When I'm Gone 1.

1.fejezet

"When I'm Gone"

2004. augusztus

Caroline:

Először is bemutatkozom. A nevem Caroline Walt. Nincsenek szüleim, árvaházban nevelkedtem és senki sem fogadott örökbe. Unalmas napjaim a középiskolában végetértek, 20 éves fejjel fejeztem be. Családomat egyetlen egy ember alkotja. A neve Matthew Sanders. Legtöbb időmet nála, vagy vele töltöm. Imádom a csávót, egyszerűen kibírhatatlan nélküle az élet. De ennek sajnos nemsokára végeszakad...
Alsós koromban ismertem meg, aztán valahogy hozzácsapótam a haveri társaságához. A párkapcsolatom két napja ért véget. Nem mintha annyira hiányozna.
Sosem kellettem igazán senkinek, ennek ellenére pozitív maradtam és próbáltam minél többet mosolyogni.
Nem mondanám magamat túlzottan rossz vagy eleven gyereknek, de nem tagadom, volt hogy megcsináltam olyan dolgokat is, ami a tanulmányaimra és a "hírnevemre" mentek rá. Most itt ülök, drága "testvéremnél" és éppen próbálom neki elmondani életem legnagyobb döntését, vagyis inkább lehetőségnek nevezném.

- Hé' Matt! - szóltam a mellettem ülő srácnak, akinek szemei az előtte lévő TV-re fókuszáltak, kizárva a külvilágot.- Matt baraha figyelsz rám egyáltalán? - löktem meg.
Volt egy furcsa szokásom. Nem szerettem csúnyán beszélni, így a trágár szavak helyett azt használtam, hogy "Braha". Furi...

- Aha! - bólintott.

- Matt! - kiáltottam rá, mire végre tényleg rám figyelt.

- Bocs! - nevetett fel zavartan. - Igen?

- Elutazom. - néztem rá balta arccal.

- Oké, menj csak! - forudlt vissza.

- Matt, több évre utazom el és lehet, hogy vissza sem jövök! - érintettem meg vállát, mire kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Micsoda? - nevetett fel ismételten. - Te hülye vagy! - mondta, mire én is elkezdtem kuncogni.

- Nem. Tényleg elmegyek. - bólintottam mosolyogva. Hitetlenkedve kikapcsolta a TV-t és végre tényleg rám figyelt.

- Miért? - fordult felém. - Most fejezted be a sulit és a melód is megvan! A menedzserünk leszel! - rázta fejét értetlenül.
Igen... buktam... kétszer is...

- Matthew, nem. - néztem rá még mindig mosolyogva, majd rövid, fekete hajamba túrtam. - Nem.

- De mégis miért?

- Az árvaház által felvételt nyertem egy francia egyetemre.

- Mégis milyen egyetemi képzés? 

- Képzőművészeti. 

- Helló srácok! - rontottak be a többiek, név szerint Zacky, Syn, Jimmy és Johnny. Még mindig Matt hitetlenkedő szemeit bámulva felkeltem a kanapéről.

- Na mizuu? - karolta át nyakamat Rev hatalmas vigyorral a képén.

- Caroline elmegy. - válaszolt Shadows halkan.

- Mi? - nézett rám Zacky. - Hova? Mikor?

- Holnap indul a gépem Párizsba. - léptem hátrébb. - Fogalmam sincs mikor jövök haza. - néztem végig a társaságon. - Sajnálom, hogy nem mondtam előbb, de nem tudtam hogy lenne a legmegfelelőb. Nem akartam hogy bulit vagy valami hatalmas felhajtást csapjunk és inkább nem szóltam.

- Mióta tudod?

- Három hete! - sütöttem le szemeimet, majd sóhajtottam egy hatalmasat. - Nyugi, egyetemre megyek! - vigyorogtam. Síri csend...

- Rendben, akkor segítünk összepakolni! - vigyorodott el Johnny. Mindenki meglepődötten pillantott az alacsony srácra. - Ha már elmész és nem is tartunk bulit, legalább az utolsó pillanatokat töltsük együtt!

- Köszi, de-

- Igaza van! Menjünk! - emelte fel kezeit Rev aranyos mosollyal kísérve.

Erre az egy estére kiengedtek az intézményből és egy kicsit a többiekkel lehettem. Összesen három bőröndnyi cucc jött össze. Meglepődtem, mivel sokkal kevesebbre számítottam.
A parton ülve a többiekkel sörözgettünk. Próbáltam jókedvű aradni, de Matt arcát nézve... elkapott a lelkiismeretfurdalás.

- Azért várható volt, hogy elmész. - mosolygott rám Valary. -Tudod, valahogy éreztem.

- Legalább azt tanulod amit szeretnél! - ült mellénk a homokba Michelle. - Meg amúgy is... sokkal többre mész egy párizsi egyetemmel, mint ezekkel itt Amerikában. - bólintott, majd felém nyújtott egy teli üveget.

- Kösz, hogy ilyen megértőek vagytok, de attól még egy utolsó szipirtyó vagyok, hogy nem szóltam előbb. - nevettem el magam.

- Ez igaz! - röhögött fel Zacky. - Te és most így mi lesz Mike-val? 

- Szétmentünk. - vigyorogtam. - Megmondtam neki hogy távkapcsolatban nem fogok élni. Volt egy sor hiszti, de elfogadta. - vontam vállaimat lezserül.

- Ígérj meg nekem valamit! - guggolt elém Syn.

- Igen? - húztam fel egyik szemöldökömet.

- Ígérd meg, hogy visszajössz! - mondta, mire csak meglepődötten dőltem hátrébb. Testvéremre néztem, aki éppen Johnnyval beszélgetett és mutogatott, elég intenzíven. 

- Syn, én nem tudom, hogy-

- Csak ígérd meg! Matt szét lesz esve nélküled.

- Köszi. - húzta száját Valary.

- Tudod, hogy hogyan értem. - nézett még mindig rám Brian. - A szülei utálják, a testvére meg nem foglalkozik vele. Ti ketten vagytok Valaryvel a családja per pillanat. Nem könnyű neki ez a helyzet.

- Rendben, megígérem! - sóhajtottam.

- Köszönöm! - ölelt át. - És ne felejts el azért keresni minket!
- Igyekszik az ember. - körtyöltam bele italomba.

~ ~ ~ 

A repülőn ülve tekintek vissza a váróra. Alig látni valamit, te tökéletesen kiszúrtam Matt aggódó arcát. Fájt, hogy el kellett válnunk. Sosem volt senkim, szerintem már az árvaházban is születtem. Shadows volt az egyetlen mentsváram.
Azt kell mondanom, igen rossz gyerek volt. Tényleg rossz volt. Minden hülyeséget megcsinált. Csupán csak négy évvel idősebb mint év. Tizenkettő voltam, mikor megismertem. Megtetszett, hogy ennyire szabad és kimondja mit gondol. Olyan akartam lenni, mint ő. Viccesen hangzik, de tényleg így volt. Példaképként kezeltem mindig is.

Sosem mertem felé közeledni, mindig csak csillogó szemekkel bámultam őt. Aztán egyszer odajött hozzám.

- Hé' kislány! Tetszik a pólód! - mutatott a "Pantera" feliratú pólómra.

- Matt, hagyd már. Ez csak egy kölyök!

- Mi a neved?

- Caroline. - vigyorodtam el. - A tiéd pedig Matt Sanders. - mondtam, mire meglepődötten leült elém.

- Hát ezt meg honnan tudod? 

- Izé... én... - pirultam el. - te vagy a példaképem! - néztem rá félve, mire elvigyorodott.

- Én?

- Igen! - bólintottam.

- Te figyelsz engem?

- Bocsánat. - hajtottam le fejem, mire csak beleborzolt hajamba.

Onnantól kezdve, mikor találkoztunk mindig megállt velem beszélgetni. Egyre jobban megismertük egymást és a végére egy tökéletes barátság alakult ki. Ő vitt el életemben először bulizni, vele voltam életemben először vidámparkban, ő mentett ki a szorult helyzetekből. Mindent megtanított nekem amit kellett. Sajnos a kétszeri bukásom, az a hiányzások miatt volt. Nem voltam rossz tanuló, inkább csak lusta.... nagyon is lusta...

Lassan kezdtek elfogadni a többiek is és a szemük láttára nőttem fel. Családom helyett családom voltak, de Matthez sokkal jobban kötődtem mint bárki máshoz.

 "Ígérd meg, hogy visszajössz!"- vágtak belém Syn szavai.

~ ~ ~

Matt:

- Ne legyél ennyire kétségbeesve. - puszilta meg vállam Valary.
- Val, szerintem hagyd most egy kicsit egyedül.
- Nem fog visszajönni. - vakartam meg homlokom feszülten.
- Már miért ne jönne?
- Mert ez egy tökéletes lehetőség volt neki kitörni a nyomorból. Ti is tudjátok milyen élete volt. Most már végre szabad.
- Megígérte, hogy visszajön. - gyújtott rá Brian. - Pontosaban megígértettem vele. Szóval ne aggódj.
- Te is tudod, milyen ez a lány. - válaszolt halkan Zacky.
- Ha azt mondtam visszajön, akkor visszajön! - emelte fel hangját Syn. - Kész. Vége. Max három év és újra itt lesz. - nyitotta ki kocsija ajtaját. - Váltsuk valóra az álmainkat addig, ahogy ő is teszi! - ült be járgányába. - Ne legyetek farkak! - szólt oda, majd Michelle-vel az anyósülésen elhajtottak.
- Matt-
- Egyedül szeretnék lenni. - mondtam, majd elindultam gyalog hazafelé.
Egész végig csak lehajtott fejjel baktattam. Csak rá fókuszált az agyam.
Mikor hazaértem ledobtam a táskámat és a közös képeket kezdtem el nézni. A vigyori fejét nézve egy kicsit elmosolyodtam.

- Hé Matt!
- Igen?
- Baszd meg! - nyomott arcomba egy oklevelet. Életemben akkor hallottan őt először és utoljára káromkodni. - Azt mondtátok nem fog sikerülni, mégis megcsináltam! - húzta száját még szélesebbre. - Első hely! Vágod? Első braha hely!
- Gratuláok! - pusziltam meg homlokát. - És a rajz is biztosan gyönyörű.
- Kíváncsi vagy rá? - kérdzete csillogó szemekkel, majd kezembe adta. Az én, egyik gyerekkori képemet rajzolta le, de olyan gyönyörűen és életszerűen, hogy nem akartam elhinni, hogy azt ő csinálta. - Tetszik?
- Ja, nagyon! - bólogattam mosolyogva.
- A tiéd lehet. - ölelt át.

Fájt. A testvérem volt. Nagyon megszerettem azt a kis idiótát.
- Matt, kész a vacsora.
- Most nem megyek! - szóltam anyámnak és bezártam az ajtómat.
- Ennek meg mi baja? - kérdzete nővérem, de semmi választ nem kapott. - Hé' öcskös! Gyere zabálni!
- Mondtam, hogy nem megyek. - feküdtem hanyatt ágyamon.
- Ne legyél depis mert elment a kis barátnőd.
- Nem vagyok depis. - válaszoltam gúnyosan és végre elment szobám környékéről. Csak... egyedül akartam lenni. Nem foglalkozni semmivel, kiüríteni az agyam.

- Zack, meg ne lássam, hogy rámászol!
- De miért? - nézett rám értetlenkedve. - Nincs faszija, még nem is volt soha neki. 
- Nem kellesz te neki!
- És ezt ő mondja, vagy te?
- Maaaaaatt! - ugrott nyakamba az említett leányzó. Zacky arcára kiült egy tipikus kisfiús mosoly.
- Szia Cal!
- Csá! - intett neki jókedvűen, majd leszállt rólam. - Szóóóóóóval, mi lesz ma? - állt Zacky elé, pontosan velem szembe.
- Kocsma? - ölelte át hátulról gitárosunk húgomat, mire Caroline csak kikerekedett szemekkel nézett rám. Kezeit úvatosan Zacky karjaira rakta, majd kiszállt öleléséből.
- Bocsi, meleg vagyok! - mondta Cal, majd gyorsan elhúzott a többiekhez.
- Mi..... mi volt ez?
- Le vagy koptatva haver! - röhögtem fel. Gondoltam, hogy Caroline nem meleg, de ha leakart rázni valakit, mindig ezt a szöveget nyomta be.
De mint az este folyamán kiderült, Caroline biszex. 
Meglepődtem, ami azt illeti, de nem csak én. 

~ ~ ~

- A fenébe is, hiányzik! - néztem Johnnyra.
- Mindenkinek hiányzik. - figyelte továbbra is a tengert. - Már egy hónapja elment, de te még mindig tiszta melankólikus vagy!
- Bocs, de nem tudok magammal mit kezdeni. Inkább elveszek a zenében vagy a munkába. Próbálom pozitívan felfogni, hogy igen, egyszer biztos visszajön, de
- De mindig ott van a kis érzés, hogy nem. - bólintott. - Tudom milyen. De figyelj, úgyis tök váratlanul fog betoppanni.
- Az biztos!
- Szerinted miben fog változni?
- Ugyan az a hülye kisgyerek marad. - nevettem fel. - Talán... felszed valami francia ficsúrt magának.
- Lehet. Mindig is az ilyenekre bukott. - mondta Johnny hátradőlve. - De a "Braha" biztosan megmarad!
- Nem is ő lenne. - pöcköltem el cigim csikkét.
- Nyugodj meg, biztosan visszajön! - csapott rá hátamra a basszeros.