YMH 38.

38.fejezet: "  Utolsó év "

Jess:

-Ahogy vártam is... - fontam össze karjaimat. - Csak nézzetek körbe!
-Na, akkor szortírozzunk! - dörzsölte össze kezeit Fred.
-Semmi ilyet nem kell, majd minden kiderül, magától! - sóhajtott egyet Felix.
-A szokásos, jótét-lélek Felix jön elő belőled? - lökte meg George.
-Nem, csak ti is tudjátok, mennyire nem szeretem, mikor ilyenek vagytok!
-Ugyan már Fel! - néztem rá. - Ha mi nem lennénk, ki tartaná kordában a kis újoncainkat?
-Ez még nem jelenti azt, hogy "uralkodhatsz" felettük.
-Dehogyisnem! - mosolyodtam el gúnyosan, majd elindultam, a fiúkkal az oldalamon.
Az emberek elhúzódtak előlünk, így szinte egy utat hagyva a mi kis bandánknak. Elmentünk egy pár lány mellett, akik egyből elkezdtek követni minket.
-Idegesítő! - jegyeztem meg halkan, majd Andrew azonnal megállt.
-Mit akartok? - kérdezte Fred bunkón, miközben megfordultuk.
-Csak azt néztem, mennyire ódivatú a szoknyád. Ízléstelen, ócska, szakadt... - mért végig egy lány.
-Érzetem, hogy lesz valaki, aki egyből belém köt. Miért is ne? - léptem felé. - Hiszen mindig van egy, nem igaz?

-Gondoltam, hogy te akarsz lenni a kis kakas ezen a szemétdombon, de tudod az "uralmad" véget fog érni! - nézett rám én pedig pislogás nélkül figyeltem őt.

-Kérlek hozz magadnak egy széket, ülj le és várd meg ameddig elkezd érdekelni a hülyeséged! - mosolyogtam rá.
-Sziasztok! - hajolt be kicsit George integetve, majd elindultunk a termünk felé.
-Nem kellett volna! - jegyezte meg halkan Felix.
-De, pont, hogy kellet. - kanyarodtam be a folyosón.
-Csak utálni fognak, és elveszted ezt a te "rangodat"!
-Hidd el, semmi esélyük, hogy leverjenek! - ültem le a helyemre. - Meg amúgy is, ez az utolsó évünk itt! - jegyeztem meg halkan, miközben kinéztem az ablakon.
-Jess, valami baj van?
-Nincs. - vágtam rá egyből.
Igazából volt baj. Nem akartam elballagni, vagy elmenni abból az iskolából.
Életem jelentős részét jelentette az az épület és azok az emberek. Szerettem ott lenni, még ha az emberek többség utált is. Megnyugtatott, hogy van egy biztos helyem, ahol általában jókedvem volt, boldog voltam és voltak emberek, akikre bármi féle bajban támaszkodhattam. Tudom-tudom, az ilyen emberek örökre megmaradnak, de akkor is... Más összejárni naponta egy társaságba, mint csak hetente vagy havonta egyszer. Hiányoznak a sulis évek...
-Jess! Jess! - rázott fel valaki. - Bejött a tanár. - egyből felálltam és a többiekkel együtt köszöntem. Kivételes alkalmak egyike, mikor tisztelettudó vagyok...

~

-Mi a kaja az első nap? - rohant a menzára George.
-Vajon mi? A szokásos...- sóhajtottam egy hatalmasat.
-Spagetti ééés szószos hús. - piszkálgatta a villájával azt a ragacsos, bizarr színű ételt Fred, majd elfoglaltuk szokásos helyünket.
-Szomjasak vagytok? - tettem le a tálcámat.
-Hát, ja.
-Most jól esne valami.
-Hozok üdítőt! - vigyorodtam el. - Ki milyet?
-Kóla!
-Szintén!
-Nekem valami rostosat.
-Talán egy gyömbért megiszok!
-Egy perc és itt vagyok! - indultam el a gép felé, de út közben "megállított" ugyan az a kislány, aki már a folyosón is belém kötött. - Na te már megint itt? - néztem rá unottan.
-Csak hogy tudd, az ott a mi helyünk! - itt már nem bírtam és elröhögtem magam.

-Kislány, húzz arrébb! - fogtam meg a vállát, de lerázta magról. - Na idefigyelj! - néztem rá fenyegetően, mégis mosolyogva. - Mi 3 éve ott ülünk! Az, hogy pár napig nem jöttünk be, mert koncertjeink voltak, nem jelenti azt, hogy te egyből belepheted, a csinos kis popsikáddal a MI padunkat! Értem? - emeltem fel a szemöldököm.
-Ezt még megbánod! Tudod ki vagyok én egyáltalán?
-Nem, de őszintén? Nem is érdekel!
-A szüleim nagy tételben támogatják az iskolát! Nekem csak egy csettintés és te már nem is vagy itt! - mosolyodott el.
-Húúúú.

-Meg lettem fenyegetve! De szerintem te sem vagy tisztába velem!
-Dehogyisnem! Jessie Sullivan, a potyagyerek, aki ettől lett híres. - mért végig.
-Te pedig tudod mitől leszel? - vigyorodtam el.
-Na mitől?
-Ettől! - néztem rá, majd egy egyszerű mozdulattal a tálcája aljára csaptam, így minden ami azon volt, az arcában és a ruháján landolt. - Hoppácska! - tettem a számra a kezem. - Remélem tanulsz ebből és mától befogod a szád! - söpörtem még rá pár maradékot a lábammal, majd az automata felé indultam.


~

-Jessie Sullivan, várják az igazgatóiban! Jessiel Sullivan, azonnal gyere az igazgatóiba! - mondták be óra közben a rádióba.
-Már megint?
-Menjél Jess! - mutatott az ajtó felé a tanár, én pedig egy szó nélkül felálltam és elindultam kifelé.
Hányadik is, a 3 év alatt? 100-110?
-Jó napot igazgató-úr! - léptem be, kopogás nélkül. - Nem csináltam semmit, jó gyerek voltam. Ők kezdték, nem én. - ültem le. - Mit kapok? - kérdeztem unottan, majd elkezdtem birizgálni a papírokat.
-Jessie, ezt hagyd abba! - nézett rám a diri.
-Tanárúr. Nem tudom hanyadszorra vagyok itt, és már egyszer kaptam felfüggesztést is. Muszáj ezt? Ennél jobb gyerek nem leszek!
-Ezt tudom én is. - kelt fel. - Nem kapsz büntetést, viszont fel kellett hívnom a szüleidet!
-Hogy mi? - ébredtem fel egyből.
-Édesapád nemsokára itt lesz!
-Most nem azért uram, de tudja maga, hogy ki az én apám?
-Igen, nagyon jól!
-Ne most maga szerint, ő ezt komolyan veszi? Meg fog büntetni?
-Minden bizonnyal, igen!
-Jó napot! Jöttem, ahogy csak tudtam! - rontott be apa.
-A Sullivan családot nem tanították meg kopogni? - nézett ránk az igazgató, majd visszaült a helyére, apa pedig mellém. - Mindegy is. A lényegre térek... - köszörülte meg a torkát. - A lánya, ma ebédszünetben bántalmazta az egyik iskolatársát.
-Bántalmazta? - nézett rám apa, majd a diri elmesélte az egész sztorit.
-Nos? - kérdezte az igazgató, mire apából kitört a nevetés.
-Most komolyan ez miatt kellett bejönnöm?
-Már elnézést, de
-Na jó, ez biztos csak valami poén! Ha ennyit számít, kifizetem azt a ruhát és elnézést is kérek, de ha most nem haragszik meg, egy elég fontos felvételről jöttem el, ezért vissza is mennék!
-De uram, a lánya az első napon csinálja a bajt! Magának ez nem jelent semmit? Akár ki is rúgathatnám!
-Rúgja! - vonta meg a vállát. - Akkor átiratom, vagy el sem végzi az iskolát.
-De hogy mondhat ilyet?
-Úgy, hogy ha már a tanárok és maga az igazgató nem tud rendet tartani, még szerencse, hogy itt van a lányom!
-Ő éppen hogy elnyomja a tanulókat!
-Hogy elnyomom? - néztem rá ingerülten. - Az, hogy megvédem a saját helyemet és azokat, akiket folyamatosan szekálnak, szerintem nem elnyomás!
-Maradjon csendben!
-Hé'! Ne beszéljen így a lányommal! - fogta meg a derekam apa. - Ha valami tényleges baj lesz, akkor hívjon! Viszlát! - mondta, majd kivezetett.
-Apa, én...
-Ez magától értetődik! - adott a homlokomra egy puszit. - De most tényleg sietnem kell!
-Rendben! - öleltem át.
-Ki jön érted?
-Will azt mondta, elugrik értem.
-Oké, de délután tanulás!
-Még csak most kezdtem.
-Nem baj! - vigyorodott el, majd szépen lassan ellépkedett.