhatod komolyan! MARILYN VAGY, VAGY MAY? – nézett rám kiakadva.
-Marilyn… - vettem egy mély levegőt.
-Akkor meg indulj! – lökött meg kicsit. – Térj észhez! Ez a faszi szeret már vagy 2 éve és most mikor végre bevallja és felajánlja, hogy költözzetek össze, te egyszerűen otthagyod? NEMÁR!
-De alig vagyunk együtt kb. 2 napja!
-Nem érdekel! Menj!


1 héttel később

-Miért rágod magad rajta? Menj el hozzá és kész!
-Nem tudom Carla! Nagyon frisst ez a kapcsolat és... és
-Mindig csak és és és és! Mindig kifogásokat keresel! ÉLJ MÁR!
-Nem így megy ez! - emeltem fel az ujjam, mire Austin hívott Skype-on...
-Na gyerünk! - ült le a gép mögé, hogy őt ne lássa.
-Szia kicsim! - vettem fel.
-Szia! - vigyorgott. - Mi újság?
-Semmi... Éppen kibuktam! - ráztam meg a fejem.
-Meert?
-Mert ez a kurva szemüveg meglazult és állandóan lecsúszik a fejemről.. - tettem fel. - Látod? - mutattam magamra, mire csak elröhögte magát. - Nem vicces!
-De az! - mondta még mindig röhögve. - Amúgy Carla? - kérdezte, mikor végre lenyugodott.
-Őőő - néztem hátra, de ő csak hevesen kapálózott. - Nincs itt, majd egy óra múlva jön haza a szalonból. Tehááááát.... - néztem körbe. - Rágyújthatok bent, a tudta nélkül! - mosolyogtam, mire Carla csak gyilkos szemekkel pillantgatott rám. Ő csak részegen gyújtott rá, de akkor bent a házba. Na meg persze, ha ideges volt!

2 hónappal később


~

-Mikor látlak megint?
-Amint André talált egy házat! Jó utat édesem! – ölelt át Carla. – Remélem nem látlak megint itt NY-ban!!
-Marilyn! – jöttek oda a többiek.
-Srácok, hát ti?
-Gondoltad, hogy köszönés nélkül elmehetsz? – öleltek át egyszerre. – Azért remélem még látjuk egymást!
-Hát persze, minden hónapban fogok jönni!!! – néztem rájuk kicsit könnyes szemekkel.
-De ha nem, akkor tudod mi lesz!
-Nem akarom elképzelni! – tettem fel a kezeimet, ekkor bemondták, hogy a gépem 30 percen belül felszáll. – Sietnem kell! Szeretlek titeket! – mentem gyors becsekkolni.

~

Mikor leszálltam, nagyon izgultam… Én, mint 165 centis kis törpe, elindultam a tömeggel, amiben szépen el is vesztem. Viszont Austin, nagyon is kitűnt belőle. Ott állt és csak az a pár perc alatt, vagy 100x megnézte a telefonján az időt. Keresgélt, de nem talált… Én csak mosolyogva meghúztam magam, majd az egyik pillanatban előbukkantam. Vigyorogva álltam, előtte kb. 7 m-re. Meglátott, ő is elvigyorodott, azonnal odasietett és átölelt.
-Végre… Már annyira vártalak! – bújt hozzám.
-Hiányoztál! – néztem rá, majd megcsókolt.
-El sem hiszem, hogy komolyan ideköltözöl! – vigyorodott el.
-Hát, pedig igen! Rettegj Kalifornia!– néztem rá, majd végigmért. Újra a régi voltam. A hajam piros volt, egy AC/DC-s feszülős, szaggatott póló, bőrnaci és egy kurva jó csizma.
-Végre… Önmagad vagy! – pörgetett meg, majd ismét megcsókolt. – Jobban tetszel így. – simított végig a hajamon, és megint megcsókolt.
-Austin, legalább várd meg ameddig elérünk hozzád!
-Hozzád?? Haza! – nézett rám komolyan.
-Akkor, legalább várd meg ameddig elérünk haza! – mosolyogtam rá.
-Talán kibírom! – vette fel azt a pár táskámat, majd elindultunk kifelé.

Ahogy kiértünk, már gyors ültünk is be a kocsiba. Elhajtottunk hozzá és közösen kipakoltuk a cuccaimat.

-Akkor most végre. – jött mögém, majd elkezdte puszilgatni a nyakam.
-Igen! – csókoltam meg. Már pont belendültünk, mikor elkezdtek csöngetni.
-Nem megyek le! – rázta meg a fejét Austin.
-Pedig lehet le kellene! – néztem rá.
-Nem érdekel! – kapcsolta ki a melltartómat. Pár perc utána elkezdett csörögni a telefonja. – Haver, nem jókor! – vette fel kicsit morcosan. – Hogy mi? Mit keresnek ezek itt? – kelt fel. – Oké, elintézem! – nyomta ki. – Mary, maradj itt!
-Mi történt?
-Csak… Csak maradj itt! – nézett rám kicsit félve, majd felkapta a nadrágját és a pólóját. Kiment és valami beszédet kezdtem el hallani. Kicsit kinyitottam az ajtót, de már csak arra lettem figyelmes, hogy Austin felemeli a hangját.
-Mégis mit akarnak?
-May Jensen… Azt mondják, May Jensen itt lakik magánál!
-Ezt meg honnan veszik? Inkább húzzanak haza és foglalkozzanak a saját életükkel! Kotnyeles férgek! – csapta be az ajtót. Feljött és tiszta ideg volt…
-Fotósok?
-Igen… - mondta elégedetlenül. – Már tudják hogy itt vagy! – fogta meg a fejét. Ekkor elkezdett pittyegni a telefonom... Egy üzenetet kaptam, amiben Carla linkelt egy oldalt.

"HB rossz kislánya visszatért... May Jensen-t, ma délután, látták Austin-al kisétálni a reptérről. Köszönjük az értesítést a rajongóknak!"

Olvastam fel hangosan...

-Ezt nem hiszem el. - dobtam le a kanapéra a telefont. - Most ez miért kellett? - ahogy ezt kimondtam, a telefonom elkezdett egy folyamatos sípolást.

-Ezek tweet-ek? - mutatott a telefonra Austin kikerekedett szemekkel.

-Igen! - vettem a kezembe a kütyüt... Csak 3 perc alatt, 247 üzenet jött....

-Na, EZ az, ami durva!

-Hát eléggé.... Nem akarok válaszolni. - mondtam, majd ránéztem. - Most mi legyen?

-Nem tudom... - mondta, és láttam rajta, hogy egyre csak idegesebb....

-Értelme már nincs "rejtegetni" téged... Már kiderült, szóval

-Szóval most gyere ide és végre élvezzük ki, hogy itt vagyok! - csókoltam meg.

-Tetszik az ötlet! - vetette rám magát.