TDIMIY 10.

10.fejezet: "  Rendben lesz "

Austin:

Miután már úgy láttuk, nagyjából rendben van Alan, bevittem a szobámba. Szó szerint vittem...
-Nálatok marad? - kérdezte Tino.
-Igen, egyenlőre itt tartjuk. Rendben lesz!

Miután már csak hárman maradtunk a házban, ránéztem Alanre.
-Na mi van? - ültem mellé. - Mire volt jó neked ez? Délelőtt iszol?
-Hagyj békén! - fordult a másik oldalára a még mindig totál részeg Alan. - Ne bassz le, tudom mit csinálok!
-Veszem észre! - dobtam rá egy takarót és kimentem. - Ez a gyerek... - csuktam be az ajtót, majd Hanka felé fordultam. - Sajnálom, nem tudtam, hogy ez lesz!
-Semmi baj! - nézett rám.
-Faszán elszaladt az idő... mindjárt 7 óra! - vettem egy mély levegőt. - Lenne kedved megnézni egy filmet? - mosolyogtam rá, mire bólintott egyet.
Visszamentünk a nappaliba, és random kiválasztottam valamit.
-Akció... Jó ez? - néztem rá.
-Persze! - helyezkedett el a kanapén.
-Akkor ez lesz! - rohantam fel egy pokrócért. - Na, mehet? - ültem le mellé.
-Igen!

~

Nem volt valami érdekfeszítő, és már a felénél hatalmasokat ásítottam.
Magam mellé néztem. Hanka a vállamnak dőlve, édesen aludt. A pokrócot arcáig felhúzta és összekuporodott, mint egy kismacska. Én is lehunytam szemeimet és lassan elaludtam.
Olyan volt, mintha kb. 5 percre szundítottam volna el, de közben hajnali 6-kor keltem fel, Alan visítására.
-Ó édes... - nyúztam arcomat.
-Austiiiiiiiiiiiiiiiin! - kiabált le Alan nyűgösen.
Hanka lassan kinyitotta szemeit és nyújtózkodott egyet.
-Menj fel hozzá! - nézett rám.
-Tudom-tudom. - indultam a lépcsők felé. - Neked meg mi bajod? - rontottam be a gitárosomhoz.
-Fáj a fejem és nem tudok aludni! Miért vagyok itt és mióta?
-Hát, drága barátom... Azt hiszem ismételten összevesztél Maddie-vel, mérhetetlenül leittad magad, és eljöttél ide. Hanka meghánytatott, segített neked és behoztalak ide.
-A kurva életbe! - dőlt a hátára. - Bocs, nem akartam, csak...
-Mi lenne, ha véglegesen szakítanátok? - néztem rá.
-Nem tudom, lehet azt kellene.
-Szerintem sokkal jobb lenne!
-A lány itt van? Hanka.
-Mondom, ő segített neked okádni! - mondtam, mire elröhögtük magunkat. - Szétcsaptad magad rendesen fiam!
-Pedig nem akartam, vagy igen, de nem ennyire! Azt hiszem még Maryt is felhívtam. Meg talán Kellint.
-Hülye állat! Na gyere le, igyunk egy kávét!
-Muszáj?
-Igen, muszáj!


Hanka:

Olyan nyugtatóan aludtam, mint addig nagyon ritkán.
A legédesebb álmomat álmodtam, mikor Alan a másnapos kiáltásaival felkeltett minket.

Miután Austin ránézett Alanre, nevetést hallottam fentről, majd a két srác egymásra támaszkodva jött le.
-Sajnálom a mait, és köszönöm! Pofátlan vagyok, mert még be sem mutatkoztam! - mosolygott rám. - Alan Ashby!
-Hanka Weide! - fogtam vele kezet.
-Bocsi, szerintem még mindig részeg vagyok! - nevetett fel, majd Austin kihúzta a konyhába. Én mentem utánuk és szembe ültem velük.
-Hanka, te egy kávét? - kérdezte Aust, mire furcsállva tekintettem rá. - Most mi az?
-Már 5 éve nem ittam tejeskávét sem.

-Akkor most fogsz! - csapta össze tenyereit Austin és már ment is a pult mögé.
-És Hanka, milyen eddig itt lenni?
-Élménydús. - vontam meg a vállam.
-Mentek valahova?
-Nem tudom.
-Nem vagy valami bőbeszédű! - mosolygott rám.
-Még nem ismer, ennyi! - szólt oda Austin.