WWNFY 5. 19.

se5.
19.fejezet: " Egyedül hagytuk "

Mary:

-És... én hol fogok lakni? - kérdezte anya, mikor leparkoltunk Brian háza előtt.
-Itt! - mosolygott rá Syn. - Ahogy a lányod is! - húzott maga mellé.
-Mi?
-Igen, ma cuccol is át hozzám véglegesen! - csókolt meg Syn.
-Igen?
-Igen! - kacsintott rám, majd bevittük a cuccokat.
-Akkor én gyorsan mennék is a lakásomra! Elviszem a kocsid! - nyomtam be Inez számát.
-Persze, ahogy mindig. - vonta meg a vállát Brian.
-Ellesztek addig?
-Aha, körbevezetem!
-Rendben, sziasztok! - ültem be a már megszokott kocsiba.


-Igen? - vette fel a telefont Inez.
-Szia drága Inez, Mary vagyok!
-Szia, hazaértetek?
-Igen, és lenne egy kérésem.
-Már összepakoltam a cuccaidat, és a papírjaidat is elintéztem. - szóhoz sem jutott először.
-Ezt hogy érted?
-Brian pár napja rám írt, hogy ezt legyek szíves megcsinálni, mert te is és a muterod is odaköltöztök hozzá. Ez igaz?
-Igen, hosszú sztori, úgyis elmesélem majd! Amúgy, a lakást írasd a te nevedre.
-Tessék?
-Fizetek és a tiéd lesz, nem akarom kiadni.
-Ezt nem fogadhatom el!
-Ez a legkevesebb! Sokat tettél értem, szinte már-már a saját személyes menedzserem vagy, ennyi jár neked! De a kutya az enyém!
-Oké. - nevetett fel. - Hát akkor... köszönöm.
-Nincs mit, öt perc és ott vagyok! Szia!
-Szia!

Syn:

-Hát Anamarie... ez lesz a te szobád!
-Basszus Brian, hatalmas házad van! És ti itt laktok?
-Igen. - bólintottam vigyorogva. - Bár Mary lakásán is elég sok időt töltöttünk. De az már el van adva.
-Nagyon szép! Tetszik! - mosolygott rám az anyósom.
-Gondolom kicsit kimerített az utazás.
-Meg úgy az elmúlt hét is... - sóhajtott egy hatalmasat Anamarie, majd leült az ágyra.
-Kérsz valamit? Enni, inni?
-Nem, de most valami tömény lecsúszhatna.
-Na, ez a beszéd! Gyerünk! - mondtam és már mentünk is le.

Fél órán belül megittunk majd egy üveg Old Man's whiskyt és meglepődtem, mennyire jól bírja Ana az italt.
-Megjött - lépett be Mary a konyhába. - em.
-Szia kicsim! - mondtuk egyszerre anyujával.
-Ti meg mit csináltok? - emelte fel az üveget. - És ezt mind nélkülem? Basszus! Lepakolok és jövök!
-Segítsek?
-Nem kell, tudod hogy csak egy bőröndnyi cuccal járok mindenhova.
-Igen... meg kellene már szoknom. - mondtam, majd töltöttem magamnak még egy adagot.

Mikor mind a hárman lent voltunk, Anamarie-ból hirtelen kitört a sírás.
Totálisan meg tudtuk érteni és hagytuk, hagy engedjen ki mindent. 2 óra hosszán át, csak régi sztorikat mesélt, hogy mennyire szerette a férjét, mennyire boldog volt és hogy egy csapásra megváltozott minden. Amit tisztelt elveszett és üres lett az élete, mikor a két gyerek kirepült a fészekből. Még majdnem én is elsírtam magam, miközben végighallgattam életének egy darabkáját.
Miután az üveg üres lett, úgy döntöttünk, ideje lefeküdni. Anamarie-t szépen bekísértünk a szobájába és ahogy ő is kérte, egyedül hagytuk...